Egyre világosabban látszik, hogy kényszerpályára futott, sőt bűvös spirálba tévedt a sportlétesítmények építése: lassan minden első osztályban játszó futballcsapatnak modern stadionja lesz, függetlenül a meccsek nézőszámától, a gazdaságosságtól.
Így fordulhatott elő, hogy a legújabbnak, a szombathelyinek hónapokig nem volt üzemeltetője, a csapat pedig a bajnokság utolsó helyén tanyázik. A még újabb székesfehérvári az átadás előtti napjait éli, s ezt a MOL nevét nemrég magára öltő Videoton talán meg is érdemli. De a városban egy hatezer fős, multifunkciós sportcsarnok beruházásáról is döntés született.
A példasor folytatható. Azt gondolhatjuk tehát, hogy kifejlődött egy hétfejű sárkány, egy sportlétesítmények építésére szakosodott ipari kapacitás, amely újabb és újabb falatokat vár mind a hét szájába. Etetni kell.
Ez azonban több okból káros. Egyrészt azért, mert se a beruházási kedv (tőkeerősség), se a magyar munkaerőhelyzet nem biztató arra nézve, hogy ez a kapacitás átterelhető lenne a versenyszférába, pl. termelő üzemek, gyárrészlegek építésére. Maradnak tehát az állami, sőt az uniós források a jövőbeli építésekhez. Másrészt azért káros, mert szinte kizárólag a sport, a különböző sportágak a kedvezményezettek. Budapest legyen a sport fővárosa – halljuk a jelszót. Befejezéséhez közeledik a Népstadion utódának, a Puskás Stadionnak az építése, amelynek árából minden 6-18 év közötti magyar diák padjára laptop kerülhetett volna. Ha a fejlesztési koncepció rangos nemzetközi versenyek rendezését jelenti, akkor a turizmus bevételei valamit visszahoznak az építési költségből. De hol van, hol lesz pl. az a szálláskapacitás, ami a hatezer fős fehérvári csarnok mellé szükséges lenne nemzetközi sportversenyek rendezéséhez? A hazai fizetések nem garantálják még a nézőszám töredékét sem.
Harmadszor pedig látható, hogy a kényszerpálya a célmeghatározásban is megnyilvánul. Székesfehérváron pl. évtizedek óta van méltánytalan helyzetben a nemrég még megyei funkciójú Vörösmarty Mihály Könyvtár. Egy nyolcvan éves épület emeleti részében működik több mint fél évszázada, a kölcsönző részleg tehát a Csók István Képtáron áthaladva érhető el. Galériás, szűkös épületrész. Az elmúlt évtizedekben egyes részlegek (olvasóterem, helyismereti és zenei-informatika gyűjtemény) átkerültek a szomszédságában lévő egykori lánykollégium helyére, de ez azt eredményezte, hogy a könyvtár munkatársainak és a több célból érkező olvasóknak vetkőzni-öltözni kell az átjáráshoz. Ráadásul a könyvtár a belváros közepén van, csak gyalogosan érhető el. Több művelődési ház is van a városban, egymástól távol, meglehetősen régiek és kicsik.
Azt gondolhatjuk tehát, hogy a sportcsarnokra tervezett huszonötmilliárdból sokkal hasznosabb lett volna egy komplex művelődési centrum létesítése, például a fűtőerőmű felszabaduló területén. Benne a könyvtárral, kiállítóhelyekkel, hangversenyteremmel, közösségi helyiségekkel. A város távlati terveiben ez szerepel is, de úgy tűnik, mindig hátrébb tolódik, a fontosabbnak látszó sportlétesítmények sorra megelőzik.