Zugló;bíróság;rablás;

2018-11-08 18:53:00

Hat és fél évet kapott a játékpisztolyos zuglói rabló

A férfi még 2010-ben próbálta kirabolni a patikát, de végül pénz nélkül távozott.

A bíróság 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélt egy most 43 éves férfit, aki nyolc évvel ezelőtt megpróbált kirabolni egy zuglói gyógyszertárat – közölte az ügyészség.

Mint írják, a vádirat szerint a vádlott még 2010. decemberében vásárolt egy valódinak látszó játékpisztolyt. December 23-án bement a gyógyszertárba és a nyitva tartás felől érdeklődött, majd távozott. Nem sokkal zárás előtt visszament, az egyik pénztárhoz lépett és kért egy doboz C-vitamint. Miközben az alkalmazott beütötte a termék árát a pénztárgépbe, a férfi elővette a játékfegyvert, fenyegetően ráfogta a sértettre és a bevételt követelte.

A sértett nem engedelmeskedett, megnyomta a pánik gombot. Ezután megszólalt a szomszéd irodában a telefon, ezért közölte a vádlottal, hogy felveszi, majd így is tett és átment a szomszéd helyiségbe. Mialatt a telefonált, a férfi pénz nélkül, káromkodva elhagyta a gyógyszertárat, az elkövetéskor viselt egyes ruhadarabjait pedig a helyszín közelében hátrahagyta.

Az ismeretlen tettes miatt felfüggesztett nyomozás bizonyítékait a rendőrök 2018-ban újra megvizsgálták. A DNS vizsgálat eredményt hozott: a helyszínen hagyott tárgyakról biztosított minta egyezést állapított meg egy a nyilvántartásban szereplő férfi DNS-profiljával.

Az új büntetőeljárási törvény adta lehetőségeket kihasználva a budapesti XIV. és XVI. kerületi ügyészség kezdeményezte, hogy kössenek egyezséget a terhelttel, aki beismerte a bűncselekményt. A terhelt és védője elfogadta a kerületi ügyészség által megállapított feltételeket, miszerint az ügyészség 6 év 6 hónap fegyházbüntetés, valamint 7 év közügyektől eltiltás kiszabását veszi tudomásul.

A bírósági előkészítő ülésen a vádlott továbbra is beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság megállapította, hogy az egyezség jóváhagyásának feltételei fennállnak, így azt jóváhagyta, és azzal azonos tartalommal nyomban ítéletet hozott. Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.