Röhrig Géza pazar komikus is tud lenni

Publikálás dátuma
2018.10.29. 12:00

Figyelemreméltó, vicces, ugyanakkor elgondolkoztató Röhrig Géza főszereplésével készült To dust című film, amelynek magyarországi premierje a hétvégén zajló Limmud fesztiválon volt.
A Saul fia átütő sikere kapcsán sosem volt kérdés, hogy tekintélyes szerepet játszott-e benne Röhrig Géza. Mind az alakítás, mind a filmhez kapcsolódó beszélgetésekben, pódiumesteken. Az viszont egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy mit kezd Röhrig a helyzettel, ha szeretne egyáltalán színészi karrier lehetőségével bármit is kezdeni. Ismerve Hollywoodot és íratlan szabályait, simán előfordulhatott volna, hogy viszontlátjuk őt egy nagyköltségvetésű látványmoziban fura kosztümben, de ő nem ezt a verziót választotta. A kockázatosabb megoldást preferálta, elvállata egy indy, azaz független produkció, Shawn Snyder rendezte To Dust főszerepét. Jól tette: a mű jól sikerült és a New York-i Tribeca fesztiválon, ahol a világpremiert tartották, elnyerte a közönségdíjat. Hasonlóan, mint a Saul fia esetében, a siker nagyban Röhrig Gézán is múlt.  A To Dust (hivatalos magyar címe még nincs), noha magán hordozza az amerikai független filmek szinte minden kézjegyét, egyedire sikerült. Ennek egyik oka, hogy Snyder egyszerre akart szórakoztatni és mélyre menni. A mű hőse Shmuel, a haszid kántor (Röhrig Géza), aki fiatalon elveszti a feleségét. A mélyen vallásos férfi nem tudja feldolgozni párja halálát, pontosabban nem tudja elviselni, hogy a földbe eltemetve szenved – mivel az ortodox zsidó vallás szerint, amíg a test le nem bomlik teljesen (porrá nem válik újra), addig a lélek egy része nem tud távozni. Shmuelt nem hagyja nyugodni, hogy imádott hitvese lelke egy koporsóban gyötrődik, így szeretné megtudni, hogy mennyi ideig tart, míg lebomlik a teste. Nem rest ennek kapcsán bűnt – milyen bűnt, bűnök brutális sorozatát – elkövetni, így megkeres egy professzort, Albertet (Matthew Broderick), hogy tisztába tegye a tudását a bomlással és rothadással kapcsolatosan. Miközben pontosan tudjuk, hogy Albert nem tudós, hanem csak egy lüke iskolai tanár, de az összes hibája ellenére komolyan veszi a feladatot, Shmuel spirituális útját igyekszik megoldani. A felállás komoly, de ezután a rendező nagyon sokat lazít, és a buddy movie, azaz a két ember baráttá válását bemutató műfaj felé tereli a látottakat. És, ahogy a műfaj megköveteli, rengeteg humoros szituáció bontakozik ki. Köztük egy sertés rituális megölése, eltemetése, majd többszöri kiásása, de itt is a részletekben rejlik a lényeg – legyen elég annyi, hogy elképesztően humoros tud lenni a film. És amikor megtudják, hogy létezik egy farm, ahol tudósok emberi testek lebomlása kapcsán kísérleteznek..., de inkább nem folytatom. Ami pedig minket különösen izgat, az maga Röhrig Géza, aki minden körülmények között szuper: tud drámai lenni (ezt eddig is tudtuk), de pazar komikusi kvalitásai is vannak. Mindent tud: ha kell robban, máskor pedig spirituálisan messze jár és szinte csak pislákol. Ám karakterének talán legnagyobb erénye, hogy képes túllépni a vallási dogmákon, ezt pedig Röhrig abszolút hitelesen mutatja meg.  Shawn Snyder szerencsére nem elégedett meg a vígjátéki vonalvezetéssel, a film lezárásában visszatér a spirituális vonalhoz és képes egyedi módon, érvényes érzelmi és értelmi intelligenciával hozni a lezárást, amely után mi, nézők is nyugodtan elgondolkodhatunk a létezésről, és azon, hogy vajon mi lesz velünk evilági utazásunk végeztével.

Saul gyermekei

Röhrig Géza alakításának a Saul fiában egyik szimbolikus jelenete, amikor a kezében hordozza azt gyermeket, akit a fiának gondol. A gyermek jelképezi a százezer magyar fiatalkorút, akik meghaltak a második világháború során Auschwitzban. A Limmud fesztiválon tartott Saul gyermekei című előadás a Vági Zoltán történész, a film alkotói, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral közösen indított programról szólt. Azt kívánják kutatni, hogy ki volt az a százezer magyar zsidó gyerek, akiket a haláltáborba hurcolt további négyszázezer magyar zsidóval együtt meggyilkoltak. Ahogy Vági fogalmazott: a holokauszt egyik hatalmas fehér foltja, hogy a gyerekekről azt sem tudjuk, hogy hívták őket. Elmesélte azt is, hogy amikor két évvel ezelőtt bejelentették a Saul gyermekei programot, akkor egy nyolcvanöt éves asszony fordult hozzájuk, hogy keressék meg a férjét, akit 1944-ben hurcoltak el. A választ nagyjából egy hete sikerült megtalálni, egészen véletlenül, mivel a férfi nevét teljesen másképpen írták le, mint amikor a haláltáborban regisztrálták.  

Frissítve: 2018.10.29. 12:40

„Terméketlen a diktátorozás és diktatúrázás”

Publikálás dátuma
2018.10.29. 11:00

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Molnár Péter, a Fidesz egyik alapító atyja nyerte meg az országos slam poetry bajnokságot lángoló politikai beszédével a főként szerelemről szavaló tinédzserek között. A fiatalok állva tapsoltak.
„Ha lehet, éjfélnél sokkal tovább nem szeretnék maradni” – ezt idézi szeretettel Molnár Pétertől az elnökségi üléseken maga Orbán Viktor. „Bár más mondatom lett volna rá ilyen hatással” – mondja az országos döntőben előadott slam poetry előadásában.  - Harminc évvel ezelőtt, az ELTE jogi karának Bibó István Szakkollégiumában ön is ott volt akkor éjjel, amikor fiatal egyetemisták és egyetemi oktatók megalapították a Fideszt. Mi az, amit elfelejtett a mostani miniszterelnök az akkori szándékok közül? - Azt, amit az angol forradalmárok, amikor hatalomra kerülve újra bevezették a cenzúrát, ami ellen harcoltak. Emiatt írta John Milton a híres iratát a cenzúra ellen. Most nincs általános cenzúra, de egyre szűkül a szabad sajtó tere, és ezzel gyengül a hatalom korlátozásának lehetősége. Pedig a Fidesz kezdeti célja éppen az volt, hogy a kormányzati hatalmi ágak olyan egymást korlátozó rendszerét hozza létre, ami kizárja azt, hogy bárkinek túlhatalma lehessen. Áprilisban a Diktatúra? című cikkemben megírtam, hogy méltánytalan és terméketlen a diktátorozás és diktatúrázás. Ehelyett a hatalomkorlátozás mindenkire vonatkozó rendszerét kell újraépíteni, annak tudatában, hogy a korlátozatlan hatalom azt is eltorzíthatja, aki az ilyen hatalmat ellenzékből bírálja. Ezt a sok történelmi példán alapuló tudást a Fidesz pontosan ismerte és képviselte. Abban a pártban, amit a Fidesz utódpártjának nevezek, ez a tudás és elkötelezettség hosszú ideje nem érvényesül. - Tartja-e, tartotta-e a kapcsolatot Orbán Viktorral? - Nagyon régen, egy jogi kari évfolyamtalálkozón találkoztunk, azóta nem. Egy-két rendezvényen láttam, de nem volt alkalmunk beszélni. - Szokott-e üzenni a Miniszterelnöknek? - Nem. A slam- vagy ahogy magyarul is javaslom nevezni, szóritmusoló videóim persze hozzá is eljuthatnak. - A választói emlékezet nagyon rövid. Új generáció is színre lépett ’89 óta, ezért nem árt felidézni, hogy mi történt ’93 végén, ami miatt többek között Ön is kilépett az alapítók közül. - Ahogy az OB döntős szövegemben elmondtam, „nem tudtuk megállítani az országban is szépen épülő hatalomközpontosítást.” ’92 végén javasoltam a többieknek, akikkel belső ellenzékben voltunk a Fidesz parlamenti frakciójában, hogy állítsuk meg ezt a folyamatot a párton belül. Bár sikerült volna. - Az SZDSZ-ből is hamar kiábrándult. A politikából vagy a liberalizmusból lett elege? - Egyikből sem. Mindig szükség van olyan emberekre, akik a közjó érdekében vállalják, hogy politikusok lesznek, és csodával határos módon nem torzítja el őket a hatalom. A szabadelvűség pedig nagyon fontos a politikában is. Nagyon szomorú, hogy sem a Fidesz, sem az SZDSZ nem tudott megmaradni. - Az azóta alakult pártok nem hívták? - Nem, és nem is szeretnék újra politikus lenni. Csaknem egy évtizede szóritmusoló/slammer lettem, a Keresők, avagy a lány neve című, jó tíz éve megjelent kisregényem folytatásán is dolgozom, és hét éve rendezek egy részvételi színházat az előítéletekről és a rájuk adható válaszokról a CEU-n. Hiszek a művészeti beszéd lehetségesen katartikus hatásában. Elsősorban így politizálok, ilyen módon veszek részt a közbeszélgetésben. 

A győztes produkció 3:01:00-tól:

- Az ős-Fidesz eszméivel ma népszerűvé tudna válni egy ismeretlen, fiatal párt? - Igen. A hatalomkorlátozás szükségességének elkötelezett, őszinte, hiteles képviseletével egy ismeretlen párt ma is népszerűvé válhat. Élete során mindenki tapasztal hatalommal való visszaélést, ami mindig ahhoz is vezet, hogy nem érhetnek meg termékeny vitában a lehető legjobb döntések. Mint a Fidesz története mutatja, a fiatalság önmagában nem véd meg a hatalom torzító hatásától. Attól csak nagyon tudatosan, közösen és jól kialakított hatalomkorlátozással védhetjük meg magunkat és egymást. Ezért ajánlotta Hosszúkarú Platánfa a Milla alternatív köztársasági elnöki kampányában, hogy ha ő lesz az elnök, akkor a hatalmasságok rendszeresen a törzséhez köttethetik magukat, mint Odüsszeusz a hajóárbochoz, és ő szívesen elbeszélget velük. - Harminc éve a szabadságjogok, főleg a szólás-, és sajtószabadság szakértője. Leverőek lehetnek a munkanapjai… Ugye abban egyetértünk, hogy a szabadságjogok ilyen rohamos leértékelődése nem varrható kizárólag a politikusok nyakába? - Igen, ez mindig az egész közösségen múlik. A szóritmusoló/slam poetry maga a megtestesült szólásszabadság, az estjeinken sok sor hangzik el a szólás-, és sajtószabadságról, többször is ez volt a megadott téma. Minden országban, minden politikai közösségben folyamatos feladat, hogy megvédje magát saját magától. Attól, hogy ha bárkinek, bármely csoportnak túlhatalma kezd kialakulni, akkor a többi hatalmi ág és a közösség egésze meg tudja állítani a hatalom központosítását. Szinte kivételes az, hogy akinek éppen hatalma van, az csak magától önkorlátozással éljen, ezért egymást kell korlátoznunk. A hatalomkorlátozás 1989 kitüntetett pillanatában létrehozott rendszerét alkotmányosan az védte, hogy önkorlátozás hiányában csak kétharmados többség változtathatott rajta. Bár négyötödös többséghez kötöttük volna a változtatást. Bár olyan közösséggé tudtunk volna válni, amelyik meg tudja védeni a túlhatalomtól azokat is, akik a saját túlhatalmukat építik. - A CEU-n gyűlöletbeszéd (Hate speech) előadásokat szervez a hallgatókkal. Ez pontosan mit jelent? - A „Hate Speech Monologues”, Gyűlöletbeszéd történetek című előadás egy történetmesélő részvételi színház az előítéletekről és a rájuk adható válaszokról. Mindannyian sokat tanulunk ezekből az előadásokból, november 22-én este 7 órától lesz a következő, mindenkit szeretettel várunk a CEU Nádor utca 15. alatti Auditóriumába. Sok országból érkező, sokféle kisebbséghez tartozó CEU-s diákok osztják meg személyes élményeiket párhuzamosan futó pár perces történetekben, slamben, dalban, általuk választott fotókat társítva saját szavaikhoz.
- Miközben beszélgettünk, a CEU rektora bejelentette, hogy akár át is települhetnek Bécsbe. Mit veszít az ország, ha elmegy innen a Közép-Európai Egyetem? - Az Osztrák-Magyar Monarchia idején Magyarország arra is törekedett, hogy Budapest jobb hely legyen, mint Bécs. Ezzel a hagyománnyal is szemben áll, ha a CEU nagy részét elveszítjük. Ez azért is lenne tragikus, mert a CEU alapítója magyar holokauszt túlélő, és Közép-Európában Budapest az egyetlen város, ami zsidó is maradt. Hogy lehetne konzervatív az a politika, ami mindezt nem tiszteli?      
- Egyedül én nem hívom a pártot Fidesznek, negyedszázada szűnt meg. - Ez így pontos. Az eredeti Fidesz már 25 éve nem létezik, mégis egyedül én kerülöm ennek a névnek a használatát.
- „Olyan demokráciát akartunk, amelyiknek csodájára jár a világ, meglett, csak nem úgy”, szavalja nagy hévvel a neten is megtekinthető döntőn. Mi a két rendszer közti különbség? - Minta-demokráciát akartunk, amiben a hatalom korlátozása, és a kisebbségeket is megillető egyenlő jogok érvényesülése példaszerű. Nagyon szomorú, hogy nem emiatt vetik sokan vigyázó szemüket Magyarországra, hanem azért, mert a hatalom korlátozásának a korlátozása folyik, és az ezt igazolni hivatott bűnbakképzés. 
- „Nem csak mondani, tényleg nem félni, főleg ha nincs mitől, csak a félelemtől” - mind a slam poetry világában, mind az egyetemeken fiatalok között van. Őket mire tanítja? Elég-e annyit mondani, hogy ne féljenek?  - A sok fiatal szóritmusoló/slammer, gimnazista, egyetemista barátommal sokat tanulunk egymástól. Egymás nézőpontját, szavakat, és azt is, hogy mit jelent magyarnak lenni Magyarországon, és határon túli magyar kisebbségek részeként.
- „Én ne lennék konzervatív?” ez az előadása utolsó mondata. Úgy gondolja, hogy a Fidesz konzervatív párt? - A Fidesz utódpártja nem konzervatív párt. A politikája tartalmában és stílusában hordozhat konzervatívnak is mondható elemeket. De többek között az 1848-as 12 pontunk elsőjében kiemelt sajtószabadság tiszteletben tartásának, óvásának a hiánya miatt lényegében nem konzervatív.

“Anyám a 83 éves slammer”

Az 1980-as években Chicago-ban indult slam poetry fantasztikus műfaj, Európában Magyarországon van a legtöbb településen rendszeres szóritmusoló esemény. Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban is elterjedt. Ez egy alulról szerveződő összmagyar mozgalom. Nem könnyű rá magyar szót találni, nekem egyelőre a szóritmusoló a javaslatom. Ez igazán demokratikus műfaj, bárki jelentkezhet, odaállhat a mikrofonhoz és elmondhatja a szövegét három percben. Erre mindenki képes. A magyar szóritmusolók legtöbbször felolvassák, amit írtak, de sokan meg is tanulják, és fejből mondják. Anyám, Molnár Lajosné, Gömöry Éva, aki egy 83. évében lévő varázslatos szókincsű és beszédű szóritmusoló, és akit bátyám, Molnár Lajos, a Kürt Alapítványi Gimnázium vezetője elhozott az OB döntőre (anyám, apám és egyik anyai dédapám is tanár volt), már a tüntetések kapcsán is mindig mondta, hogy a szónokoknak nem olvasni kéne a beszédet. Anyám mindig fejből beszélt. Az OB döntőn az első körben mondott szövegem korábbi változatában benne volt az a történet is, amikor egy tanártársa temetésén a művelődési osztály vezetője először azon döbbent meg, hogy egy nő mond beszédet, aztán pedig azon, hogy amikor kérdezte anyámat, hogy hol a szöveg, a válasz ez volt: „A szöveg? A szöveg a fejemben van.” Hosszú éveken át én is majdnem mindig olvastam a slamjeimet, körülbelül másfél éve kezdtem kísérletezni azzal, hogy akár teljesen fejben építsem fel a szöveget. Nagyon nagy szabadságot ad, ha nem kell leírt szöveghez kötődni. Vagy lehet leírt szöveg, de akkor eggyé kell válni a szöveggel ahhoz, hogy a szöveg ne gátolja a szóritmusoló szabadságát. Persze nyugodtan lehet olvasva is slammelni. Az is nagy lépés, hogy valaki veszi a bátorságot és kiáll a szövegével a mikrofonhoz, különösen versenyen. Nagyon fontos, hogy ne legyen magas belépési küszöb. A „Hate Speech” Monologues című előadást is ezért alakítottam úgy, hogy bárki szerepelhessen, aki a színpadról akarja megosztani a tapasztalatait másokkal. Az előadás a slamhez is kapcsolódik, CEU-s diák slammerek mellett fellépett már benne Horváth Kristóf és Mészáros Péter, és a szereplőkkel évek óta nemzetközi csapatokat szervezek az országos szóritmusoló csapatbajnokságra.   

Van egy álmom című slam/szóritmusoló, amivel Molnár Péter bejutott a döntőbe

Névjegy

(1964) Jogot és esztétikát tanult az ELTE-n, egyetemi évei során az ELTE Jogász Társadalomtudományi (1988-tól Bibó István) Szakkollégium tagja, 1987-1988-ban a szakkollégium egyik nevelőtanára. A Szakkollégiumi Értesítő egyik szerkesztője volt. 1988. márciusban a Fiatal Demokraták Szövetsége egyik alapító tagja volt, a Választmány tagja lett. Megszervezte a Fidesz Akadémiát, a Narancs Alapítványt és a Narancs Klub hálózatot. Ő képviselte a Fideszt a pártok jogi szabályozásáról folyó munkacsoportban az Ellenzéki Kerekasztalnál. 1990-től a párt országgyűlési képviselőjeként a Fidesz kulturális és média politikusa. 1993 áprilisában a Fidesz alelnökévé választották, november 15-én a párt politikai irányának és értékeinek megváltozása miatt lemondott minden tisztségéről, kilépett és visszaadta a mandátumát is. 1994-től 1998-ig az SZDSZ parlamenti képviselőjeként is a kulturális és a média politika felelőse. 1994-től oktat magyar és amerikai egyetemeken, 2004 óta a CEU-n szólásszabadság-kutató, a gyűlöletbeszédről szóló angol nyelvű tanulmányköteteket szerkeszt és részvételi színházat rendez. Keresők című kisregényéből rádiójáték, többszörös díjnyertes színdarab és képregény készült. 2013 óta a Tilos Rádió műsorkészítője, műsorának címe Gondolatbátorság, ami doktori értekezésének is a címe. 2010 óta a hazai slam poetry estek, köztük a Földalatti Slam egyik szerkesztője, szervezője és fellépője, ő az idei országos bajnok. 

Frissítve: 2018.10.29. 17:35

„A valóság nem az, amit az újságokban olvashatunk és amit a politikusoktól hallunk”

Publikálás dátuma
2018.10.28. 12:14

Fotó: Máté Péter
Magunk mögött hagytuk ugyan a 20. századot, de traumáink, gyűlöletünk velünk élnek tovább. Ráadásul a hagyományos kulturális értékeink elvesztése vagy a kapzsiság, a hatalom megszerzése iránti vágyunk személyiségtorzulásokat eredményez. Közös, globális csapdában vergődünk, ám akik kiútként a bezárkózást, a viszályt javasolják, nem értik a világot. Minderre példát a Közép-európai Egyetem auditóriumában csütörtök este bemutatott Istenek és emberek című, új Kepes András-regény mutat. A szerzővel a bemutató előtt beszélgettünk.
– Hisz bármiféle isteni igazságszolgáltatásban?  – Az ember által való isteni igazságszolgáltatásban hiszek, az alapvető emberi értékekben: az emberi méltóság tiszteletében, a másokra való odafigyelésben, az igazságosságban. Nem véletlen, hogy valamennyi világvallás ezekre a törvényekre épül, és aki nem tartotta be az együttélés ősi törvényeit, az előbb-utóbb elbukott. – Akkor a magyar szereplők ellenére mindegy is mekkora a „magyarok istenének” a hatóköre. De miért éppen a svájci hegyek egyik luxusvillájába helyezte el az Istenek és emberek történetét?  – A történethez olyan helyszínt kerestem, ami letisztult és rideg, és ahol hihető, hogy a szereplők luxuskörülmények között is csapdahelyzetbe kerülnek. A hó és a lavinaveszély tavaly valóban hetekre elzárta Zermattot, a világ egyik leghíresebb luxus síparadicsomának a környékét. És ott van a Matterhorn, ez a piramis formájú hegy, amit a Paramount Pictures logójából és a Toblerone csokoládéból is ismerünk. A piramis minden mitológiában ember és isten kapcsolatára utal. A regény, úgy gondolom, egyébként sem magyar történet, noha tudom, sokan hazai társadalomkritikaként fogják olvasni. De a szereplők lehetnének oroszok, kínaiak, lengyelek, törökök vagy dél-amerikaiak, sőt lassanként észak-amerikaiak is. Engem a jelenség érdekelt, hogy a hatalom- és a bírvágy hogyan rombolja le a múlt értékeit és hogyan rontja meg az emberi kapcsolatokat, a barátságot, a párkapcsolatot. Vagy egyszerűen csak ilyen az ember, e félig isten, félig állat, ahogy Vörösmarty írta, és amire a cím is utal. – A magyar történeti szál azért különösen érdekes, hiszen egyes szereplői révén a Tövispuszta című regényére is kilátás nyílik. Miért érezte szükségesnek a két regényt egybefűzni, folytatni a korábbit?  – Az utóbbi években írt munkáimnak van egy folyamata, ami még a Desszert című műsoromig is visszanyúlik. Mindben meghatározó a mágikus 3-as szám. A Desszertben három vendégem volt, a Tövispuszta három családról szól, az Istenek és emberek pedig három házaspárról. Mindemellett, úgy érzem, ez az én utam is egyben a naiv optimizmustól a racionalitásig. A Desszertben azt szerettem volna megmutatni, hogy különböző társadalmi rétegből származó, eltérő világnézetű, gondolkodású, kultúrájú emberek, ha nyitottak egymásra, képesek szót érteni. A Tövispuszta számomra arról szólt, hogy hiába temettük el a 20. századot, a családi traumák és a gyűlölködés túlélte és a mai napig meghatározza az életünket. Hogy a különböző hagyományos kulturális értékek erodálódnak, már ott is kiderül, ezt folytatom tovább az Istenek és emberekben: ha az értékrend felbomlik, ha az eszmények hitelüket vesztik, ha nincs világos jövőkép, akkor a szereplők személyiségtorzuláson mennek keresztül. – Átalakult az első regénye is. Amikor újraírta a Tövispusztát, az első kiadásra érkezett kritikákat is figyelembe vette, amik több szépírói debütálási gyerekbetegséget rögzítettek?  – Azt hiszem, negyven év alatt megtanultam dokumentumfilm-szöveget és -esszét is írni, de a szépirodalom más műfaj, abban valóban kezdő voltam. A könyv nagy olvasói siker volt, az irodalomkritika azonban megoszlott. Sokat tanultam a szakavatott kritikákból, aztán amikor 2013-ban egy londoni kiadó kiadta a Tövispusztát, akkor az angol szerkesztő és fordító megjegyzéseiből is. 2017-ben a Libri fölvetette, hogy szívesen kiadnák újra a regényt, mert elfogyott a sok tízezer példány. Ismét elolvastam, és úgy döntöttem, gyökeresen átírom. Megváltoztattam a szerkezetet, egyértelművé tettem a narrátort és a szándékát, jobban kibontottam egyes karaktereket, dolgoztam a stíluson. Megmaradt az anekdotázás, hiszen a regény arról szól, a narrátor a családtagok, ismerősök anekdotáiból állítja össze a 20. század történelmét, ahogy a társadalomban is élnek párhuzamos hiedelmek, mert a tízévente újrahazudott hivatalos történelem már hiteltelen, és az emberek jobban elfogadják a saját családjuk történeteit, függetlenül attól, azok mennyire hitelesek, mert legalább ismerik a szereplőket és a körülményeket. – Az Istenek és embereket olvasva felmerült bennem, mintha egy regényesített drámát olvasnék – nem színpadra tervezte eredetileg? – Nem, eredetileg is regénynek írtam. A kevés szereplős csapdahelyzet létezik drámában, például A fizikusok Dürrenmatt-tól és regényekben is akad szép számmal, elég csak Agatha Christie Tíz kicsi négerére gondolni, vagy Goldingtól A legyek urára. A bezártságtól és a konfliktusok összesűrűsödésétől lehullanak a maszkok. Számomra ez volt a minta. A szereplők számát tekintve ez egy „kamararegény”: azt szerettem volna, hogy a teljes évszázadot felölelő Tövispuszta rengeteg szereplőjével szemben itt három nap alatt történjék a cselekmény, ami alatt a résztvevők mindent átélnek, a saját múltjukat, jelenüket, és kicsit a jövőjüket is. – Az egykori történelemtanár, Ézsiás Benedek, aki alkalmazottként élő lelkiismerete a milliárdos vállalkozónak, egyfajta rezonőr szereplő – mennyire áll közel a szerző gondolkodásához?  – Ő az, aki megtartotta azokat az eszményeket, amik által a középkorból sikerült kiemelkednie az embereknek, ő képviseli azokat az értékeket, amiket a többiek a hatalom és a vagyon érdekében elvetettek – a lelkiismeretükkel együtt. Igen, valószínűleg ő áll a legközelebb hozzám, de a többi karakter sem karikatúra, megvan a maguk igazsága, bennük is ott vagyok, ahogy saját magammal is folyton vitatkozom. Benedek, ahogy a neve is jelzi, emellett prófétai alkat. Ám míg a proféták általában haragosak, átkozódnak és ékesszólóan beszélnek, noha a kutya sem hallgatja meg őket, az én figurám nem haragos, megpróbálja megérteni az embereket, ráadásul egy agyvérzésből kifolyólag afáziás is. De nemcsak ő képtelen a kommunikációra, a kommunikációs guru, a politikai marketing-tanácsadó is az. – Már a Tövispusztában is feltűnt, mennyire empatikus különböző világlátású emberekkel az elbeszélője, legyen az nyilas, kommunista, dölyfös, buta stb. A szerző a mindennapokban is ennyire megértő, jóindulatú? – Az életben is ilyen vagyok, igen. Nem hiszek a kizárólagos igazságokban. Azt gondolom, ha valaki nem hazudik, ha a valódi véleményét mondja, azt érdemes meghallgatni, bármilyen távol álljon is tőlem a gondolkodásmódja, mert lehet a mondandójában olyan igazságmag, amiből tanulhatok. – Legyen az a valaki például nő, belőlük is hármat ábrázol a regényben, és ha ők nem is, de az elgondolásaik, igazságuk mintha elválna a férfiakétól – egymásnak nyílnak meg, inkább kísérőként vannak jelen, nem meghatározó cselekvőként. Perifériálisabb helyzetük a kultúrából adódik?  – A magyar egy csökönyösen macsó, férfiközpontú kultúra. Ez sok kultúrára jellemző. Ha csak a kereszténységet nézzük, a Biblia férfiakról szól, a nők csak mellékszereplők, a Szentháromságban sincs nő. A női tudás, ami az egyik legfontosabb tudása az emberiségnek, kimaradt ebből a kultúrából. A regényeimben vannak erős asszonyok, jellemző, hogy amikor a férfiak őket is megtagadják, ez csak a személyiségtorzulásukat sietteti. – Van kiút, más válaszlehetőség? Manapság, amikor jobbára a célnélküliség és a negatív utópiák uralják el az emberek jövőképét, ön miként látja a lehetőségeinket? – A negatív utópiáknak kétségkívül van racionalitásuk. De – az átmeneti trendek ellenére – szerintem nem arrafelé tart a világ. A valóság nem az, amit az újságokban olvashatunk és amit a politikusoktól hallunk, akik csak a következő választásig látnak. A Világképben is arról írtam, hogy össze vagyunk zárva a globalizált világ csapdájában, bárhol a Földön történik valami, az hatással van ránk, összekötnek bennünket a gazdasági, pénzügyi, kommunikációs, tudományos rendszerek és hálózatok. Egymásra vagyunk utalva, meg kell értenünk egymást, mert csak így tudunk megbirkózni a globális problémákkal: a környezeti katasztrófákkal, az éhínséggel, a vízhiánnyal, a túlnépesedéssel, a szegénységgel, aminek lokális háborúk, migráció és terrorizmus a következménye. 

+1 kérdés

– Jelzésértékű, hogy a könyvbemutatót a CEU-n tartották?  – Nem az én ötletem volt, de nagyon örültem neki. A kiadó javasolta, a közelmúltban Barabási Albert László hálózatkutató új könyvét is itt mutatták be. És én a világot is hálózatokként látom. Aki pedig nem tud részt venni a hálózatokban, és kirekeszti magát, az tönkre fog menni – vonatkozik ez nemzetekre, társadalmakra, személyekre egyaránt.

Névjegy

Kepes András a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett, Prima-, Táncsics Mihály-díjas és Pulitzer-emlékdíjas újságíró, író, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár. 2008 óta a Budapesti Metropolitan Egyetem tanára, 2010 és 2014 között a Kommunikációs és Művészeti Kar dékánja; 2014- től a Művészeti Tanácsának elnöke. Nevéhez fűződnek a Gondolatjel, a Stúdió, az Apropó, a Desszert, a Világfalu, a Különös történetek című rádiós és televíziós sorozatok. Első regénye 2011-ben Tövispuszta címmel jelent meg (átdolgozott kiadása 2017-ben). Világkép című esszéfolyamát 2017-ben Libri Irodalmi Közönségdíjjal jutalmazták. Október 11- én töltötte be 70. életévét; hat gyermek édesapja; Budapesten él.  

Frissítve: 2018.10.28. 12:23