bérek;kivándorlás;Tárki Társadalmi Riport;

2018-11-07 09:08:41

Kivándorlási találós kérdés: na, honnan menekül a legtöbb diplomás

Kevés híján minden tizedik diplomás magyar itt hagyja az országot. Nem tűnik ez függetlennek attól, hogy a nyugati átlagbér felét sem lehet keresni Magyarországon.

A diplomás magyaroknak már a 8 százaléka él külföldön – derül ki a Tárki Társadalmi Riport 2018 elvándorlásról szóló elemzéséből. A Hárs Ágnes által jegyzett tanulmányból kiderül: a felsőfokú végzettséggel rendelkező elvándorlók aránya Európában itt a legmagasabb, írja a hvg.hu.

Az elvándorló diplomások tíz százalékhoz közelítő százalékos aránya jóval meghaladja az aktív korú népesség körében mért átlagot - ez utóbbi 5,3 százalékos. Rajtuk kívül még a fiatalok és a vállalkozók távozása szembetűnő. Az elvándorlás aránya különösen a vendéglátóiparban, az építőiparban és a feldolgozóipari ágazatokban volt jelentős, emellett az egészségügyben, ahol akut a munkaerőhiány. Az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők elvándorlási aránya elmarad a többi országétól. A kutató becslése szerint

A kivándorlás minden évben legalább 1 százalékkal nőtt 2010 óta. 2010 és 2016 között pedig évente átlagosan a foglalkoztatottak 2 százaléka lépett ki a hazai munkahelyéről, hogy külföldön vállaljon munkát. A hazaköltözőket is figyelembe véve pedig évente átlagosan a foglalkoztatottak nettó 1 százaléka ment külföldre dolgozni. A jelenség részben magyarázható a brutálisan alacsony magyar bérekkel:

Javulás ugyan látszik, de mértékében jelentéktelen.

Elvándorlással kapcsolatos eredményeivel Magyarország – Szlovákiához, Lengyelországhoz és Észtországhoz hasonlóan – a mérsékelt kivándorló országok közé tartozik. A csúcstartó Románia, ahol a 20-64 évesek 16,6 százaléka élt tavaly külföldön.