Gáz

Szomorúan kell ismét megállapítanunk, hogy az idős asszonyokat könnyű becsapni. Jön egy ember, azt mondja, gázszerelő. Pedig nem az. Új tűzhelyt ígér, vagy csak behízelgi magát a lakásba, és kifigyeli, hol tartják a nehezen összekuporgatott pénzt. A lényeg az, hogy valamilyen módon hozzájut egy bizonyos összeghez. Szerencse, hogy éber rendőrségünk leleplezi és elfogja az ilyen csalót. Most bűnügyi felügyelet mellett gondolkodhat azon, mit rontott el. 
Mindenki tudhatná - még az idős, hiszékeny asszonyok is -, hogy az igazi gázszerelőt messziről meg lehet ismerni. Hiszen valódi szakember, bár napjainkra némiképp eltávolodott eredeti szakmájától. Az igazi gázszerelő már dúsgazdag, szinte naponta milliárdokkal gyarapodik a vagyona, nincs rászorulva apró csalásokra. Megismerhető arról is, hogy egykor pajtása lehetett a Nagy Embernek, akinek természetesen nem strómanja. Csak régi barát, aki mindig jókor van jó helyen. 
Ennek eredményeképpen már annyi mindent szerzett meg, hogy talán maga sem képes követni, mi is az övé. Média- és szállodacézár, gyáros és mezőgazdász egy személyben. Már csaknem dobogós a leggazdagabb magyarok listáján. És mindezt saját erőből, hiszen az is repíteni képes az embert, ha tudják róla, hogy a legfőbb hadúr kegyeltje és belső bizalmasa. Még a politikai karrierjét is feladta az üzletei érdekében, látható tehát, hogy nem kell aggódnia pozíciója megőrzéséért. 
Vagyis az igazi gázszerelő nem jár lakásról lakásra a Terézvárosban, hogy kifossza a szegény idős asszonyokat. Ilyesmire nincs szüksége. Ő nagyban utazik. Éber rendőrségünknek tehát nem lehet dolga vele, nincs mit leleplezni. Minden tiszta és világos. Az igazi gázszerelőnek már régóta semmi köze sem a gázhoz, sem pedig a szereléshez. 
Aki pedig úgy érzi, hogy nagy gáz ez az egész, az magára vessen.
Frissítve: 2018.10.27. 09:20

Simli a nyugdíjversenyben

Vajon hányan tudják az érintetteken és közvetlen családtagjaikon kívül, hogy ha valaki jövőre öregségi nyugdíjba akar menni, akkor már 64 éves koráig kell dolgoznia? Vagyis 2019-ben az 1955-ben születettek kerülnek majd sorra. Mégis sokasodik a nyugellátásban részesülők száma: belátható időn belül átbillen az aktív-inaktív mérleg, ezen már a csoda és a (hatástalan) kormányzati intézkedések sem segíthetnek. 
De jele sincs annak, hogy a NER számára komoly gondot jelentene a felismerés: ripsz-ropsz, hamarosan véget ér a kényelmes nyugdíj-kifizetések évtizedek óta tartó korszaka. A vészesen közelgő fordulat időpontjáról a szakértők között nincs konszenzus, a legoptimistábbak is 2030-ra teszik ennek bekövetkeztét. Az Orbán-kormányoktól mégis távol áll e közeli jövő reális felvázolása. Ugyanakkor alig múlik el úgy év, hogy a NER maga ne tenne látványos lépéseket azért, hogy végiggondolatlan látszatintézkedéseivel még homályosabbá tegye a nyugdíjellátás majdani finanszírozási lehetőségeiről éppen csak körvonalazódó képet. 
A kormányzati struktúrában helyét megtalálni képtelen öregkori ellátórendszer szinte észrevétlenül elvesztette önállóságát. Egy éve beolvadt a gigaszervezetként működő kifizetőhelybe és szakhatóságba, a Magyar Államkincstárba (MÁK), így még inkább a központi költségvetés által vezéreltté vált.  Helyzetéből adódóan csak távolról kíséri figyelemmel, hogy kedvező-e még a gazdasági környezet vagy már a lassú kifulladás jelei látszódnak. És természetesen nem feladata az sem, hogy megnyomja a vészcsengőt, ha azt érzékeli, hogy az évek óta tartó konjunktúra kifulladásának jelei látszanak. De arról sem állnak rendelkezésre megbízható információk, hogy a munkavállaló korú magyarok százezreinek kivándorlása után hogyan is alakulnak a járulékbevételek, hogyan lehetne pótolni a kiesést. Hiszen az, aki külföldön dolgozik, keres és költ, értelemszerűen nem a magyar, hanem a munkahelye, lakhelye szerinti ország ellátórendszerét finanszírozza.
Azt gondolhatnánk, hogy a MÁK ily módon csak passzív szereplője az öngondoskodásnak, pedig korántsem, hiszen az állampapírok legfontosabb forgalmazóinak egyike. Azon aligha csodálkozhatunk, hogy a magánszemélyek kezében lévő államkötvények állománya arányát tekintve csúcstartók vagyunk kontinensünkön. Ez azért nem meglepő, mert a jegybanki alapkamattal együtt a kereskedelmi bankok betéti kamatai is befagytak. Nem így a kockázatmentes állampapíroké, amelyek középtávon képesek még az inflációt is követni. S ha már az állam a kedvező kamatfeltételek generálásával sikeresen beavatkozott a megtakarítási piac folyamataiba, pontosabban a versenyt kiiktatva megzavarta azt, a NER számára kézenfekvőnek látszott, hogy előbb-utóbb a nyugdíjmegtakarítók számára is csábító ajánlatokat tegyen. 
A bankokkal és a biztosítótársaságokkal szemben az államkötvényekre alapozott nyugdíjbiztosítással kívánnak versenyt teremteni. A várható eredmény nem kétséges: a költségvetés jól jár. Az egyenlőtlen versenyben a pénzintézetek termékei pedig sorra elhullanak.
Szerző
Bonta Miklós

Tisztes profit

Kormányfőnk legújabb haditerve szerint ezúttal a profitéhes spekulánsoktól kell megvédeni a magyar hazát. A drága miniszterelnök úr (sokba van nekünk ő is, meg a családja is) megint fején találta a szöget – végre kimondta valaki, hogy a mérhetetlen profitvágy bűnös dolog, és akár az ország vesztét is okozhatja. 
Itt van például Mészáros Lőrinc, akinek közvetlenül vagy közvetve minden bevétele közpénzből származik. A nemzet – és a kormányfő – kedvenc pénztárnoka olyan tempóban gyűjti a vagyont, hogy a 444.hu nemrég kénytelen volt emlékeztetni rá: nem éri meg neki lehajolni egy húszezresért - az időegységre jutó hasznot tekintve jobban jár, ha addig is inkább a bizniszre koncentrál. Mészáros sporttárs percenként nagyjából 305 ezer forintot gyűr zsebre a közösből. Tavaly 160 milliárdot sikerült bezsákolnia, amivel nem csak a Facebook-alapító Mark Zuckerbergnél gyarapodott gyorsabban, de lekörözte a világ legjobban kereső sportolóit is – közülük a bajnokra, az ökölvívó Floyd Mayweather Jr.-ra kis híján ráduplázott, Messit és Ronaldót pedig kenterbe verte, méghozzá nem a tempó vagy az arányok, hanem az abszolút összeg tekintetében.
Ehhez a bravúros teljesítményhez semmit sem kellett föltalálnia azon kívül, hogy egy olyan rendszerben, amely egyszerre tolvaj és hazug is, múlhatatlan szükség van strómanokra. Mészáros Lőrinc abból az orbáni ígéretből él, amely szerint a limuzinszocialisták és a kaviárbaloldal után a Fidesz puritán kormányzása következik. Ha az országnak nem is, neki bejött: az ismert adatok szerint ma ő a világ legnagyobb profitrátával dolgozó „vállalkozója”, akinek minden újabb bevásárlása árhullámokat indít el a tőzsdén (v. ö. spekuláns). 
Mészáros szomszéd mesés meggazdagodásának a legjóhiszeműbb olvasata – és az egyetlen, ami nem vetít rá rácsos árnyakat -, hogy mindaz, amit 2010 óta keresett, csupán tisztes profit. Ha Orbán Viktor is annak tekinti, akkor viszont igazán elárulhatná, hogy kiket értett nemzetvesztő, profitéhes spekulánsok alatt – mert bárkiket is, azok az ő gázszerelőjéhez képest a fasorban sincsenek.