Orosháza;Simonka György;

2018-10-30 19:11:57

Simonka ügyeitől félnek Békésben a fideszesek

Orosházán tárgyalni sem voltak hajlandóak a kormánypártiak arról, hogy vizsgálják ki a költségvetési csalással gyanúsított képviselőhöz köthető szerződéseket. Sőt, még beszélni sem szabad erről.

Simonka Györggyel összefüggő önkormányzati ügyek áttekintésére korrupciós vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte az orosházi képviselő-testület egyik szocialista tagja, Fetser János kedden. Javaslatát egy nappal azután nyújtotta be, hogy a parlament döntött a térségi fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről. A fideszes többség azonban – a név szerinti szavazást követően – napirendre sem engedte venni a javaslatot. Ez annyiban nem meglepő: a testület összetétele miatt a Fidesz mellett az MSZP és a Jobbik adott volna egy-egy képviselőt a vizsgálóbizottságba, amelyben így kisebbségbe került volna a kormányzópárt.

Mint arról már többször írtunk, a fideszes képviselőt többrendbeli vesztegetéssel, bűnszervezetben történt, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásra való felbujtással gyanúsították meg. A nyomozók eddigi összesítése alapján Simonkáék több mint 1,4 milliárd forintnyi kárt okoztak az adófizetőknek. 

Simonka György ezer szállal kötődik Orosházához. A város annak a választókerületnek a központja, ahol 2014 után az idén is egyéni parlamenti mandátumot szerzett a dél-békési politikus. Politikai értelemben „élet-halál urának” tartották eddig Dél-Békésben Simonkát. A keddi testületi ülésen a MSZP-s Fetser János napirend előtti felszólalásra kért engedélyt, de nem kapott, amire eddig nem volt példa a városban. Mint megtudtuk, egyebek mellett arról beszélt volna: „Többször felhívtam a figyelmet testületi üléseken, hogy a dél-békési maffia szervezetten nyúlja le az uniós forrásokat és az orosházi adófizetők forintjait egyaránt. Több esetben az apparátus és a helyi média cinkos hallgatása mellett gyanús szerződések és előterjesztések tömegét gyártották. Ezeknél az előterjesztéseknél szóltunk, hogy gyanúsak, hányingert lehet kapni tőlük. Észrevételeinket a fideszes képviselők rendre leszavazták, ezzel nem a város, hanem Simonka egyéni és üzleti köreit szolgálva!”