Három H

Tizennyolc évvel ezelőtt, emlékszem, elborzadtam attól a szemforgató gesztustól, hogy a legelső Orbán-kormány a rémes küllemű új Nemzeti Színháza mellé létrehozott egy kiemelt nyugdíjkategóriát is, felállítván a Nemzeti Színészei testületet. Elképzeltem, milyen kellemes lehet egy ilyen kihalásos alapon működő klubban üldögélni, s elviselni közben a pályatársak irigységét, akiknek havonta pont félmillióval kevesebbet hoz a postás. 
Nem kétséges, ha egy állam a kiemelkedő művészi teljesítményt akarja honorálni, tekintetbe véve, hogy a tehetség nem mindig kvadrál a járulékfizetéssel, szíve joga külön alapot nyitni az erre érdemeseknek - tán még Magyarországon sem állná ennek útját a néplélekbe mélyen beivódott SI-faktor. Más kérdés, hogy az ilyesmit lehet elegánsan is csinálni, mondjuk bizonyos elismerések, teljesítmények után járó automatizmusként, mellőzve a "nemzeti" jelzőt. 
Hazánk azonban nem a méltó megoldások hona, itt a hatalom előszeretettel kéri meg triplán az árát annak, amit a köz vagyonából valakinek odaad. Két évtized alatt  a színészek mellé felsorakoztak a filmesek, a sportolók, majd a mindenféle alkotóművészek is, a területenként tucatnyi kiemelt nyugdíj (pardon: Nemzet Akármije cím) mellett pedig megszületett a Magyar Művészeti Akadémia, a grandiózus kifizetőhely, amelynek első és legfőbb célja lábhoz szoktatni a magyar értelmiséget. A hatalom ugyanis a pénzért - sokak esetében: a nyers megélhetésért - cserébe nem holmi alkotást, hanem a három H betartását várja el. Jó esetben legyen a művész hithű elkötelezett; de legalább hálás; és legfőképpen: hallgasson.  
Hogy ez így túlzás? Próbáljanak csak felidézni egy alkalmat az elmúlt évtizedből, amikor a Nemzet Színészei bármilyen ügyben hallattak magukról, leszámítva az új tag megnevezését. Na ugye. Az emberekkel lényegében bármit meg lehet csinálni - ez a Fidesz nagy felismerése.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2018.11.07. 10:08

Reszkess, Brüsszel!

Horthy Miklós dicsőítése után most Tisza Istvánon a sor. Halálának századik évfordulóján Orbán Viktor méltatta Tisza érdemeit, és kiemelte tragikus halálát. A magyar politikusok közül kevesebbet hallani mostanában Széchenyi Istvánról vagy Deák Ferencről, a haza bölcséről szónokolni nagyívűen. Kár, de ezt a nálam avatottabb történészek úgyis megvitatják. 
Ami engem megkapott, az az „aktualitás”: hogy Európa volt akkor is felelős az ország problémáiért (beleértve Tisza meggyilkolását). Orbán ezt mondta: „…az egész ügy úgy indulhatott, hogy hoztak egy rossz döntést Bécsben, egy másikat Berlinben, egy harmadikat Szentpéterváron, egy negyediket Párizsban és egy ötödiket Londonban, és a sok rossz döntés összeadódott (sic) egy egész Európát felőrlő katasztrófává. Mi, magyarok, nem voltunk abban a helyzetben, hogy a sok rossz döntés árnyékában egy jó döntést tudjunk hozni.”
Tehát mindenki nemcsak elrontott mindent, de rossz helyzetbe hozta a magyarokat. Mint mindig, a kis ország egy kis kényszerpályán mozgott, alternatíva nem volt, mi okos és jó fiúk voltunk, bőven van mentség (kényszerpálya), tessék másokat hibáztatni: az osztrákokat, a németeket, az oroszokat, a franciákat és az angolokat. Ott nincs kényszerpálya, ott szabad a gazda, ezek buta és többnyire gonosz országok. Mi, magyarok - így Orbán - „Nem voltunk szuverének. Hozzá voltunk láncolva egy multietnikus birodalomhoz…”
Érdekes, én eddig azt hittem, hogy a kiegyezés utáni kor – szörnyű problémái ellenére – a fellendülés kora volt. Aki nem hiszi, tegyen egy kis sétát az Andrássy úton. Vagy a Kossuth téren. Vajon a csodálatos épületek zöme, például a Parlament, mikor épült? És vajon kik játszottak döntő szerepet a monarchia külpolitikájában? Kik dominálták a románokat, a horvátokat, a szlovákokat? Orbán nem így látja: „Ma is észnél kell lennünk, mert az egész hazánk rámehet, ha kiengedjük a kezünkből a sorsunk irányítását.” 
Tehát jobb egyedül lenni, és jobb egyedül maradni. Csak így lehet elkerülni, hogy újra a vesztes európaiak közé tartozzunk (mint az elődeink idején - nota bene: Tisza és Horthy aktív részvételével - , a külső hatalmak által az országra rákényszerített kényszerpályán történt a két világháborúban). 
A fürge olvasó már valószínűleg tudja, hová vezet ez az elemzés, hová vezet a miniszterelnök történelmi példája. Nem nehéz kitalálni, csak el kell olvasni a beszédet. „…egész hazánk rámehet, ha kiengedjük a kezünkből a sorsunk irányítását.” Ily módon hinti el Orbán az Európai Unióból és talán a NATO-ból való kilépés gondolatát. Amint csökken vagy megszűnik az Unió adakozása, Orbexit követheti a Brexitet. Nem holnap vagy holnapután, de hamarosan. Megvárjuk a kedvező nemzetközi pillanatot - Merkel és Macron után, Trump 2020-as újraválasztása után –, és akkor lépünk le a kényszerpályáról. Itthon nincs probléma: mivel szinte mindenki azt hiszi, hogy kétharmadot kaptunk és nem 49 százalékot, kétharmadunk van és lesz is.  
Reszkess, Brüsszel!
Szerző
Charles Gati
Frissítve: 2018.11.07. 13:06

Szemét ügy

A szemét valóságos aranybánya. Erre az amerikai Cosa Nostra és az olasz Camorra maffia családjai is rájöttek. Hozzájuk képest az Orbán rezsim viszonylag későn ébredt rá a hulladék bizniszben rejlő lehetőségekre. A rezsim háttéremberei rájöttek, óriási üzlet a hulladékgazdálkodás lenyúlása, de hatalmi célokra is használható.
A mai napig finoman szólva is döcögve működő állami kukaholdinggal és a „rezsicsökkentéssel” kézben tarthatók az önkormányzatok, hiszen ha a „rosszul viselkedők” hulladékgazdálkodó cégeinek nem fizetik ki szolgáltatásért járó összeget, vagy annak csak egy részét utalják át, egy idő után már sem a bérekre, sem a kukásautók üzemanyagára nem lesz pénz, és akkor a lakosság szeméttengerbe fullad. A Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. „kivégzése” az iskolapéldája, hogyan lehet alantas politikai célokra fölhasználni az adófizetői milliárdokból gründolt állami kukaholdingot.
Előbb anyagilag véreztették ki: Gémesi György, a gödöllői polgármester, a kft. hétfőn lemondott elnöke szerint 2017-hez képest egymilliárd forinttal kevesebbet kapott a cég, miközben emelkedtek az energia és az üzemanyag árak. Október 25-én dobták be a törülközőt, s az egyébként csigatempóban ügyködő kukaholding villámgyorsan megvonta a szemétszállítási jogosítványt az általa ellehetetlenített kft.-től arra hivatkozva, hogy képtelen ellátni a feladatát. Egyben felszólította a 112 önkormányzatot, hogy olyan cégekkel kössenek szerződést a hulladékszállításról, amelyek alkalmasak a feladat ellátására. 
A katasztrófa-elhárítás vette át a szemétszállítást, persze a Zöld Híd eszközeivel, embereivel. 
A cél jól láthatóan kettős. Egyrészt megbízható, baráti cégek kezébe adni az aranyat érő szemétbizniszt, másrészt kicsinálni a rezsim számára kellemetlen gödöllői polgármestert. A politikai gőzhenger pedig beindult, és most mindent Gémesi nyakába varrnak, még őt vádolják politikai provokációval.
Elküldték neki a virtuális véres lófejet. Hát, szemét egy ügy.
Szerző
Bihari Tamás
Frissítve: 2018.11.07. 10:13