Üzen a Párt

Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek - ezt mondja a jogrend csúcsán trónoló Alaptörvény. De ebben az országban senkit sem érdekel, hogy mi van az alkotmányban; a legkevésbé azokat, akik írták. Ahogy anno Simicska Lajos is azonnal elveszítette (támogatandó) nemzeti nagytőkés jellegét, amikor vitája támadt Orbán Viktorral, éppúgy kell a kultúrharcban akaratlanul a frontvonal rossz oldalára tévedt Prőhle Gergelynek feladnia a pozícióit. Az irodalmi múzeum után most éppen abban az evangélikus egyházban, amelyhez az állam(párt)nak forma szerint semmi köze. 
Hogy mi volt Prőhle „vétke”, azt valószínűleg a magyar belpolitika legdörzsöltebb kremlinológusai sem tudnák már megmondani, de a rendszernek, amelyben élünk, valódi vétkekre nincs is szüksége. A formula amúgy ismerős, hiszen utólag azt is nehéz lenne rekonstruálni, hogy mi volt a kivégzett Rajk László vétke. (Mármint a kommunista hatalom szempontjából, mert amúgy a kemény kezű belügyminiszternek, az ÁVO megalapítójának és a kékcédulás választások megszervezőjének volt bűne jócskán. A skizofrén helyzetet tökéletesen jellemzi az állítólag Rajk újratemetésén egy barátja szájából elhangzott, azóta szállóigévé vált mondat: „Szegény Laci, ha ezt látná, de közénk lövetne!”) 
A lényeg ugyanis nem a tett, hanem az üzenet: az egyházi elöljáróságtól alighanem búcsúzni kényszerülő Prőhle Gergely hivatalvesztésével a Párt – írhatjuk bátran nagy betűvel, hiszen ténylegesen már csak egy maradt belőle – üzeni az övéinek, hogy nem tűr semmilyen elhajlást, kibeszélést vagy frakciózást. Erre a célra pedig egy bűntelen vétkes sokkal jobban megfelel, mint egy bűnös, hiszen a kommunikáció tartalma valójában az: „bárkivel, bármikor, bármi megtörténhet; mi mondjuk meg, hogy ki és miért hibás”. 
És még attól sem kell tartani, hogy mindez túlságosan komplikált. Elég megfigyelni a társegyházak (a katolikus meg a református) prominenseinek, vagy a Professzorok Batthyány Körének a mozgását, hogy lássuk: az üzenet hiba nélkül átment. Mindenki értett belőle, akinek szánták.
2018.11.09 08:56
Frissítve: 2018.11.09 15:19

Asztaltársak

Ül a vendég az ünnepi asztal díszhelyén a frissen odatojt, gőzölgő kupac mellett, és azt bizonygatja a frakkban-csokornyakkendőben ebédre gyülekező, döbbent rokonságnak: „hajlandó vagyok kompromisszumokra”.
Normális (párt)családokban ilyenkor nem kompromisszum van, hanem kipenderítés az ajtón, de a néppárt most inkább olyan kartellnek mutatta magát, ahol a BMW adókedvezménye sokkal többet nyom a latban bárminél, ami 2010 óta a magyar sajtóval, az alkotmánnyal, az alkotmánybírósággal, a bíróságokkal, a választási törvénnyel, a civilekkel, a felsőoktatással, a tudománnyal, stb. történt. Ebből a szempontból a kompromisszum szó emlegetésénél csak a tagrevízióra fölkért „bölcsek tanácsának” missziója nevetségesebb. Mégis, mit akarnak itt tényfeltárni? Mi olyat tudhatna meg három kiérdemesült politikus a magyar jogállamról pár hónap alatt, amit nem tudnak már most is az EPP-ben?
A történet, mielőtt elfelejtenénk, nem a Juncker-plakáttal indult. Az EU a miénkhez hasonló, de az Unión kívüli rablóállamokkal úgy szokott üzletelni, hogy az uralkodó család üzleti köreit nem zavarja. Orbán Viktor joggal hihette, hogy ő is kivívta magának ezt a státuszt, ám a (Jean-Claude Juncker) vezette Bizottság a kezére csapott a Tiborcz-Elios biznisz kapcsán. És hiába ajánlott a kormány példátlanul magas, 25 százalékos visszafizetést, a Bizottság 100 százalékot követelt, korruptnak minősítve az Orbán-vő lámpaüzletét. A töréspont tehát az Elios-ügy volt, a plakátkampány már csak a válasz, azóta pedig a túl nagyra dagadt családi botrány kampányszempontú, időleges elsikálása zajlik, mindannyiunk sérelmére.
A helyzet nyomasztóan emlékeztet egy 80 évvel ezelőtti márciusra: a nyugat urai akkor is azt gondolták, hogy elvtelen engedményekkel jobb belátásra tudják téríteni az Európa szétverésén munkálkodó aktuális bajkeverőt, és azokat, akik az elmúlt években-hónapokban-napokban Magyarország diktatúrába csúszásához asszisztáltak, a lényegi különbségek ellenére is nehéz lenne morálisan sokkal magasabbra pozicionálni azoknál, akik anno Ausztriával, majd Csehországgal tették ugyanezt.
Az Európai Néppárt és a Fidesz innentől más-más kapura játszik. Előbbi a minél jobb választási eredményben érdekelt, utóbbi viszont abban, hogy az EPP leszerepeljen, és rászoruljon a Fideszre a választás után. A kenyértörést csupán elnapolták, tudva, hogy sem Orbán Viktor, sem a pártja nem fog megjavulni – ellenkezőleg: ezentúl az EPP, illetve az egész Európa-projekt megcsáklyázása lesz az orbáni politika nyilvánvaló célja. 
Hogy a Fidesz oda kerüljön végre, ahová való, vagyis az oroszbérenc posztfasisztákhoz, az európai jobb- és baloldalnak is hoznia kell a számokat. De ahhoz, hogy az Orbán-párt biztosan ottragadjon az Unió politikai trágyadombján, itthon szavazatokat és mandátumokat kell veszítenie májusban. A magyar szavazókon is múlik, hogy Weberék végre tudomásul vegyék: nem az az igazi szégyen, ha erőt vesznek magukon, és ajtót mutatnak az abroszra rondító asztaltársnak, hanem az, hogy hiába érezték mindnyájan a szagot, eddig mégis megtűrték.
2019.03.21 12:03
Frissítve: 2019.03.21 12:06

Ördögi kör

Különösen pikáns ügyben kellett tegnap döntenie a bíróságnak. Perbe fogta ugyanis Handó Tündét egy fővárosi bíró: miután két alkalommal is hiába pályázott 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla egy-egy bírói posztjára, s végzett kétszer is az első helyen, a pályázatokat az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke eredménytelenné nyilvánította. Vasvári Csaba nem hagyta annyiban a dolgot, pert indított az OBH és a tábla elnöke ellen, s nyert is. Az első fokú munkaügyi bíróság úgy látta, Handó egyértelműen visszaélt jogával.
Ezt az ítéletet tegnap másodfokon hatályon kívül helyezte a Győri Törvényszék, és megszüntette a pert. A bíró nem is vizsgálta, jogellenes volt-e az OBH-elnök pályázati gyakorlata, ellenben kimondta, az OBH-elnök nem perelhető, és nincs is lehetősége bírói jogsegélyre ebben az ügyben Vasvárinak, aki az ellentétes döntések miatt a Kúriához fordul.
Nem egy szokványos történet: bíró vitázik bírókkal bíróságok előtt. Ami akár arra is utalhat(na), hogy a magyar jogállammal (a jog hazai uralmával) semmi baj, lám, még a bírósági vezetők is perelhetőek, s olykor veszítenek is. Persze, mint a jelen ügyben másodfokon, inkább nyernek. A per a nyilvánosság előtt zajlott, ami ugyancsak örömteli, nem úgy, mint az, hogy a bíróságok homlokegyenest ellenkező döntést hoztak.
Ám ha közelebbről megnézzük a szereplőket, más következtetésre is juthatunk. A bírói igazgatási rendszer nagy hatalmú vezetője (Handó) - az elmúlt években megszokott módon - eredménytelenné nyilvánít egy pályázatot, valódi indoklás nélkül. A pályázó, egyedüliként több tucat hasonlóan elhajtott bíró közül, pert indít, majd ettől nem függetlenül az OBH elnökét ellenőrző Országos Bírói Tanács (OBT) tagjává választják. Az új összetételű OBT tavalyi megalakulása óta csatázik az OBH-elnökkel, aki törvénytelennek tartja a tanács működését, mert több tagja is lemondott. Nyilvánvaló okból: tartottak Handótól, hiszen kinevezésük, karrierjük tőle függ. 
És akkor vissza a mostani ügyre: a Vasvári perében döntő bíróságok vezetőit is Handó nevezi ki. Amivel a kör bezárult.
2019.03.21 09:26
Frissítve: 2019.03.21 09:31