Normális esetben az ön új könyvéről kellene beszélgetnünk, de most nem lehet megkerülni a CEU esetleges költözését. Kiválasztotta már azt a gurulós bőröndöt, amivel ingázni fog Bécs és Budapest között?
Nem, én komolyan venném, hogy a CEU úgy megy el, hogy marad. Budapest az otthonunk és az is marad, Bécsben ráadásul van egy csomó nemzetközi intézmény, nincs értelme még egyet létrehozni. A CEU-nak akkor van értelme, ha megmarad a jelentős budapesti jelenléte. Nemrég 40 milliárd forintos beruházással bővítették az épületet, ezt sincs értelme csak úgy elhagyni. Ráadásul megvan a pénz, a terv és az összes engedély még két épület átépítésére, felújítására. Az egykori nyugdíj igazgatóság épületének helyére egy olyan nyitott egyetemi épületet húznánk fel, amely egy passzázzsal egész nap mindenki számára nyitott lenne. Ezzel Budapest is nyerne. Bécsből újraindítani ugyanazt olyan, mintha a Szabad Európa Rádiót indítanánk újra.
Sokak szerint az is indokolt lenne.
Az egy adott kor kontextusához illett, a CEU egy amerikai-magyar egyetem, teljesen más képződmény. A képzés jelentős része, ebben biztos vagyok, itt marad. Van olyan, hogy valami mindig mindenből jól jön ki, szerintem most a CEU is ebben a helyzetben van: sosem tudtam, hogy egy ilyen kicsi egyetemről ennyien tudnak a világon, és ki mindenki kiállt mellettünk. A reputációnknak ez nagyon jól jött. Ráadásul a mai világban az, hogy egy egyetemnek három országban is van tevékenysége, maga a vonzerő. Bár a Magyar Idők szerint Amerikában nem folytatunk képzést, csak az én tanszékemről van most kint 15 diák New Yorkban. Ha az ő életrajzukban szereppel majd, hogy Budapesten, New Yorkban, vagy Bécsben is tanultak, az egy plusz. Ennek a versenyképességnek tartós eleme, hogy itt marad a képzés jelentős része. Ráadásul alapképzést indítottunk Bécsben. A CEU-nak eddig az volt az egyik nagy versenyelőnye, hogy nem kellett nagy tömegben, kis motivációval bíró hallgatókat oktatni, megtanítani nekik negyvenedik alkalommal a Pitagorasz tételt, ami egy oktatónak azért nem akkora élvezet. De most vállaltuk ezt is. Ha ezek után teljesen kivonulnánk Budapestről, saját magunkat lőnénk lábon, mert még egyszer mondom, mi ebből a történetből jól jöttünk ki, nőtt a versenyképességünk, ellenben a kormány az, amelyik lábon lőtte magát.
Mégis mire számít jövő szeptembertől?
2020-ig semmilyen változás nem lesz, addigra pedig lebokszolják majd, mely tanszékek költöznek teljesen. De szerintem az ütősebb képzések, a nemzetközi tanulmányok, közpolitikák, szociológia, közgazdaságtan, a politológia, a jog, egészen biztosan jelentős budapesti jelenléttel mennek majd tovább. És itt maradnak a legnevesebb magyar és külföldi kutatók is. Szerintem az, hogy magyar középosztálybeli fiatalok amerikai oklevelet szerezhetnek úgy, hogy nem kell közben Amerikába menniük, az jó. Ha a kormány nem akarja, akkor legfeljebb Bécsbe utaznak majd érte. Vonattal pont annyi, mintha Debrecenbe mennének.
Ön volt Orbán Viktor tanácsadója korábban. A CEU nyilvánvalóan Orbán Viktor személyes ügye. Mi lehet a motivációja a miniszterelnöknek?
Gulyás Gergely állítólag feltette a kérdést egy korábbi Fidesz frakcióülésen: ha szemernyit sem ártott a Fidesznek, amikor a vizes VB idején eltűntek a sorosozó plakátok az utcákról, akkor miért kell újrakezdeni a kampányt ellene? „Minek nekünk az öreg zsidó akkor?” - hangzott a kérdés. Mire Orbán válasza állítólag az volt: "Mi is gondolkoztunk ezen elvtárs, de augusztus van és semmi nem jutott eszünkbe helyette, marad a Soros”. Az idő múlásával egyre hihetőbbnek tartom, hogy ez lehet az egész mögött. Ez része annak a folyamatnak is, aminek révén nem csak én kerültem ki Orbán Viktor környezetéből, hanem Járai Zsigmond, Martonyi János, Navracsics Tibor, Chikán Attila is. Egy éve mutattuk be Feledy Péter új könyvét, a megnyitón lejátszották Péter interjúját az M1-en Orbán Viktorral friss győztesként az 1998-as választások után. Olyan kérdések hangzottak el, amik ma már egyszerűen elképzelhetetlenek lennének a mai magyar közmédiában.
Az Akadémia körüli anomáliákhoz mit szól?
Ugyanaz a történet: a kormány azt üzeni, hogy csak az állam létezik, aki szembe megy a központi akarattal, az egyszerűen nincs. Az Akadémia meghurcolásában nem tudom, mennyi a központi akarat és mennyi a környezetében egyébként csak „buldog” jelzővel illetett Palkovics László saját kezdeményezése. Én semmilyen elemzést nem láttam, ami az akadémiai intézetek gyenge teljesítményéről szólt volna. Palkovics László egy műszaki menedzser, az üzleti világból jön, számára a kialakult jogszokások, az egyeztetés, tárgyalás, mások sajátos szempontjainak figyelembe vétele nem bír túl sok jelentőséggel. Az Akadémia vezetése máshoz szokott, szerintem először azt hitték, biztos valami félreértésről van szó, nem lehet, hogy csak úgy kihúzzák a lábuk alól a talajt. Én pont ugyanígy gondolkoztam 2017 márciusában, amikor a CEU-ügy elindult: biztos nem az egyetem kinyírása a cél, ez csak valami félreértés, amit tisztáznak majd. Egy konferencián adtunk éppen elő Takács Szabolcs uniós államtitkárral és én azt találtam rá mondani, hogy „az államtitkár úr áll a legközelebb a CEU-hoz”, mire teljesen elsápadt. Én nem értettem, hogy mi történik, ő már tudta. Látva a zavarát, gyorsan kijavítottam magam, hogy „bocsánat, államtitkár úr ül a legközelebb a CEU-hoz, mert míg a CEU a Nádor utcában van, az ő hivatala az Arany János utcában.”. De még hetekig mondogattam másoknak, hogy ez biztos egy félreértés, kommunikációs hiba, majd kijavítják. Hát nem tették. A kormányt minősíti, hogy ilyen ellenfeleket talált magának, mint a CEU, a magyar írók, költők vagy az Akadémia.
Könyvében külön fejezetben foglalkozik az egyes államok innovációs teljesítményével. Nálunk már minisztériuma is van az innovációnak. Miként értékeli ennek teljesítményét?
Világnézeti kérdés, hogy elhisszük-e: az innovációt egy központi, kormányzati akarat irányíthatja. Szerintem nem, ebben a mostani új ipari forradalomban különösen nem, az alulról jövő kezdeményezések világát éljük. Nem hiszem el, hogy egy minisztériumi osztályvezető jobban tudja, mit, hogyan kell kutatni. Ez egy száz éves gondolkozás. De ha a piaci innováció nem működik, az állam önmagában nem sokat tud tenni. Oroszországot hozom példaként a könyvemben: az orosz űrtechnika és haditechnika máig lehet elsőosztályú, de az orosz békeipar egyszerűen nem rúg lapbába a piacon innováció szempontjából. Az innovációt a decentralizálással lehet serkenteni, ez a Szilícium-völgy modell, amelyik köszöni szépen, él és virul.
Mit gondol arról, hogy alapítványokba szervezhetik ki a magyar felsőoktatási intézményeket?
Minden olyan megoldás, ami több pénzt hoz a felsőoktatásba, jó. Ez a modell jó lehet a Corvinusnak, a SOTE-nak, a BME-nek, Szegednek, Pécsnek, Debrecennek. Nem vagyok benne biztos, hogy Sopron, Nyíregyháza, Dunaújváros meg tud-e élni egy ilyen modellben. Vagy, ha igen, milyen sikermutatókat szabunk nekik? Mert, ha csak annyi történik, hogy lesz három kiemelt, sikeres egyetemünk, akkor a magyar felsőoktatás attól egészében nem lesz jobb.
Az unortodox gazdaságpolitikát folytató államokkal is foglalkozik, azt írja, ez a modell elsősorban a Balkánon jellemző, ahol a kormányok erős gazdasági érdekcsoportoknak vannak kiszolgáltatva. De nálunk a gazdasági érdekcsoport maga a kormány nem?
Ez a klasszikus latin-amerikai modell, ahol a politikai és gazdasági érdekcsoportok el sem választhatók egymástól. Pont az az izgalmas, hogy ott van tartós előrehaladás, ahol ez nem így van és a növekedés eredményei lecsorognak a társadalom alsóbb rétegeibe is. Ott van unortodox gazdaságpolitika, ahol ez nem szempont, ahol nem fontos, hogy mi lesz tizenöt év múlva.
Vannak olyan „horror forgatókönyvek”, hogy előbb-utóbb kilépünk az EU-ból és Oroszország, Kína tartja majd gazdasági köldökzsinóron az országot. Ennek látja bármi realitását?
Nem, több szempontból sem. Oroszország éppen csak nem omlik össze gazdaságilag a mai olajárak mellett és az idő nem nekik dolgozik. Már beszéltünk róla, hogy mennyire nem versenyképes az orosz gazdaság. Egyszerűen nincs pénzük ilyen terjeszkedésre, már a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságok is másfelé próbálnak orientálódni. Oroszország ugyanabban a helyzetben van, mint a Szovjetunió volt: a katonapolitikai igényei messze meghaladják a gazdasági lehetőségeit. Kína helyzete is más, mint a kormányzati propaganda állítja. Egyrészt megvannak a maga belső problémái, reformokat nem akarnak, ezek hiányában a jólétet nem tudják tovább növelni, ráadásul a gazdasági expanziójukhoz nekik nem Európára, különösen nem Közép-Európára, hanem Afrikára és Ázsiára van szükségük. Európával kapcsolatban egyébként is inkább Németországra, Franciaországra, Nagy-Britanniára figyelnek.
