„A kormány lőtte lábon magát”

Publikálás dátuma
2018.11.10. 07:30

Fotó: Vajda József / Népszava
A CEU csak nyert azáltal, hogy a kormányzati támadások nyomán világszerte ismert lett és külön kampuszt nyit Bécsben – mondta a Csaba László közgazdász, az egyetem oktatója, Orbán Viktor korábbi tanácsadója.
Normális esetben az ön új könyvéről kellene beszélgetnünk, de most nem lehet megkerülni a CEU esetleges költözését. Kiválasztotta már azt a gurulós bőröndöt, amivel ingázni fog Bécs és Budapest között? Nem, én komolyan venném, hogy a CEU úgy megy el, hogy marad. Budapest az otthonunk és az is marad, Bécsben ráadásul van egy csomó nemzetközi intézmény, nincs értelme még egyet létrehozni. A CEU-nak akkor van értelme, ha megmarad a jelentős budapesti jelenléte. Nemrég 40 milliárd forintos beruházással bővítették az épületet, ezt sincs értelme csak úgy elhagyni. Ráadásul megvan a pénz, a terv és az összes engedély még két épület átépítésére, felújítására. Az egykori nyugdíj igazgatóság épületének helyére egy olyan nyitott egyetemi épületet húznánk fel, amely egy passzázzsal egész nap mindenki számára nyitott lenne. Ezzel Budapest is nyerne. Bécsből újraindítani ugyanazt olyan, mintha a Szabad Európa Rádiót indítanánk újra. Sokak szerint az is indokolt lenne. Az egy adott kor kontextusához illett, a CEU egy amerikai-magyar egyetem, teljesen más képződmény. A képzés jelentős része, ebben biztos vagyok, itt marad. Van olyan, hogy valami mindig mindenből jól jön ki, szerintem most a CEU is ebben a helyzetben van: sosem tudtam, hogy egy ilyen kicsi egyetemről ennyien tudnak a világon, és ki mindenki kiállt mellettünk. A reputációnknak ez nagyon jól jött. Ráadásul a mai világban az, hogy egy egyetemnek három országban is van tevékenysége, maga a vonzerő. Bár a Magyar Idők szerint Amerikában nem folytatunk képzést, csak az én tanszékemről van most kint 15 diák New Yorkban. Ha az ő életrajzukban szereppel majd, hogy Budapesten, New Yorkban, vagy Bécsben is tanultak, az egy plusz. Ennek a versenyképességnek tartós eleme, hogy itt marad a képzés jelentős része. Ráadásul alapképzést indítottunk Bécsben. A CEU-nak eddig az volt az egyik nagy versenyelőnye, hogy nem kellett nagy tömegben, kis motivációval bíró hallgatókat oktatni, megtanítani nekik negyvenedik alkalommal a Pitagorasz tételt, ami egy oktatónak azért nem akkora élvezet. De most vállaltuk ezt is. Ha ezek után teljesen kivonulnánk Budapestről, saját magunkat lőnénk lábon, mert még egyszer mondom, mi ebből a történetből jól jöttünk ki, nőtt a versenyképességünk, ellenben a kormány az, amelyik lábon lőtte magát. Mégis mire számít jövő szeptembertől? 2020-ig semmilyen változás nem lesz, addigra pedig lebokszolják majd, mely tanszékek költöznek teljesen. De szerintem az ütősebb képzések, a nemzetközi tanulmányok, közpolitikák, szociológia, közgazdaságtan, a politológia, a jog, egészen biztosan jelentős budapesti jelenléttel mennek majd tovább. És itt maradnak a legnevesebb magyar és külföldi kutatók is. Szerintem az, hogy magyar középosztálybeli fiatalok amerikai oklevelet szerezhetnek úgy, hogy nem kell közben Amerikába menniük, az jó. Ha a kormány nem akarja, akkor legfeljebb Bécsbe utaznak majd érte. Vonattal pont annyi, mintha Debrecenbe mennének. Ön volt Orbán Viktor tanácsadója korábban. A CEU nyilvánvalóan Orbán Viktor személyes ügye. Mi lehet a motivációja a miniszterelnöknek? Gulyás Gergely állítólag feltette a kérdést egy korábbi Fidesz frakcióülésen: ha szemernyit sem ártott a Fidesznek, amikor a vizes VB idején eltűntek a sorosozó plakátok az utcákról, akkor miért kell újrakezdeni a kampányt ellene? „Minek nekünk az öreg zsidó akkor?” - hangzott a kérdés. Mire Orbán válasza állítólag az volt: "Mi is gondolkoztunk ezen elvtárs, de augusztus van és semmi nem jutott eszünkbe helyette, marad a Soros”. Az idő múlásával egyre hihetőbbnek tartom, hogy ez lehet az egész mögött. Ez része annak a folyamatnak is, aminek révén nem csak én kerültem ki Orbán Viktor környezetéből, hanem Járai Zsigmond, Martonyi János, Navracsics Tibor, Chikán Attila is. Egy éve mutattuk be Feledy Péter új könyvét, a megnyitón lejátszották Péter interjúját az M1-en Orbán Viktorral friss győztesként az 1998-as választások után. Olyan kérdések hangzottak el, amik ma már egyszerűen elképzelhetetlenek lennének a mai magyar közmédiában. Az Akadémia körüli anomáliákhoz mit szól? Ugyanaz a történet: a kormány azt üzeni, hogy csak az állam létezik, aki szembe megy a központi akarattal, az egyszerűen nincs. Az Akadémia meghurcolásában nem tudom, mennyi a központi akarat és mennyi a környezetében egyébként csak „buldog” jelzővel illetett Palkovics László saját kezdeményezése. Én semmilyen elemzést nem láttam, ami az akadémiai intézetek gyenge teljesítményéről szólt volna. Palkovics László egy műszaki menedzser, az üzleti világból jön, számára a kialakult jogszokások, az egyeztetés, tárgyalás, mások sajátos szempontjainak figyelembe vétele nem bír túl sok jelentőséggel. Az Akadémia vezetése máshoz szokott, szerintem először azt hitték, biztos valami félreértésről van szó, nem lehet, hogy csak úgy kihúzzák a lábuk alól a talajt. Én pont ugyanígy gondolkoztam 2017 márciusában, amikor a CEU-ügy elindult: biztos nem az egyetem kinyírása a cél, ez csak valami félreértés, amit tisztáznak majd. Egy konferencián adtunk éppen elő Takács Szabolcs uniós államtitkárral és én azt találtam rá mondani, hogy „az államtitkár úr áll a legközelebb a CEU-hoz”, mire teljesen elsápadt. Én nem értettem, hogy mi történik, ő már tudta. Látva a zavarát, gyorsan kijavítottam magam, hogy „bocsánat, államtitkár úr ül a legközelebb a CEU-hoz, mert míg a CEU a Nádor utcában van, az ő hivatala az Arany János utcában.”. De még hetekig mondogattam másoknak, hogy ez biztos egy félreértés, kommunikációs hiba, majd kijavítják. Hát nem tették. A kormányt minősíti, hogy ilyen ellenfeleket talált magának, mint a CEU, a magyar írók, költők vagy az Akadémia.

Könyvében külön fejezetben foglalkozik az egyes államok innovációs teljesítményével. Nálunk már minisztériuma is van az innovációnak. Miként értékeli ennek teljesítményét? Világnézeti kérdés, hogy elhisszük-e: az innovációt egy központi, kormányzati akarat irányíthatja. Szerintem nem, ebben a mostani új ipari forradalomban különösen nem, az alulról jövő kezdeményezések világát éljük. Nem hiszem el, hogy egy minisztériumi osztályvezető jobban tudja, mit, hogyan kell kutatni. Ez egy száz éves gondolkozás. De ha a piaci innováció nem működik, az állam önmagában nem sokat tud tenni. Oroszországot hozom példaként a könyvemben: az orosz űrtechnika és haditechnika máig lehet elsőosztályú, de az orosz békeipar egyszerűen nem rúg lapbába a piacon innováció szempontjából. Az innovációt a decentralizálással lehet serkenteni, ez a Szilícium-völgy modell, amelyik köszöni szépen, él és virul. Mit gondol arról, hogy alapítványokba szervezhetik ki a magyar felsőoktatási intézményeket? Minden olyan megoldás, ami több pénzt hoz a felsőoktatásba, jó. Ez a modell jó lehet a Corvinusnak, a SOTE-nak, a BME-nek, Szegednek, Pécsnek, Debrecennek. Nem vagyok benne biztos, hogy Sopron, Nyíregyháza, Dunaújváros meg tud-e élni egy ilyen modellben. Vagy, ha igen, milyen sikermutatókat szabunk nekik? Mert, ha csak annyi történik, hogy lesz három kiemelt, sikeres egyetemünk, akkor a magyar felsőoktatás attól egészében nem lesz jobb. Az unortodox gazdaságpolitikát folytató államokkal is foglalkozik, azt írja, ez a modell elsősorban a Balkánon jellemző, ahol a kormányok erős gazdasági érdekcsoportoknak vannak kiszolgáltatva. De nálunk a gazdasági érdekcsoport maga a kormány nem? Ez a klasszikus latin-amerikai modell, ahol a politikai és gazdasági érdekcsoportok el sem választhatók egymástól. Pont az az izgalmas, hogy ott van tartós előrehaladás, ahol ez nem így van és a növekedés eredményei lecsorognak a társadalom alsóbb rétegeibe is. Ott van unortodox gazdaságpolitika, ahol ez nem szempont, ahol nem fontos, hogy mi lesz tizenöt év múlva. Vannak olyan „horror forgatókönyvek”, hogy előbb-utóbb kilépünk az EU-ból és Oroszország, Kína tartja majd gazdasági köldökzsinóron az országot. Ennek látja bármi realitását? Nem, több szempontból sem. Oroszország éppen csak nem omlik össze gazdaságilag a mai olajárak mellett és az idő nem nekik dolgozik. Már beszéltünk róla, hogy mennyire nem versenyképes az orosz gazdaság. Egyszerűen nincs pénzük ilyen terjeszkedésre, már a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságok is másfelé próbálnak orientálódni. Oroszország ugyanabban a helyzetben van, mint a Szovjetunió volt: a katonapolitikai igényei messze meghaladják a gazdasági lehetőségeit. Kína helyzete is más, mint a kormányzati propaganda állítja. Egyrészt megvannak a maga belső problémái, reformokat nem akarnak, ezek hiányában a jólétet nem tudják tovább növelni, ráadásul a gazdasági expanziójukhoz nekik nem Európára, különösen nem Közép-Európára, hanem Afrikára és Ázsiára van szükségük. Európával kapcsolatban egyébként is inkább Németországra, Franciaországra, Nagy-Britanniára figyelnek.

Névjegy

Csaba László (Budapest, 1954.) közgazdász, egyetemi tanár, a CEU tanára, az MTA rendes tagja. Kutatási területe a világgazdaságtan, ezen belül az összehasonlító gazdaságtan, valamint a nemzetközi gazdasági kapcsolatok. Számos magyar és angol nyelvű monográfia és tudományos publikáció szerzője.

Üzenet a "törpéknek"

Válság, gazdaság világ címmel jelenik meg novemberben Csaba László új könyve az Éghajlat Kiadónál. A kötetben a CEU tanára a közép-európai térség államainak gazdasági teljesítményt vizsgálja az elmúlt harminc évben. A kötet alcíme: "Törpéknek, hogy ők is tudják, hogyan jutottunk ide".

Frissítve: 2018.11.10. 09:14

„Itt állt a kunyhónk, itt a kerti asztalunk, és itt főztünk”

Publikálás dátuma
2018.11.10. 07:00
Monoriné Vellai Emma és Kunu István mutatja, mi maradt otthonukból
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A középkorú pár két évet húzott le a kispesti erdőben összetákolt kalyibájában. Rezignáltan veszik számba a romokat, amelyek helyén két hete még az otthonuk volt.
„Itt állt a kunyhónk, itt a kerti asztalunk, és itt főztünk” – mutat Monoriné Vellai Emma a kispesti kiserdő egyik hulladékhalmára. „Az pedig a kályhánk volt” – bök a sárban heverő lyukas hordóra az asszony párja, Kunu István. Rezignáltan veszik számba a romokat, amelyek helyén két hete még az otthonuk volt. Két évet húztak le a kispesti erdőben összetákolt kalyibájukban, amit az október 23-i hosszú hétvégén romboltak le: a terület tulajdonosa, a Pilisi Parkerdő Zrt. – aligha függetlenül a múlt hónap középén életbe lépett, a hajléktalanokat szankcionáló új szabályozástól – minden előzetes figyelmeztetés nélkül elrendelte az építmények megsemmisítését. A nyolc általánost végzett asszony egykor a Ganznál dolgozott műszerészként, míg a szintén elemit végzett párja kezdettől jobbára fémgyűjtögetésből élt. Elmondásuk szerint mindkettőjük életét egy válás dúlta fel, emiatt kerültek az utcára. Előbb a férfi költözött ki az erdőbe – a közeli Tesco-ban vett egy kempingsátrat –, majd nem sokkal később csatlakozott hozzá az asszony is. Eleinte néhány barátjukkal laktak, de ők erősen italoztak így végül kissé hátrébb költöztek az erdőben, sátor helyett pedig felhúztak egy kalyibát. Három-négy nap alatt kész volt egy kunyhó – idézi fel a férfi. Vizet a közeli bevásárlóközpont egyik csapjáról tudtak hozni, a szemetet pedig ők is kivitték az út szélére, ahogy a környékbeli lakosok. Naponta bejártak fürödni a közeli hajléktalanszállóra. Segélyt nem kaptak, napközben eljártak lomizni, fém és sörösdoboz-gyűjtögetésből összejött pár ezer forint, amiből ennivalót, ruhát vehettek. Azt mondják, kunyhójukban úgy éltek, mintha lenne saját életük, otthonuk. Az asszony és párja a rombolás idején épp egy közeli hajléktalanszálláson ebédelt, mire visszaértek az erdőbe addigra már csak romokat találtak. – Próbáltuk kérdezni a gép vezetőjét, hogy miért csinálta ezt, de az csak a fejét ingatta, nem mondhatott semmit – emlékszik vissza Kunu István. A rombolás megdöbbentette és meglepte a párt – meg persze a kiserdő más, mintegy tucatnyi lakóját – mert a hajléktalanellenes intézkedésből sokáig nem tapasztaltak semmit. Abban bíztak, hogy az utcákon, aluljárókban élő sorstársaikkal ellentétben őket békén hagyják majd. Még akkor sem fogtak gyanút, amikor megjelent egy férfi az erdőben és fotózgatni kezdte a hajléktalanok bodegáit. Aztán jött a munkagép. Az erdőgazdaság akciója nyomán az összes hajléktalan elmenekült az erdőből. – Misi, Megyi, Tünde, Hagyma – sorolja becenevükön volt szomszédait Monoriné Vellai Emma. – Mind odébbálltak. – Hajléktalanszállóra, menhelyre mentek? – kérdezzük az asszonyt. – Oda biztosan nem. Van köztük, aki harminc éve élt már a szabad ég alatt, ők már soha nem mennek szállóra. Továbbköltöztek egy másik erdőbe – veszi át a szót a férfi. – Hová? – Azt eltitkolják, nem akarják, hogy a jó helyre sokan utánuk menjenek. Monoriné Vellai Emma és Kunu István viszont nem másik erdőt választott: egy közeli hajléktalanszálláson éjszakáznak, de visszajárnak a volt lakhelyükre, a romok közül próbálják megmenteni az ott maradt kevés holmijukat. Azt mondják, jobb életük volt itt kinn, mint „a poloskás, büdös hajléktalanszállón, ahol három másik párral kell megosztozni egy szobán.” Ráadásul reggel távozniuk kell, a holmijukat, amelyeket eddig a kunyhóban hagyhattak, most nem tudják hova tenni.

Szélsőséges tempó

„Parkokba, kisebb aluljárókba bújtak. Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével? Nekik mindent szabad?” – ezzel a címmel jelent meg tegnap a kormánylap Ripost. Ez pedig világosan jelzi: a kabinet továbbra sem hagy fel a hajléktalanok elleni uszítással, az otthontalanok kriminalizálásával.

Nem a menhelyek felé tereli a bírság a hajléktalanokat

Publikálás dátuma
2018.11.10. 06:30
Egyre több otthontalan tűnik el a szociális munkások szeme elől
Fotó: DRASKOVICS ÁDÁM
Nem igazolják a számok a kormányt, amely szerint büntetéssel fedél alá "segítheti" az otthontalanokat. A Vöröskereszt szerint mára veszélyesebb a helyzet, mint volt.
Csaknem egy hónapja lépett életbe az a rendelet, amely alapján közterületen a puszta létükért figyelmeztethetik majd büntethetik a hajléktalanokat, ám az éjjeli menedékhelyek forgalma nem nő jobban az ősz végén, téli elején szokásosnál – tudta meg lapunk. Vagyis egyelőre nem igazolódott be az a kormányzati állítás, amely szerint a büntetéssel valójában az ellátóintézményekbe „segítik” az otthontalanokat. A közép-magyarországi diszpécserszolgálatot is működtető a Menhely Alapítvány igazgatójától, Aknai Zoltántól megtudtuk, az országban összesen mintegy 4550 férőhely van az éjjeli menedékhelyeken. (Az átmeneti szállókkal, és egyéb elhelyezési formákkal együtt persze jóval több, nagyjából 11 ezer embert tudnak ellátni, de az otthontalanok többsége először csak az estétől reggelig igénybe vehető menedékhelyeket veheti igénybe, általában onnan tudnak továbblépni az átmeneti szállókra.) Október 14-én – tehát egy nappal az új rendelet életbe lépése előtt – 2712-en töltötték az éjszakát menhelyeken. November 2-án már 3183, 8-án pedig 3392 hajléktalan vette igénybe ezt a szolgáltatást. Ez a növekedés azonban több szempontból sem számít kiugrónak. Egyfelől azért nem, mert az idén is enyhe az ősz, csak az utóbbi egy-másfél hétben váltak hidegebbé az éjjelek. Másfelől az elmúlt évek tapasztalatai szerint az évnek ebben a szakaszában kezd nőni a menhelyek forgalma. Az idei adatokat érdemes összevetni a tavalyival. 2017. november 2-án 3282-en, 8-án pedig 3417-en voltak éjjeli menedékhelyen. Vagyis tavaly ilyenkor valamivel többen voltak menhelyeken, mint most – pedig akkor még nem volt érvényben a hajléktalanokat „segítő” rendelet. Az viszont az elérhető időjárási archívumok szerint tény, hogy tavaly ilyenkor 7-8 fokkal hidegebb, de fagy nélküli, enyhe idő volt. Hasonlók a tapasztalatok Budapesten is. Míg 2017. november 2-án 1374-en voltak a menedékhelyeken a fővárosban, idén november 2-án 1366-an. Vagyis egyelőre itt sem látszik a rendelet „kedvező” hatása. Ezzel együtt Aknai Zoltán megjegyezte azt is: biztosan vannak olyanok, akik az esetleges eljárás helyett inkább a szállókat választják. Kérdésünkre hozzátette: utcai gondozó szolgálatuk szerint a fővárosi aluljárókból, kiserdőkből kiszorult, de a menhelyeken nem jelentkező hajléktalanok a még kevésbé frekventált helyeken húzódnak meg. A Magyar Vöröskeresztnél is arról számoltak be lapunk kérdésére, hogy október 15-e óta nem nőtt markánsan a szállókra beköltözők száma A szervezetnél azt is sejtik, hová tűnnek a hajléktalanok: a belvárosokból kiköltöznek a külső városrészekbe, mert azt tapasztalják, hogy ott nincsenek olyan szigorú ellenőrzések – emiatt viszont a gondozó utcai szociális munkások szem elől tévesztik őket. Ez pedig "életveszélyes lehet.” - írták A Magyar Máltai Szeretetszolgálat – amelynek 16 szállást nyújtó intézményében összesen 1688 férőhely van – részletes adatok ismertetése nélkül arról számolt be, hogy a férőhelyeik általában a hideg idő, a fagypontot közelítő éjszakai hőmérsékletek, érkezésével szokták a 100 százalékot megközelíteni, vagy elérni. Jelenleg Budapesten 76 százalék a kihasználtságunk – tették hozzá.

Játék a számokkal

Miközben a statisztikák egyelőre nem igazolják, hogy a rendelet hatására többen jelentkeztek volna menhelyeken, szállókon, a kormány ennek az ellenkezőjét kommunikálja. A parlament népjóléti bizottsága előtt Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár egyebek mellett arról beszélt a napokban: a rendelet életbelépése óta 647 embert segítettek ahhoz, hogy fűtött helyre kerüljön. Ezzel valójában épp azt ismerte el, hogy az új szabályozás – eddig legalábbis – lényegében hatástalan: tavaly ugyanebben az időszakban nagyságrendileg éppen ennyien jelentkeztek a menhelyeken.

Pörög a számláló

Az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt október 15-től november 7-ig országszerte 232 esetben alkalmazott helyszíni figyelmeztetést a rendőrség – tudtuk meg az Országos Rendőr-főkapitányságtól. Eddig nyolc alkalommal indult szabálysértési eljárás hajléktalanok ellen, egy Pest, egy Fejér, egy Baranya, egy Somogy, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, három pedig Budapesten.

Szerző