Zavarba ejtő a színésznő zaklatása

Publikálás dátuma
2018.10.29 13:33

Fotó: Molnár Ádám
A színházról és a kiszolgáltatottságról szól Osztrovszkij A művésznő és rajongói című darabja a Radnóti Színházban és mélyen elgondolkodtató, hogy mennyire aktuális.
A Radnóti Színház új bemutatójának plakátján egy színésznő meghajol a színpadon és eközben a fedetlen hátába egy kéz bedug egy 2018-as feliratú bankkártyát. Aki azt hinné, hogy egy kortárs darab bemutatóját reklámozzák így, nagyon is téved. A művésznő és rajongóit, vagy ahogy nálunk korábban játszották, a Tehetségek és tisztelőket Osztrovszkij 1881-ben írta saját tapasztalatai alapján. Úgy látszik, hogy tényleg nincs új a nap alatt, bizonyos dolgok mindig ismétlődnek, vagy nem változnak. Jó, mondjuk Osztrovszkij korában a bankkártya még biztosan nem létezett. A mű alapközege egy színház, ahol egy fiatal színésznő bontogatja a szárnyait. Ezt a folyamatot azonban több férfi is ugrásra készen figyeli, a pénzesebbje fel is ajánlja magát szponzorként, persze azért meg is kéri a jussát. Valló Péter rendezése nem beszél mellé, bizonyos momentumokat pedig felerősít. Zavarba ejtőek például azok a jelenetek, amelyekben a férfiak zaklatják a színésznőt. A kiszolgáltatottságot, a tehetetlenséget vágják a képünkbe nyersen, és egyértelműen. És a közeg reakcióját, amikor még a színésznő édesanyja is úgy reagál az elutasítással végződő inzultusra, hogy lehettél volna ügyesebb, lányom. Mármint nem kellett volna azért összeveszni a lehetséges támogatóval. Rendkívül mai és érzékletes Morcsányi Géza új fordítása és nagyon erős a társulat. Lovas Rozi a címszerepben fokozatosan nyílik ki, képes a folyamatot megmutatni, hogy a tartásos, jóra és igazra vágyó fiatal nő, hogyan jut el odáig, hogy a jövője és a boldogulása érdekében hozzon végül egy az érzelmeivel ellentétes döntést. A színésznő édesanyját vendégként játszó Börcsök Enikő egészen rendkívüli. Úgy képes magánszámot csinálni egy-egy jelenetéből, hogy közben végig az előadást szolgálja. Minden mondata árnyalt, bölcs és magával ragadó. Egyszerre sugall rálátást és szenvedélyt. Martinovics Dorina a vetélytárs színésznő szerepében számító és mégis emberi. Kelemen József és Pál András bátran hozzák a helyzetüket kihasználó helyi befolyásos gazdag tisztségviselő és vállalkozó figuráját. Gátlástalanok, úgy hiszik és nagyjából így is van, hogy pénzért mindent megtehetnek, amit csak akarnak. Vehetnek színésznőt, művészetet és mindent. A gazdag cukorgyárost, Velikátovot alakító Rusznák András sem különbözik tőlük, csakhogy az eszközei mások és ezzel végül győz is. A színésznő szerelmét, az állástalan bölcsészt megformáló Porogi Ádám most is nagyszerű. A kedves és igaz örök vesztest látjuk, de közben végig neki drukkol az ember, bár sejtjük előre a mérkőzés végkimenetelét. Bálint András és Schneider Zoltán egy-egy karakter szerepben kiváló. Fel is nevet a közönség, amikor a kényszerből ügyelővé lett korábbi színházigazgatót játszó Bálint András azt mondja: ez a színház korábban az övé volt. Az előadás végén elhangzik ugyanaz a dal, amely az elején. Alexandra Nyegina egy koldussá lett színésznőről énekel, a végén már szép ruhában gazdagon. A dal végén sírva fakad és kirohan a színpadról. Érzi, hogy a magánéleti döntésével a művészi hitelét is eladta.    

Infó:

Osztrovszkij A művésznő és rajongói Radnóti Színház Rendezte: Valló Péter  

Frissítve: 2018.10.29 13:33

Egy tenor is elég

Publikálás dátuma
2019.04.20 13:05

Fotó: AFP/ ROBIN UTRECHT
Ha van olyan szép hangja és tud úgy énekelni, mint Joseph Calleja, ugyan miért volna szükség háromra. Mert egyedül jött, énekelt, és győzött, bár nem vitt mindent a máltai sztártenor Joseph Calleja. Dolce, szól egy olasz zenei utasítás, gyakran látható kottákban, Böhm László Zenei műszótára szerint ilyenkor lágyan, gyöngéden kell játszani, énekelni. Eléggé ilyen volt, ahogyan Calleja megjelent és énekelni kezdte a herceg első áriáját a Rigolettóból. Nagyon szépen, ugyanakkor megfelelő erővel, teljes terjedelmében testesen szólt hangja, mindazonáltal egyfajta édesség (az olasz kifejezés eredetei jelentése) is jellemzője volt, hiányzott belőle minden bántó élesség. A következő szám Macduff jelenete volt, szintén Verditől, a Macbethből. Drámaian, keményebb hangon jelenítette meg a figurát, hallhatóan tudatosan építette fel a két karakter és a helyzetek közötti különbséget. Nota bene, amikor a herceg megjelenik, a történések elkövetkezendő sötét fordulatairól még nem kell tudnunk, a tenor azt próbálhatta érzékeltetni, itt még akár kedves csirkefogónak is vélhetnénk. Zavaró azonban egy ilyen apró mozaikokból felépülő est, olyan, mintha az énekesek portfóliójukat mutogatnák egy impresszáriónak: én mindezekre képes vagyok. Tudjuk persze, nem egyszerű egy ilyen kaliberű művészt akár csak egy teljes opera előadására is szerződtetni, marad az ária- és dalválogatás, bevett szokás ez. Jöttek tehát a tragikus olasz operai hősök, Cavaradossi természetesen, és egy francia is Werther Massenet-tól. És továbbra is minden elég erővel, a magasban is testesen szólt. Azt mindenesetre megállapíthattuk, Calleja akárhogyan is viszonyul a nagy elődökhöz való hasonlítgatásokhoz – lásd vele készült riportunkat –, valóban nem az új Pavarotti, legalább is, ami hangszínét illeti, biztosan nem az: az övé jóval puhábbnak tűnik, a nagy előd éles tenorját mindig is zavarónak éreztem. A második részben dalok jöttek, de nem a legkönnyedebb fajtából, még Tosti, Donaudy is meglehetős színvonalat képviselt, érdekes volt a máltai Vella huszadik századibb hangvétele, kicsit nyersebb harmóniái üdítőleg hatottak, a szépségesen szép hangok özönében. A siker meglehetős volt, de nem átütően nagy, ez azért is lehetett, mert énekesünk kerülte a bravúroskodást, és az énekkelt művekkel sem ment egy bizonyos színvonal alá. Valószínűleg Calleja egy teljes operában, jellemek felépítése során képes megmutatni, mit tud igazán, ha úgy érzi, megértett rá, és egyszer elénekli Otellót – erről is beszélt nekünk –, az minden figyelmet megérdemlő teljesítmény lehet tőle.

Joseph Calleja áriakoncertje

Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo áriák és zenekari operarészletek, Csajkovszkij, Tosti, Donaudy, Vella, Leoncavallo zenekarkíséretes dalai Joseph Calleja tenor Magyar Állami Operaház Zenekara, karmester Pier Giorgio Morandi Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 19.

Frissítve: 2019.04.20 14:07

Elmosott határok - orosz képzőművészet a Mikve Galériában

Publikálás dátuma
2019.04.20 12:30
Katrin Nenasheva: 300. A művész munkáiban saját testét használja
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az orosz és magyar képzőművészet határátlépései, mindannyiunkat érintő provokatív kérdésfelvetései állnak a Mikve Galéria kiállításának középpontjában.
Szokatlan, meghökkentő és elgondolkodtató munkákat egyaránt láthatunk a Mikve Galéria időszaki kiállításán. A Nyomotokban - Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben című kiállításon huszonkilenc művész, művészcsoport és művészeti szervezet mutatkozik be maradandó nyomokat hagyva a nézők emlékezetében. A Budapest Art Week keretében megnyílt tárlat egyúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi tematikájához is kapcsolódik, az orosz művészetet fókuszába állítva. Teszi ezt olyan könnyed módon, párhuzamot képezve a magyar alkotók munkáival, hogy a tárlatot szemlélve nem kizárólag egy budapesti, hanem egy minden pontján európai kiállítótérben találjuk magunkat. Világszerte ismert alkotók munkásságába is betekintést nyerhetünk, mint Andrei Monastyrsky, Anatoly Osmolovsky, vagy az ő műveik által is inspirált AES+F, a ChtoDelat, Oleg Kulik és a Blue Noses Group. Hozzájuk hasonlóan kiemelkedő magyar művészek alkotásai szerepelnek a tárlaton, mint Szűcs Attila, Szabó Dezső, vagy a nemrég elhunyt, páratlan életművet maga után hagyó Birkás Ákos, akiknek szemléletmódja szintén nagy hatást gyakorolt a következő generációkra. Galambos Áron, Tranker Kata, Kis Varsó, Mátyási Péter vagy Szabó Ádám alkotásai önmagukban is sajátos utakat és jelentéseket nyitnak meg a rendkívül izgalmas, labirintusszerű helyszínen.  
Míg időnként egyértelmű a kapcsolódás egyes alkotók között, máskor nekünk kell felfejtenünk az egyes művek között átívelő szálakat: Mátyási Péter miniatűr Rengetegétől az AES+F művészcsoport hősiességet tematizáló képeiig, a provokatív performanszairól elhíresült Blue Noses fotósorozatától Birkás Ákos Sérült képéig, vagy a Chto Delat (Mi a teendő?) művészcsoport politikai aktivizmust és művészetet összefogó projektjeitől az olyan hazai kezdeményezésekig, mint a Műtő vagy a Bartók-negyed. A provokáció, a társadalmi feszültségek és problémák megjelenítése, az állandó megkérdőjelezés, a dolgok sarkaiból való kifordítása szinte minden alkotásban jelen van, helyenként válaszlehetőségekkel, máskor a nézőnek szegezett kérdésekkel dolgozva. Egy-egy kép erejéig olyan egyéni és kollektív helyzetek villannak fel, amelyek nem ritkán a mindennapossá vált erőszakot, ambivalenciát és ellentmondásokat domborítják ki, elmosva valóság és művészet közti határokat. Egyes művek előtt állva könnyedén jöhetünk zavarba, esetleg érezhetjük magunkat egyre feszültebb, kényelmetlen helyzetben – ezek az érzetek azonban kivétel nélkül szükséges folyamatokat indíthatnak el bennünk. Olyan művészetkoncepció valósul meg a Mikve Galéria kiállításán, amely a kortárs alkotók munkái mentén nagyon aktuális létszemléletet tükröz. Nevezetesen azt, hogy valami nincs így rendben. Kérdés, hogy mit kezdünk ezzel.

Infó

Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben, látogatható április 23-ig a Mikve Galériában. A kiállítás a Budapest Art Week és a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozatának része. Kurátor: Vékony Délia 

Frissítve: 2019.04.20 12:30