Hírnév

A Fidesz hírneve már olyan rossz külföldön, hogy rosszabb nem is lehet. Ez a tényszerűnek látszó megállapítás nem pártunk és kormányunk valamely ellenfelétől származik, hanem a Fidesz egyik európai parlamenti képviselőjétől. Ám mielőtt arra a következtetésre jutnánk, hogy Schöpflin Györgyöt megmagyarázhatatlan őszinteségi roham kerítette hatalmába, netán átállt vagy megőrült, érdemes tovább is boncolgatni néhány nappal ezelőtti interjúját. Abból ugyanis kiderül, semmi ilyesmiről nincs szó, viszont szavai megvilágítják, miért száll szembe szinte az egész világgal ez a rezsim.
Most tekintsünk el attól a - szinte kánonná vált - indoklástól, hogy a rossz hírnévről persze a (külföldi) sajtó tehet. Továbbá ne foglalkozzunk azzal, hogy a képviselő a Közép-európai Egyetem egyre húzódó ügyét igyekezett saját szempontjai szerint elemezni. Sokkal érdekesebb ugyanis a már idézett mondata, valamint az a megállapítása, hogy Orbán Viktor egyre ismertebb, sőt mind népszerűbb Nyugat-Európában. Természetesen ez is a médiának köszönhető, mert addig "démonizálta" a magyar miniszterelnököt, amíg annak politikája sok mindenkinek megtetszett. Ezzel tehát - Schöpflin szerint - már Bethlen István és Kossuth Lajos nyomába lépett. 
Tetszetős és hihetőnek tűnő érvelés. Ezen az alapon érthetővé válik, miért képzelheti magát Európa megmentőjének a magyar kormányfő. Értelmet nyer az évek óta tartó sorosozás, brüsszelezés, az a kampány, amellyel újra sikerült megnyerni a hazai választásokat, de ami mégsem hozott számára megnyugvást. Hiszen jövőre az Európai Parlamentet is meg kell tisztítani a jelenlegi bürokratáktól, a liberális söpredéktől, ez pedig embert próbáló feladat. Ám a mi hősünk vállalja ezt is, beszédeiből nyilvánvaló, mi a célja. Schöpflin képviselő szerint pedig az Európai Néppárt vezetői most úgy látják, jobb a "fekete bárányt" a karámon - vagyis a pártcsaládon - belül tartani. 
Lényegében tehát örülni kell annak, mennyire rossz a Fidesz hírneve. Ha ez valóban így van, csak annyit mondhatunk: Európa, vigyázz.
Frissítve: 2018.11.05. 08:31

Megkésett reagálás

Donald Trumpról eddigi tevékenysége alapján általában nem feltételezem a távlati gondolkodásra való képességet. Valószínűleg most is tanácsadói győzték meg az Egyesült Államok jelenlegi elnökét a rövid és közepes hatótávolságú rakétákat tilalmazó, 1987-es szerződés felmondásának szükségességéről. Kétségtelen, hogy a szóban forgó megállapodás gyökeresen más politikai klímában köttetett meg, mint ami napjainkra jellemző. A Ronald Reagan nevével fémjelzett Stratégiai Védelmi Kezdeményezés olyan nagymérvű fegyverkezési versenybe hajszolta bele Moszkvát, hogy a gazdasági teljesítőképességének határára érkezett eurázsiai nagyhatalom politikai vezetése konstruktív párbeszédre kényszerült tengerentúli partnereivel. A reálpolitikusként viselkedő Mihail Gorbacsovra hárult a hálátlan feladat, hogy a hazája kapitulációjával felérő fegyverzetkorlátozási megállapodást aláírja egy végletesen meggyengült, utópisztikus kísérletben fogant rezsim nevében. A kétpólusú világ megszűnése óta eltelt harminc év bebizonyította, hogy a posztszovjet térség kontinuitása a pártállami időkkel politikai értelemben töretlen, az orosz államóriás demokratizálódásába vetett hit illúzió volt. A revansista, agresszív külpolitikát folytató Putyin és a szóban forgó katonai önkorlátozásból kimaradó Kína vezetése egyaránt az autoriter állam és a piacgazdaság keresztezésével kísérleteznek. Ma még nem tisztázott, ez a modell hosszú távon vajon működőképes-e, avagy a gazdasági liberalizáció szükségszerűen elindít majd bizonyos folyamatokat a nyilvánosságban is. Zárójelben jegyzem meg: ez a sajátos hibriditás jellemző azokra a kelet-európai államokra is, melyeknek autokrata vezetői egyre inkább függő viszonyba kerülnek Moszkvától. Az orosz elnök kétségbeesett ragaszkodása az INF-szerződés érvényben maradásához mindenesetre annak a jele, hogy ő maga sincs meggyőződve hazája gazdaságának teherbíró képességéről egy újabb fegyverkezési verseny esetére. Az észak-atlanti szövetség, mely éppoly megkésetten reagált a mind leplezetlenebb orosz fenyegetésre, akár Brüsszel az orbáni ámokfutásra, most azonban a cselekvés mezejére lépett. Az elrettentő erőt demonstráló válaszlépések közé tartozik a NATO minapi defenzív hadgyakorlata Észak-Európában, valamint a sorsdöntő kongresszusi választások közeledtével mindinkább reagani babérokra törő amerikai államfő törekvése a „csillagháborús terv” bravúrjának megismétlésére. Donald Trump elnökségéről elmondható, hogy mindenekelőtt az elődei által megkötött szerződések felmondásával jellemezhető. A párizsi klímaegyezményből való kilépéssel Washington közelebb sodorta az emberi civilizációt a katasztrófához, kihátrálása az iráni atomalkuból pedig a közel-keleti térség lángba borulásával fenyeget. A moszkvai rezsim térdre kényszerítését célzó fegyverkezési verseny burkolt meghirdetése Trump részéről ellenben előremutató döntés. A közismert reagani terminussal élve: Putyin Oroszországot ismét „gonosz birodalommá” tette, mely nem csupán Európa keleti felének demokráciáit, hanem a világbékét is fenyegeti.
Szerző
Beck Tamás

Memento mori?

A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben - vélekedett Abraham Lincoln, az Egyesült Államok 16. elnöke. Ennek bizonyításához azonban az első republikánusnak, akit Amerika államfőjének megválasztottak - rajta kívül álló okokból - nem sok ideje maradt, mert mint az közismert, hivatali ideje alatt, 56 éves korában meggyilkolták. Intelme azonban örök érvénnyel bír.
Új jelenségnek számít, hogy a Mindenszentek-Halottak napja ünnepkör időszakában Magyarországon egyre több szolgáltató emlékezteti a halandókat az elkerülhetetlen elmúlásra. Csúcsszezonja van ilyentájt a valódi és a művirág-, a mécses- és a gyertyakereskedőknek, akikhez új keletű társként a tökbeszállítók is csatlakoztak. A kegyeleti szolgáltatást nyújtók is felbátorodva ajánlkoznak,  összehasonlító árlistájukból kiderül, hogy furcsa egy piac ez, ugyanis díjaik korántsem az adott térség polgárainak anyagi teherbíróképességét tükrözik: a borsodi végtisztesség átlagos költségei felülmúlják még a budapestit is. 
Aligha véletlen, hogy éppen ebben az időszakban jelent meg az egyik pénzintézet felmérése a magyarok kiábrándító egészségügyi kilátásairól. A 30 és 59 év közötti polgárok 31 százaléka arra számíthat, hogy nem éri meg a nyugdíjas életkort. A pesszimizmus főleg a falvakban élő, 30-as korosztály esetében indokolt. Ugyanakkor a nagy átlagot tekintve a jövőtől való félelmet az elmúlt évtizedek tapasztalatai aligha igazolják, hiszen az elmúlt hat és fél évtizedben megkétszereződött a 65 éven felüli magyarok aránya - igaz, hogy fogyó összlélekszám mellett. 
Az azonban kétségtelenül Abraham Lincolnt látszik igazolni, hogy az egészségesen töltött idő eközben alig két esztendővel növekedett: alig haladja meg a 60 esztendőt, amikor még fél évtizednyi távolságban van az öregségi nyugdíjkorhatár. A fiatal, falusi férfiak - természetesen nem csak ők - nehezen dönthetik el, mitől is tartsanak jobban: az idős kortól, vagy a gyakran már 40-es 50-es éveikben jelentkező betegségektől. Egyre terjed az a nézet, hogy aki képes félretenni pénzt, esetleg sokat, annak azzal is számolnia kell, hogy ezt szinte teljes mértékben felszívják majd a betegségei, gyógykezelésének költségei.
A tudatos emberek tovább élnek, hiszen megnő a teljesítőképességük, s mindez párosul a rendszeretettel és a felelősségérzettel. Az időnek, amellyel mi, magyarok mindig rosszul álltunk,  érdemes megismerni a működésmódját, és kiépítenünk a hozzá kapcsolódó legideálisabb szemléletet. Mindezek nem velünk született tulajdonságok, megtanulhatóak. „Aki ellenőrzi a múltat, ellenőrzi a jövőt. Aki ellenőrzi a jelent, ellenőrzi a múltat” – írja George Orwell 1984 című regényében. A falusi fiatal felnőttek  feltehetően azt tapasztalják, hogy ez az "ellenőri szerepkör" a mai Magyarországon nem az ő kezükben van, hanem a mindent befolyásolni kívánó hatalom eszköze. 
De a helyzet számukra sem reménytelen. Érdemes úgy élniük, hogy mégiscsak megérjék: a majdani postás náluk is csenget, az öregségi nyugdíjukkal.
Szerző
Bonta Miklós