A Kék Ló esete

Működik az országos recept: ahol van kit gyűlölni, ott szorosan összezár a „polgárság”.
Nagyon nehéz egy fedél alatt élni olyan szórakozó helyekkel, amelyeknek a működési rendje nem éppen lakóbarát. Évtizedekig bosszantott oktogoni lakosként, hogy az akkor még ezerrel üzemelő Kékes étterem konyhai szellőzőjét a házunk udvarán át vezették ki a szabadba. Főleg nyáron, amikor ajtó-ablak nyitva volt a lakásunkban, már délelőtt éreztük a pörkölt alá vágott hagyma, a főni feltett káposzta szagát. Hiába leveleztünk a vendéglátó vállalat igazgatójával, válaszra sem méltatta a panaszainkat. Később a Pozsonyi útról az ablakunk alatt működő presszóban minden hétvégén összeverekedő részegek miatt álltunk tovább.
Innen nézve pontosan át tudom élni azoknak az erzsébetvárosi lakóknak a bánatát, akiknek már jó ideje teli a hócipője a romkocsmák balhézó, hányó, részeg, külföldi vendégeivel. Most a Józsefvárosban, a Déri Miksa utca polgárainak lett elegük a Kék Ló vendégköréből, amelyik korábban éppen a romkocsmák randalírozó vendégei elől menekült el a szomszédos városrészből. Pedig a Kék Ló ma is meglehetősen disztingvált vendéglátóhely, szolid, intelligens, kulturált a közönsége. Azt gondolom, a Kék Lóval semmi más bajuk nem lehetett a körülötte lakóknak, mint az, hogy akik oda járnak, fityiszt mutatnak a kispolgári ízlésvilágnak. A kocsma a hazai fiatal avantgárd-jazz fontos helyszíne lett az elmúlt években. Egyike az egyre kevesebb olyan belvárosi kisvendéglőnek, kocsmának, ahol a tulajdonos nem arra hajt, hogy a vendégei mielőbb lerészegedjenek. Finom a curry, jó a kávé, a sör meg a fröccs mellé színvonalas zenei műsort szolgálnak fel.
Az az érzésem, hogy a Kék Ló valójában az egyszeri állatorvosi ló: meglehet, hogy nem is annyira az ott lakók, sokkal inkább a meglehetősen vaskalapos kerületi önkormányzat szemét csípi a jelenlétük. Egy darabka szellemi szabadság szorult abba a pincébe, és ez nem illeszkedik bele a tágabb trendbe, amit a NER megálmodott ennek az országnak. Ahogyan a civilek függetlensége is vörös posztó a hatalom szemében, mára már a kultúra néhány tucat nézőt befogadó utolsó, független, kis kocsmái, alternatív koncerthelyei, színházai is terítékre kerültek. Pedig Budapestnek, a rebellis városnak, néhány éve még ezek adtak sajátos hangulatot. 
De ez a józsefvárosi vezetést a legkevésbé sem érdekli. A fideszes önkormányzat „rendpárti”. A „nyóckerből” tűnjenek el a narkósokat segítő civilek, a hajléktalanok vegyék a motyójukat, és keressenek maguknak fedelet ott, ahol befogadják őket. A Corvin negyed terjeszkedését is olyan irányba terelték, hogy lehetőleg a romák feje fölül bontsák el a házakat, és még véletlenül se az önkormányzat büdzséjéből kelljen költeni a Práter utca környéki romos épületek felújítására. Nem állítom, hogy az ilyen hozzáállásra nincs fogadókészség a kerületben. De egyelőre itt is működik az országos recept: ahol van kit gyűlölni – narkóst, romát, idegent, szabadon gondolkodót, avantgárd jazz kedvelőt -, ott szorosan összezár a „polgárság”.
Elég ehhez annyi is, hogy egy kocsma vendégserege másfajta zenét hallgasson.
Szerző
Somfai Péter
Frissítve: 2018.11.08. 09:20

Bazi nagy amerikai patt

Óriási pattot eredményeztek a magasra törő szenvedélyek, és ez egyszer talán jobb is így. A két elnökválasztás közötti "félidős" voksoláson az amerikaiak úgy döntöttek, hogy vissza kell fogni Donald Trump elnököt, de az elmúlt években mutatott teljesítményével a Demokrata Párt sem érdemelt elsöprő győzelmet. Úgy általában, az elsöprés nem jó ötlet, hiszen a választói hangulat ingadozásaiból olykor szélsőséges eredmények születnek, amelyeket aztán már hiába bán a többség. Tudnánk mesélni. Az Egyesült Államok alapító atyái sokat gondolkoztak azon, hogy miképpen tudnák kizárni az egyeduralom - akkoriban leginkább a gyűlölt monarchia - kialakulásának lehetőségét. Az alkotmányos rendbe ezért egy sor biztosítékot építettek be, és megpróbálták kiegyensúlyozni a különböző hatalmi ágakat. Elég jól sikerült, eddig egy elnök sem tudta korlátozások nélkül gyakorolni a végrehajtói jogkört, pedig 1789 óta sokan sokféleképpen próbáltak megszabadulni a törvényhozási vagy bírói béklyóktól. A törekvés Trump esetében is megfigyelhető - elég, ha arra az utóbbi hetekben bedobott ötletére utalunk, miszerint ő majd elnöki rendelettel felülírja az alkotmány azon pontját, amely állampolgárságot ad a nem állampolgárok amerikai földön született gyermekeinek. Hát nem fogja. Ez eddig is elég biztos volt, de most már teljesen az. A januártól felálló új törvényhozásban az eddiginél is kevesebb lesz a mérsékelt politikus, ellenben több lesz a nő. Most majd kiderül, igaz-e, hogy utóbbiak jelenléte önmagában is csillapító, feszültségenyhítő hatással van vérmesebb kollégáikra. Az is, hogy a női politikusok könnyebben találnak-e közös megoldásokat az ország problémáira. Az alsóházi többség vezetőjeként Nancy Pelosi vezető szerepet játszik majd a Szenátussal és a Fehér Házzal való alkudozásban. Ő speciel kőkemény politikus és rettenthetetlen asszony, nem véletlen, hogy a republikánusok már hosszú évek óta próbálják levadászni. A nemcsak megőrzött, de meg is növelt szenátusi többség birtokában Trump folytathatja a konzervatívok által lelkesen fogadott bírói kinevezéseket és gyakorolhatja az elnök egyéb hagyományos jogköreit is, így szinte szabad keze lesz a külpolitikában. Amit nem úszhat meg, az egyrészt a törvényjavaslatok egyeztetése, másrészt a személye elleni vizsgálatok és macerák sora. Az eddig fogatlan ellenzéknek januártól agyarai nőnek: markában tartja majd a költségvetést, vizsgálatokat kezdeményezhet, tanúkat idézhet be és iratokat kérhet ki. Kezdésnek mindjárt a milliárdos elnök évekre visszamenő adóbevallásait. Ezeket Trump aligha véletlenül titkolja. A világ azonban nincs kint a vízből azzal, hogy az amerikaiak ilyen remekül megoldották maguknak a kiegyensúlyozást. Ugyanis továbbra sincs válasz arra, hogy mit lehet kezdeni a Trump által képviselt jobboldali populizmussal. Ha az amerikai választásnak van ebből a szempontból tanulsága, az éppen az, hogy a trumpizmus nem véletlen és nem átmeneti jelenség. 2020 még 2018-nál is izgalmasabb lesz.

Három H

Tizennyolc évvel ezelőtt, emlékszem, elborzadtam attól a szemforgató gesztustól, hogy a legelső Orbán-kormány a rémes küllemű új Nemzeti Színháza mellé létrehozott egy kiemelt nyugdíjkategóriát is, felállítván a Nemzeti Színészei testületet. Elképzeltem, milyen kellemes lehet egy ilyen kihalásos alapon működő klubban üldögélni, s elviselni közben a pályatársak irigységét, akiknek havonta pont félmillióval kevesebbet hoz a postás. 
Nem kétséges, ha egy állam a kiemelkedő művészi teljesítményt akarja honorálni, tekintetbe véve, hogy a tehetség nem mindig kvadrál a járulékfizetéssel, szíve joga külön alapot nyitni az erre érdemeseknek - tán még Magyarországon sem állná ennek útját a néplélekbe mélyen beivódott SI-faktor. Más kérdés, hogy az ilyesmit lehet elegánsan is csinálni, mondjuk bizonyos elismerések, teljesítmények után járó automatizmusként, mellőzve a "nemzeti" jelzőt. 
Hazánk azonban nem a méltó megoldások hona, itt a hatalom előszeretettel kéri meg triplán az árát annak, amit a köz vagyonából valakinek odaad. Két évtized alatt  a színészek mellé felsorakoztak a filmesek, a sportolók, majd a mindenféle alkotóművészek is, a területenként tucatnyi kiemelt nyugdíj (pardon: Nemzet Akármije cím) mellett pedig megszületett a Magyar Művészeti Akadémia, a grandiózus kifizetőhely, amelynek első és legfőbb célja lábhoz szoktatni a magyar értelmiséget. A hatalom ugyanis a pénzért - sokak esetében: a nyers megélhetésért - cserébe nem holmi alkotást, hanem a három H betartását várja el. Jó esetben legyen a művész hithű elkötelezett; de legalább hálás; és legfőképpen: hallgasson.  
Hogy ez így túlzás? Próbáljanak csak felidézni egy alkalmat az elmúlt évtizedből, amikor a Nemzet Színészei bármilyen ügyben hallattak magukról, leszámítva az új tag megnevezését. Na ugye. Az emberekkel lényegében bármit meg lehet csinálni - ez a Fidesz nagy felismerése.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2018.11.07. 10:08