Spanyolország;Katalónia;katalán válság;

2018-11-02 15:21:51

Lázadás miatt csukhatnak le évtizedekre katalán civileket és politikusokat

Az ügyészség szerint a demonstrációikkal "megfélemlítettek" és veszélybe sodorták Spanyolország alkotmányos rendjét. 18-an ülnek a vádlottak padján.

Az ügyészség 16 és 25 év közötti börtönbüntetéseket kért a katalán függetlenségi törekvések miatt megvádolt, előzetes letartóztatásban lévő politikusokra a spanyol legfelsőbb bíróságnak benyújtott indítványában pénteken - írja az MTI.

Érvelésében az ügyészség hangsúlyozta: a vádlottak veszélybe sodorták Spanyolország alkotmányos rendjét, Katalónia függetlenségére irányuló tervük pedig minden, a céljuk eléréséhez szükséges eszközt, így az erőszakot is tartalmazta. Erre példaként említve a tömegrendezvények "megfélemlítő erejét", valamint a katalán vezetők utasításainak alárendelt katalán rendőrség felhasználását. Utóbbi miatt a központi büntetőbíróságnál egyébként

A perben, amely az eddigi információk szerint várhatóan január közepén indulhat a legfelsőbb bíróságon, összesen 18-an kerülnek a vádlottak padjára. Eredetileg 25 politikus és civil szervezeti vezető ellen emeltek vádat márciusban a 2017. október 1-jén megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

Carles Puigdemont volt katalán elnök és egykori kormányának szintén külföldön tartózkodó négy tagja nincs közöttük, mivel a spanyol bíróság által kért kiadatásukat Belgiumban és Németországban is elutasították.