KSH;népesség;elvándorlás;

2018-11-09 08:16:25

Négymillió magyar tűnhet el ötven év alatt

Alig tizenhat év alatt 400 ezer fővel csökkent a magyar lakosság, és hiába emelkedik a házasságok, esik a válások száma, a népességfogyást ezt sem állíthatja meg.

Hiába tesz meg mindent a kormány, 2001-től 2017-ig már a 400 ezer főt is meghaladta a népességfogyás – legalábbis ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Intézetének Demográfiai portré 2018 című tanulmánykötetéből, melyet cikkében ismertet a hvg.hu.

 A legrosszabb forgatókönyv szerint 2070-re hatmillió magyar élhet az országban. Közben az elmúlt években stagnált a születésszám, pedig a gyermekvállalási kedv növekedett.

A rendszeresen publikált kötetben megvizsgálják többek között a párkapcsolat, a házasság, a válás, az idősödés, a halandóság, az egészségi állapot, valamint a külső vándorlás kérdését is. Az utolsó fejezet pedig a népesség szerkezetéről és jövőjéről szól. A korábbiakkal ellentétben idén már nem a rendszerváltástól, hanem a 2000-es évektől tekintették át a szerzők a változás trendjeit.

Külön aktualitást ad az idei Demográfiai portrénak, hogy a kormány bejelentette, nemzeti konzultációt indít a családok védelme érdekében. Alaptörvénybe emelhetik, hogy a család az anyából és apából áll, tehát az azonos nemű párokat kizárnák az örökbefogadásból; kétharmados többség dönthet a családtámogatásról; támogatást kaphatnak a fiatal házasok és anyák. Előbbi csoportnak akár 5-10 milliós kamatmentes kölcsön is járhat. A legalább három gyermeket nevelő anyáknak pedig tényleg jöhet az szja-mentesség. Cél az is, hogy miden lehetséges eszközzel megakadályozzák a népességfogyást.

Válásellenes közvélemény

A KSH-kötet megállapítása szerint a házasságkötések száma 2010-re mélypontot ért el, azóta viszont évekig emelkedett. 2016-ban 51 805 házasságot kötöttek, ami a 2010-es szinthez képest 45,8 százalékos növekedés, tavaly viszont már nem folytatódott ez a tendencia, 2,3 százalékkal kevesebb igent mondtak ki (összesen: 50 600-at), mint 2016-ban. Kiderült, a nők átlagosan 29,7, a férfiak 32,5 évesen kötik első házasságukat.

Ma Magyarországon több mint egymillió ember él élettársi kapcsolatban, a 15 évnél idősebb népesség 13 százaléka, miközben ez a szám a 2000-es években mindössze 6,6 százalék volt. Azt egyre többen tartják jónak, ha egy pár a házasságkötés előtt összeköltözik, azonban a széles közvélemény továbbra is a házasságkötést tartja jónak. Tízből kilenc ember ezt javasolja a fiataloknak.

A Népességtudományi Intézet megvizsgálta a válások számát is, itt folyamatosan csökkenő tendenciát látni itt. 2010-ben közel 24 ezer, tavaly 18 600 válást mondtak ki Magyarországon.

Hogy miért leszünk mégis egyre kevesebben? a KSH szerint ennek egyik oka a természetes fogyás, a másik ok az elvándorlás, előrejelzések szerint pedig tovább fog csökkenni a népesség. „A népességszám 9 millió fő körül fog stabilizálódni”, szögezik le, majd hozzáteszik: a legvalószínűbb (alap)változat szerint 7,75 millió, kedvezőtlen esetben (alacsony változat) pedig 6 millióra csökkenhet Magyarország népesség 2070-re.”