Karácsony Gergely;uniós támogatás;Tóth Bertalan;

2018-11-05 19:05:28

Akkor most bajkeverők leszünk, vagy európaiak

Minden városban sikerül példát hozni az uniós pénzek nyúlására: Egerben például egy alapítvány lemondott elnöke nem tud elszámolni egymilliárd forinttal.

- Bárhol járunk az országban, mindenhol találkozunk azzal, hogy a fideszes urak és barátok úgy kezelik az unós pénzeket, mintha a sajátjuk lenne, s az OLAF jelentése szerint ebben a folyamatban az Elios révén közvetlenül már a miniszterelnök családja is érintett. Ezért is fontos, hogy Magyarország csatlakozzon az európai antikorrupciós ügyészséghez – mondta Tóth Bertalan az MSZP elnöke, aki Karácsony Gergellyel a Párbeszéd társelnökével és Mirkóczki Zita szocialista városi elnökkel közösen tartott lakossági fórumot Egerben.

Helyi ügyként szóba hozták, hogy a Heves Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány nemrég lemondott, Fideszhez kötődő elnöke több mint egymilliárd forinttal nem tud elszámolni, s követelték, hozzák nyilvánosságra, mely vállalkozók részesültek a baráti pénzekből? Sem a rendőrság, sem a magyar ügyészség nem aktivizálja magát az ilyen ügyek feltárásában, ezért is fontos, hogy ez európai szintekre kerüljön át – hangzott el.

Karácsony Gergely hozzátette: a Párbeszéd és az MSZP közösen közösen készül az európai parlamenti választásra – ezt hamarosan hivatalosan is bejelentik. A kampány során pedig elmondják majd, hogyan tennék lehetővé, hogy az uniós támogatások valóban Magyarország fejlődését, s ne annak a gépezetnek a fenntartását szolgálja, amelyik messzire vitte Magyarországot a nyugat-európai demokráciáktól. Szavai szerint Európa válaszút előtt áll: tovább megy-e a szociális Európa útján, közös foglalkoztatás-politikával, vagy kétsebességes marad a kontinens, s mi a leszakadók között leszünk. Ugyanilyen válaszút, hogy a bajkeverők vagy az EU egységében hívők lesznek-e többségben. (D.J.)