Emmi;kampány;Orbán Viktor;Balog Zoltán;migráns;

2018-10-29 21:21:00

Balog Zoltánnak sok volt a migránsozás – utólag elismerte

Nekem is gyakran sok volt értelmiségiként a migrációs kommunikáció a választási kampány hevében – mondta a Szemlélek blognak adott interjújában Balog Zoltán volt emberi erőforrás miniszter.

A volt miniszter ugyanakkor úgy véli, „minden olyan területet, amely rám volt bízva, jobb állapotban adtam tovább, mint ahogy átvettem, de messze nem vittem végig mindazt, amit el szerettem volna érni”. A választás előtt viszont leült Orbán Viktorral a folytatásról beszélni, mert úgy érezte, egy ilyen hatalmas minisztériummal nincs is esélye a színvonalas munkára. Orbán Viktor azonban ragaszkodott a struktúrához, mert „ezzel már megnyertek két választást”.

Balog Zoltán több esetben is – utólag – távolságot tartott az interjú folyamán a kormányzati kommunikációtól. Szerinte „néha még az újságírók is felfigyeltek rá, hogy például a migrációval, a kerítéssel kapcsolatban cizelláltabb álláspontot képviseltem, mint a kormányzati kommunikáció”.

Igaz, az eredmények meggyőzték: „Azóta nekem is változott az álláspontom. Ma már sokkal kevésbé érzem megdöbbentőnek. Kell a kerítés. De azért nem volt olyan alkalom a választási kampányban, hogy ne mondtam volna el: mi nem migránsokat gyűlölünk, hanem a migrációra mondunk nemet”.

Arról is beszélt, értelmiségiként gyakran sok volt neki a migránsozás a kampányban, de „élet-halál küzdelemnek” tekintette azt, hogy mi alapján fognak dönteni az emberek. „Helyesnek gondoltam mindent elkövetni azért, hogy annak alapján döntsenek mellettünk 2018-ban az emberek, hogy mi vagyunk képesek egyértelműen és határozottan a migráció negatív hatásaitól megvédeni Magyarországot” - fogalmazott.

Balog részletesen mesélt a tavaszi választási kampányról is. „A 2018-as választási kampányban ellenzék és kormánypárt azt az élet-halál meccset vívták, hogy mi lesz a döntő kérdés a végén. Nem ötféle dolog miatt fog dönteni az ember így, úgy vagy amúgy, hanem egyféle dolog miatt. Ez az egyféle dolog a másik oldalon alighanem a korrupció volt, a kormány részéről pedig a migráció” - fogalmazott.

Meglepő őszinteséggel mondta el azt is, miért csak és kizárólag ez volt a téma: 

Ezzel ő nem feltétlenül értett egyet, de „így működik a politikai kommunikáció, amit élesen megkülönböztetnék azoktól az értelmiségi vitáktól, amiket egyébként én is a magam köreiben, például protestáns fórumokon folytattam”.

Az interjúban Balog hosszan kritizálja a szerinte a tevékenységéről több esetben manipulatívan beszámoló sajtót is: „említhetném például a putnoki uszoda alapkőletételének az esetét, mikor esőben tornáztak a gyerekek, felém meg odaraktak egy esernyőt. Állítólag mindenki tüdőgyulladást kapott, a valóság viszont úgy nézett ki, hogy a gyerekek sírva könyörögtek, hadd tornázzanak esőben is, mert ők ezt betanulták. Mindössze három mondatos beszédem volt, hogy utána tudjanak hazamenni. Ezt még évek múlva is az embertelenségem bizonyítékaként tálalták”.

Egy érdekes beismerés a Fidesz, a kormányzat belső viszonyairól: 

Ennek azonban oka van Balog Zoltán szerint, mégpedig abból a nemzetközi nyomásból ered, amelybe „bekerült Magyarország, és amelyben egyszerre vannak nagyon komoly esélyeink, de nagyon sebezhetőek is vagyunk”.

Végül arról is beszélt a volt miniszter, szerinte mibe nem kellene beleszólnia a politikának: 

 Sőt, utólag „azt kicsit sértőnek is érzi”, hogy „az egyházak csöndben vannak, hallgatnak, és akkor a politikusok kiállnak és kardot csörtetnek, hogy majd mi megvédjük a keresztény hitet”.