Itt a budapestiek beszélnek

A 2019-es budapesti főpolgármester Orbán 2022-es kihívója és legyőzője kell legyen.
Az Orbánban boldogult Népszabadságnak még a régi nagy átkosban volt egy ilyen rovata. Legalább pitiáner ügyekben megszólalhattak a főváros … majdnem azt írtam, „polgárai”, de hát akkor csak Budapest dolgozó népe létezett. Mármint hivatalosan. 
Budapest mint város, nota bene mint európai világváros hivatalosan nem létezett. A Magyar Népköztársaság dolgos munkásosztályának és haladó értelmiségének volt munka- és élőhelye. Továbbá és főleg, ezek bölcs vezetőinek. A vidék, a dolgozó parasztság vendégeskedni járt ide. Szórakozni, tanulni, gyógyulni, esetleg fölvonulni május elsején. A vörös lepel alatt persze élt a metropolis: pompás művészeti és tudományos élet, meg mindenfajta „félvilági élet” is. Természetesen voltak ellentétek, néhol gyűlölködés is, de úgy általában és igazán nem voltunk (Sándor György ideillő szavával) „összeuszulva”. Hát most vagyunk, nem kicsit, hanem félelmetesen. Budapest ma a feszítő ellentétek és a konfliktusok városa. 
Ha valaki veszi magának a bátorságot, hogy Budapestnek ilyen-olyan szinten városvezetője legyen, csak a béke és a nyugalom megteremtését tűzheti ki célul. Az alapkonfliktust az ország jelenlegi vezetőjének a fővároshoz való viszonya jelenti. Kormányfőnk falusi gyereknek született, kisvárosi diákként folytatta. Hiába végzett egyetemet, szerencsétlenségünkre nem volt képes értelmiségivé integrálódni.
Világlátása Háry Jánoséhoz hasonló. Palotát építtet magának Budán, ahonnan úgy fog lebámulni a városra, mint az obsitos (a saját hazug meséjében) a Világ végén a nixbe! Semmi köze sincsen Magyarország egyetlen metropolisához. Itt mindenkit különbnek érez magánál, frusztrációja nőttön nő. Ezért a maga képére akarja formálni a várost, és ez rettenetes. Megállíthatatlannak látszik, de nem az. 
Az új budapesti városvezetésnek kell őt megállítani. Helyre kell állítani a főváros önkormányzati autonómiáját, ha másképpen nem megy, a fővárosi funkciók visszautasításával. Az elherdált állami pénzek töredékéből kacsalábon forgó kormányzati negyed épülhet Felcsúton, a fatornyos stadion mellé. Kisvasút már van, repülőtér is lesz. Akár elköltözik a kormányzat, akár marad, a forrás-elosztás arányát meg kell fordítani. Az uniós fejlesztési pénzekhez is vissza kell adni a középső régió hozzáférési lehetőségét. Minden négyzetcentiméternyi beruházásról egyedül döntsön a főváros. Kormányzati építkezésekre nincs itt szükség. De ez természetesen csak akkor megy, ha a budapestiek nagy többsége számára Orbán valóban persona non grata. Minden felmérés és az idei választás ezt mutatta. A 2019-es budapesti főpolgármester Orbán 2022-es kihívója és legyőzője kell legyen.
Ezután lehet hozzálátni Budapest élhető várossá tételéhez, illetve kulturális fővárosi rangjának visszaszerzéséhez. A megtriplázódó források segítségével, a korrupció kormányzati részének kiküszöbölésével 3-4 éven belül kitűnő állami egészségügyet és iskolákat lehet indítani és működtetni. Hozzáértés még van, és Európa sincs messze. Önkormányzati tulajdonú bérlakások és szociális célú lakások építése és kezelése nélkül nincs társadalmi mobilitás, van viszont munkaerőhiány, egekbe szökő lakbérek és hajléktalanság. A hangulatrontásban élenjáró közlekedés ügyében is lehet minden fél (autósok, gyalogosok, kerékpárosok) számára elfogadható megoldást találni. Akár még a sétáló város is lehet létező cél: romkocsmákkal, turistákkal, úgy, hogy ne keletkezzék konfliktus a lakossággal.
2018.11.08 09:00
Frissítve: 2018.11.08 09:56

Az ördög neve: vámtérség

Lehet, hogy most tévedett a Financial Times, de az is lehet, hogy mégsem. A londoni City mellett a brüsszeli uniós apparátus körében is mindennapi kötelező olvasmánynak számító, rózsaszín papírra nyomott lap szerdai számában megjelent kommentár, amely a Brexit-tárgyalásokon elért áttörés előző esti bejelentéséről szólt, tartalmazott egy olyan kitételt, hogy Dominic Raab kiválásügyi minisztert kell figyelni, mert ha az ő kemény feje befogadja az alku tartalmát, akkor az jó eséllyel keresztülpasszírozható a brit döntéshozatali gépezeten. Ha viszont Raab tiltakozásul lemond, akkor valószínűleg magával rántja a mélybe egyfelől az unióból való rendezett, megállapodáson nyugvó brit távozás lehetőségét, másfelől pedig megpecsételi Theresa May miniszterelnök politikai sorsát.
Dominic Raab tegnap lemondott. Jelen pillanatban még nem szakadt le az ég, de - mint tudjuk - Nagy-Britanniának nincs állandó éghajlata, csak pillanatnyi időjárása. Szerda este a maratoni kormányülésen Maynek még sikerült leszuszakolnia a többség torkán a tervezetet, de ha valóban Raab a lakmuszpapír, akkor a miniszterelnöknek van oka aggódva várni a december elejét, amikor már a parlamentben is szavazásra kell bocsátani a kérdést. Előtte, november végére még beterveztek egy rendkívüli, Brexit-ügyi EU-csúcsot, amelynek egyik nyilvánvaló célja, hogy hangzatos ígéretekkel kápráztassa el a radikális kilépéspárti brit törvényhozókat.
Raab azzal indokolta lemondását, hogy nem tudja támogatni a tervezet Észak-Írországra vonatkozó részét. Arról van szó, hogy az ír szigeten az EU-ban maradó Ír Köztársaság és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország (Ulster) között nem akarnak újra vámhatárt létrehozni, mert az ellentmondana a korábban Észak-Írországban polgárháborús állapotokat is előidéző helyzet rendezésének, a nehezen megvalósított megbékélésnek. De nem akarnak vámhatárt Ulster és Nagy-Britannia közé sem, mert az kikezdené az Egyesült Királyság egyesült voltát.  
A gordiuszi csomót úgy vágták át, hogy a megállapodástervezet értelmében végdátum nélkül lépne életbe szükség esetén az egységes vámügyi szabályozás az Európai Unió és az EU-ból kilépő Egyesült Királyság között. Raab szerint ez azt jelenti, hogy az EU megvétózhatná, ha London e szabályozási rendszerből ki akarna lépni.
A kecske tehát csak akkor lakhat jól a káposzta épségben maradása mellett, ha britek úgy lépnek ki az unióból, hogy bennmaradnak az egységes vámtérségben. Ettől a ponttól az ügy megítélése már szubjektív: mindenkinek el kell eldöntenie, hogy ennyi szuverenitásra szavazott-e a 2016-os népszavazáson a résztvevők szűk 52 százaléka. Mert ennél többet nem kapnak. Abszolút szuverenitás természetesen nincs, csak a megrögzött demagógok szótárában. Egymásra utaltság van a világban mindenütt. Az Egyesült Királyság és "a maradék Európa" ("the rest of Europe") között úgyszintén. 
Az angolok feltalálták a Brexit nevű társasjátékot, amelyben mindenki veszít valamennyit, csak az arányok kérdésesek.
2018.11.16 09:00
Frissítve: 2018.11.16 09:17

Kárpótlás

Hat és fél éven keresztül úgy tűnt, az Orbán-kormány valamiféle fordított Potemkin-egészségügyet épít: miközben látszatra hagyja teljesen szétrohadni az intézményrendszert, a világ egyik legbravúrosabb gyógyulási statisztikáit produkálja, méghozzá alig néhány hónap alatt. 
A gyermekparalízis ugyanis – ahogyan a világon másutt is – idehaza évtizedeken keresztül súlyos fogyatékosságnak számított, a betegségben szenvedők ennek megfelelően kapták járandóságukat az államtól. A fogyatékkal élők 2012-ben kezdődött felülvizsgálata során aztán hirtelen 60 százalékosra módosult rokkantsági fokozatuk, ami a korábbi gyógyíthatatlanság ismeretében igencsak jelentős, az orvostudomány jövőjét is meghatározó fejlődés, mely feltétlenül Nobel-díjért kiált. Az már csak az állandó ellenzékiek, mint ne mondjak, migránssimogató Soros-bérencek kekeckedése, hogy a javulás csak az új adminisztrációs eljárásnak és szabályrendszernek volt betudható.
A szűk hét éve életbe lépett – s az Alkotmánybíróság által végül a múlt héten elmeszelt – új minősítési rendszert egyetlen cél hozta létre: igazolni a kormány állítását, hogy az ellátást kapó fogyatékkal élők jelentős része csaló. Ezen elv alapján úgy 200 ezer ember életét változtatták meg drasztikusan, az azóta eltelt időben átlagosan több mint 1,5 millió forintot kivéve az érintettek zsebéből. Olyanokéból, akik addig is havi 50-80 ezer forintból szűkölködtek. Sokuk élete annyira kisiklott az elmúlt években, hogy az egyösszegű kárpótlás sem segítene rajtuk. Azokon pedig pláne nem, akik otthonukat veszítették, vagy éppen az öngyilkosságba menekültek kilátástalanságukban. 
A kormány végül kapott egy fülest az Alkotmánybíróságtól, meg persze fél évet, hogy orvosolja a törvénysértést. Vagyis nem kell kapkodniuk. A ráérősség a kommunikációban is megmutatkozik, hiszen a bocsánatkéréssel sem sietnek, pedig gesztusnak megtenné, ha kiállna valaki, s azt mondaná: elnézést, szívtelen, erkölcstelen gyökerek voltunk.
Bár ezt mondani sem kell.
2018.11.16 09:00
Frissítve: 2018.11.16 09:18