Bazi nagy amerikai patt

Óriási pattot eredményeztek a magasra törő szenvedélyek, és ez egyszer talán jobb is így. A két elnökválasztás közötti "félidős" voksoláson az amerikaiak úgy döntöttek, hogy vissza kell fogni Donald Trump elnököt, de az elmúlt években mutatott teljesítményével a Demokrata Párt sem érdemelt elsöprő győzelmet. Úgy általában, az elsöprés nem jó ötlet, hiszen a választói hangulat ingadozásaiból olykor szélsőséges eredmények születnek, amelyeket aztán már hiába bán a többség. Tudnánk mesélni. Az Egyesült Államok alapító atyái sokat gondolkoztak azon, hogy miképpen tudnák kizárni az egyeduralom - akkoriban leginkább a gyűlölt monarchia - kialakulásának lehetőségét. Az alkotmányos rendbe ezért egy sor biztosítékot építettek be, és megpróbálták kiegyensúlyozni a különböző hatalmi ágakat. Elég jól sikerült, eddig egy elnök sem tudta korlátozások nélkül gyakorolni a végrehajtói jogkört, pedig 1789 óta sokan sokféleképpen próbáltak megszabadulni a törvényhozási vagy bírói béklyóktól. A törekvés Trump esetében is megfigyelhető - elég, ha arra az utóbbi hetekben bedobott ötletére utalunk, miszerint ő majd elnöki rendelettel felülírja az alkotmány azon pontját, amely állampolgárságot ad a nem állampolgárok amerikai földön született gyermekeinek. Hát nem fogja. Ez eddig is elég biztos volt, de most már teljesen az. A januártól felálló új törvényhozásban az eddiginél is kevesebb lesz a mérsékelt politikus, ellenben több lesz a nő. Most majd kiderül, igaz-e, hogy utóbbiak jelenléte önmagában is csillapító, feszültségenyhítő hatással van vérmesebb kollégáikra. Az is, hogy a női politikusok könnyebben találnak-e közös megoldásokat az ország problémáira. Az alsóházi többség vezetőjeként Nancy Pelosi vezető szerepet játszik majd a Szenátussal és a Fehér Házzal való alkudozásban. Ő speciel kőkemény politikus és rettenthetetlen asszony, nem véletlen, hogy a republikánusok már hosszú évek óta próbálják levadászni. A nemcsak megőrzött, de meg is növelt szenátusi többség birtokában Trump folytathatja a konzervatívok által lelkesen fogadott bírói kinevezéseket és gyakorolhatja az elnök egyéb hagyományos jogköreit is, így szinte szabad keze lesz a külpolitikában. Amit nem úszhat meg, az egyrészt a törvényjavaslatok egyeztetése, másrészt a személye elleni vizsgálatok és macerák sora. Az eddig fogatlan ellenzéknek januártól agyarai nőnek: markában tartja majd a költségvetést, vizsgálatokat kezdeményezhet, tanúkat idézhet be és iratokat kérhet ki. Kezdésnek mindjárt a milliárdos elnök évekre visszamenő adóbevallásait. Ezeket Trump aligha véletlenül titkolja. A világ azonban nincs kint a vízből azzal, hogy az amerikaiak ilyen remekül megoldották maguknak a kiegyensúlyozást. Ugyanis továbbra sincs válasz arra, hogy mit lehet kezdeni a Trump által képviselt jobboldali populizmussal. Ha az amerikai választásnak van ebből a szempontból tanulsága, az éppen az, hogy a trumpizmus nem véletlen és nem átmeneti jelenség. 2020 még 2018-nál is izgalmasabb lesz.
2018.11.07 11:29

Menekülés Davosból

Az elemzők idegesek: növekszik a félelem, a 2008-as válság mélyen belénk égette, mennyire törékeny a világgazdaság. És persze Kína. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint aggasztó, ami ott zajlik, és ha egyszer megreccsen a kínai rendszer, az az egész világgazdaságot magával ránthatja. Tényleg: meddig húzhatja magával a világot a kínai modell, ha a szabadpiaci gazdaság, a liberális demokrácia is sántikál? Ha a saját vezetői rúgják ráadásul bokán?
Kedden a svájci Davosban összeül az 1971-ben alapított világgazdasági fórum, ahová az idén nem megy el az amerikai, a francia és a kínai elnök, s a brit kormányfő sem. Európából a németek – Merkel kancellárral - ott lesznek, a magyarok megint távol maradnak. A világ politikai elitjének tagjai el vannak foglalva a saját bajaikkal, nem látva, hogy azok valamennyiük bajai. Persze, Davos soha nem hozott közvetlen hasznot, közvetve is „csak” annyit, hogy a planéta vezérei, ha nem is mindig néztek egymás szembe, legalább láthatták mindazt, amivel vesződniük kellene. 
Bajban van az Egyesült Államok, ha a baj oka ma – szemben a 2008-as válsággal – kevésbé a rendszerben, inkább az elnökben van. Mert nélkülözi a globális látást, így tolja a szakadékba a liberális demokráciát Nyugat-Európában is, amelynek politikai berendezkedése sokkal sérülékenyebb, mint Amerika intézményes rendjéé. Az America first nem ismeri el az Államok totális és globális felelősségét a liberális parlamenti demokráciákért, amelyeket a második világháború után Európában a jóléti államok formájában megteremtett.  Nem véletlen a washingtoni feledékenység, hiszen Trump amerikai „forradalma” is a jóléti állam azon fogyatékosságaiból nőtt ki, amelyeken az európai jobboldali populizmus is nevelkedett. Davosban is azzal kellene szembenézni, hogy a liberális demokrácia a múlt század húszas-harmincas évei óta legnagyobb válságában van. Hogy – talán a skandináv modellt kivéve – nem sikerült olyan posztkapitalista gazdasági-társadalmi konstrukciót felkínálniuk a tömegtársadalmaknak, amely az egyre növekvő egyenlőtlenségeket csökkentené. (Tavaly a 26 leggazdagabb ember vagyona egyenlő volt az emberiség legszegényebb felének összvagyonával.) 
Nincs olyan modell, amely folytatója lehetne annak a tőke-munka-közösség közti kiegyezésnek, amely a háború után a jólét békéjét megteremtette Európában. Hátrál a liberális demokrácia, s nem segít sem a bázisdemokrácia, amely a politikai hatalom ellenőrzése helyett uralkodni akar, de az antiglobalizmus sem.  Mert ha Krugman a világgazdaságot a kínai összeomlástól félti, akkor mit gondoljunk a görög példáról vagy a Brexitről, amely azt bizonyította, hogy még ebből a lehetőségeitől jóval elmaradó uniós gazdasági-politikai közösségből sincs mód kilépni. Ha pedig az Unióból nincs kiszállás, hát a globalizálódó világból végképp nincs. 
Meglehet, persze, a világ csak a XX. század rendjétől vesz éppen búcsút, s káoszba tart, amelyben új rend terem. De menekülés helyett jobb volna rajta tartani a szemünket ezen az új renden.
2019.01.22 09:00
Frissítve: 2019.01.22 09:09

Mit nem tud?

Nehéz hétvégéje volt több mint hetvenezer általános iskolásnak: szombaton tartották a központi középiskolai felvételit magyarból és matematikából. Az írásbeli vizsgák után minden évben borítékolható a kollektív csalódás, a tesztek ugyanis sosem azt nézik, hogy mit tud a gyerek, hanem azt, hogy mit nem. A közösségi oldalak tele vannak értetlenkedő beszámolókkal: a feladatsorok nehézsége mellett a legtöbben azt kifogásolják, hogy a 10, 12, 14 éves gyerekeknek olyan időnyomás alatt kell dolgozniuk, ami még egy felnőtt idegrendszerét is megterhelné. 
Az utóbbi évek tanúsága szerint a tesztek összesített országos átlaga 50-70 százalék között mozog, ami azt jelenti, hogy a feladatsorok nehézsége jócskán a gyerekek tudásszintje fölé van belőve. Ráadásul a szakértők szerint a középiskolai felvételi nehézsége évről-évre változik – sokkal kiszámíthatatlanabbul, mint például az érettségié –, és sokszor semmi köze ahhoz, amit a gyerekek az iskolában tanulnak. (Igaz, kicsit közelebb van ahhoz, amit egy jó oktatási rendszerben tanulniuk kellene.)
Az Orbán-kormányok oktatáspolitikai döntései jó ideje abba az irányba mutatnak, hogy minél több gyereket tereljenek a szakképzésbe, a gimnáziumok kapui pedig csak az elit számára maradjanak nyitva. A szülőket viszont szerencsére nem egyszerű erről meggyőzni, pontosan tudják, hogy még egy gyenge gimnázium is sokkal biztosabb jövővel kecsegtet, mint egy erős szakgimnázium (korábban szakközépiskola). Éppen ezért elképesztő energiákat mozgósítanak: különóráról különórára vonszolják a gyerekeket, a gimnáziumok pedig szemezgethetnek közülük. 
Nem nehéz belátni, hogy ebben a rendszerben jelentős előnnyel indulnak azok, akiknek a szülei jobb anyagi helyzetben vannak, a „többiek” pedig szép lassan kiszorulnak a gimnáziumokból. Remény sincs arra, hogy a döntéshozók olyan felvételi rendszert vezessenek be, amely figyelembe veszi a gyerekek érdekeit, életkori sajátosságait és nem utolsósorban a lelküket. Ezek mostanában egyébként sem szempontok a magyar oktatási rendszerben.
2019.01.22 09:00
Frissítve: 2019.01.22 09:12