Nem jöhet a Mikulás

Sajnálattal kell közölnöm, hogy idén nem jön a Mikulás. Vagy ha esetleg idén még jöhet, mert Semjén Zsolt törvényjavaslata csak később lép életbe, akkor jövőre már biztosan nem. Jobb felkészülni. Arról van szó, hogy jeles napokon fél Budapesten tilos lehet a gyülekezés, és a többi önkormányzat is kijelöli a tiltott zónákat. A Mikulás pedig a gyülekezési jogszabályok hatálya alá esik. Másodmagával jön, a krampusszal, két személy pedig, mint tudjuk, már gyülekezésnek minősül, ha közügyben járnak. A keresztény kultúráját az ellenséges muszlim, szabadkőműves és liberális hordákkal szemben hősileg védő nemzet számára Szent Miklós hagyományainak ápolása közügy. Még szerencse, hogy a szarvasok nem lesznek velük, nincs az a pénz, hogy Semjén közelébe merészkedjenek.
Mostantól jobb, ha a Mikulás is elkerüli az országot, nem lófrálhat bárhol kedve szerint, kéménytől kéményig, ablaktól ablakig. A törvényben felsorolt „jeles napok” között ott van az ádvent teljes időszaka. Ilyenkor nix ugribugri. Idén pl. ádvent első vasárnapja december 2-ra esik, a Mikulás tehát bőven benne jár a gyülekezést korlátozó időszakban. Mint egyéb idegeneknek, neki is tiszteletben kell tartania országunk törvényeit. (És persze a magyarok munkahelyét sem veheti el. A krampusz sem.) 
Régebben kijelöltek már tiltott területeket a prostituáltak, később a hajléktalanok számára, most a demonstrálók is megkapják, mint a többi gyanús elem. A hajléktalanoknak azóta már az egész ország csupa tilalomfa, semmilyen közterületen nem tartózkodhatnak életvitelszerűen. A tüntetők pedig tüntetésszerűen nem tartózkodhatnak közterületen a meghatározott napokon. Később talán, ahogy a hajléktalanokat, őket is univerzálisan kitiltják mindenhonnan. 
A tilalom idejére a közterület elveszti közterület jellegét. Szakasztott úgy, ahogy a közpénzzel történt. „A nemzeti ünnepek, gyász- és emléknapok, egyéb ünnepi időszakok, valamint a helyi önkormányzati megemlékezések és ünnepségek” idején a kijelölt közterületek „nem minősülnek mindenki által korlátozás nélkül igénybe vehető, közhasználatra szolgáló közterületnek”. Hogy mi az istencsudájának minősülnek, azt nem tudom, talán a miniszterelnök és barátai magánbirtokának. Lassan az ország is az, be is van kerítve gondosan.
Kezdetben a hajléktalanokat is, úgymond, városképvédelmi okokból kezdték kergetni. Most Semjén is a településkép védelméről szóló törvénybe piszkál bele. A tüntető, úgy látszik, természeténél fogva ronda, védeni kell tőle a településképet. Mégpedig minden olyan alkalommal és helyen, ahol volt már komolyabb ellenzéki demonstráció: a Kossuth téren, az Alkotmány utcában,máskor a Hősök terén, a Clark Ádám téren, a Szabad sajtó úton, a Bem téren, a Vértanúk terénél, a Rádió régi székházánál, az Andrássy úton, a hidakon, a rakpartokon, de még az Astoriát sem felejtették ki, hátha valaki a Fidesz nyomdokaiba akar lépni. Beláthatjuk: ezeken a helyeken különösen rontaná a városképet a tüntető, azzal az elégedetlenkedő, savanyú képével. Mindegyik ünnephez más tiltott helyek tartoznak, legalábbis egyelőre, később nyilván muszáj lesz egységesíteni a listát, hogy bele ne zavarodjon a hatóság és az állampolgár. Onnantól, némi túlzással, talán csak a Duna jegén (de a rakpartokra nem kilépve), néhány sikátorban és Rákosrendezőn lehet gyülekezni, máshol alig. A többi helyen csakis az állam: a kormány vagy az önkormányzat szervezhet rendezvényt. Aminek persze semmi köze a Fideszhez, a miniszterelnök úr is nagyon ügyel beszédei szigorú pártsemlegességére.
Hogy minek ez az egész? Az ellenzék további zrikálása, mozgástere szűkítése érdekében? Ugyan, hova tetszenek gondolni! Éppen hogy őket szeretnék a kellemetlen konfliktusoktól megóvni. A javaslat indoklása világosan megmondja: a cél az, hogy a törvény „kizárja azt a lehetőséget, hogy egyfajta versengés alakuljon ki a közélet szereplői, pártok és civil szervezetek között az érintett közterületek lefoglalása során.” Juj, belegondolni is borzasztó, mi volna, ha a politikában „egyfajta versengés” alakulna ki! Ez már nagyon hasonlítana egy liberális demokráciára. Tulajdonképpen ugyanez az indoklás remekül funkcionálna egy a pluralizmus maradékát is felszámoló, a pártokat megszüntető törvényben is. De az nem lesz, nyugi. Így is elboldogul a kormány, és jobban is szórakozik, mintha még pártok se volnának.
Az is érthető, hogy miért Semjén Zsolt nyújtotta be a törvényt. A gyülekezési jog korlátozása szent cél, spirituális ügyekben pedig ő az illetékes. Annyira szépen nyilatkozta a minap a Hír TV-ben: „Nem azért van a magyar állam, hogy kiállítsa a lakcímkártyákat és megkátyúzza az utakat.” (Hát nem is, azt tudniillik nemigen szokta.) Mint mondta, a magyar államnak „transzcendens küldetése” van. Csakis e transzcendens küldetés része lehet – különben azért nekik is zsenánt volna -, hogy a kormány kritikusaitól előbb elvették a médianyilvánosság jó részét, aztán a plakátfelületeket, most pedig maradék terepüket: az utcát. Ilyen nagy munkában persze, hogy hull a forgács is. Úgyhogy a Mikulás csak ne nyavalyogjon!
Szerző
Lendvai Ildikó
Frissítve: 2018.11.10. 08:12

Európa elhülyül

Tudjuk, hogy a hülyeség gyorsan terjed, és az internetes világban sokakat megfertőz. De az már a bornírtság tombolása, ami ismét felbukkant a brit sajtóban a Mirrortól a The Guardianig: Roger Scruton filozófus, esztéta kormányzati megbízást kapott, és emiatt ismét emlékeztetnek egy korábbi megjegyzésére: „a budapesti értelmiségben sok a zsidó, aki a Soros-birodalom körüli kiterjedt hálózathoz tartozik.” Scruton baráti kapcsolatot ápol Orbán Viktorral, de ez azért meglehetősen rövid elintézése volna a történetnek és rövid tagadása Scrutonnak. A „toryk új cárjának” (Mirror) fogalma sincs – nem is volt - Magyarországról, vagy ha van, akkor a budapesti magból – a kipellengérezett Sorosból – kikelt gyűlöletnövényt öntözgeti immár brit kormányzati kebelben. 
Orbán számára a magyar zsidóság csak addig és annyiban érdekes, ameddig a kormányfői zéró tolerancia védelméért cserébe hajlandó lemondani saját nyugati modernizációs hagyományairól, és kész a „kereszténydemokrata” vezető keleti despotizmusa mögé állni. Ha nem áll be, nem mint zsidó lesz a rendszer halálos ellensége - származása, vallása csak járulékos plusz hátrány. 
A „magyar példát” nem csak Scruton nem akarja érteni. Az Unió legnagyobb politikai ereje, az Európai Néppárt (EPP) is csak tétován tájékozódik. A pártalakulat helsinki kongresszusán a kizárás helyett a Fidesszel is aláíratott egy nyilatkozatot, amely kiáll a liberális demokrácia értékei mellett: "A második világháború után a kereszténydemokraták az élvonalban küzdöttek azért, hogy létrehozzák a liberális demokráciát a biztonságos Európában, a zsidó-keresztény demokratikus elgondolások és értékek, a jogállamiság, a többpártrendszer és az erős civil társadalom és a független sajtó, a vallás-, vélemény- és gyülekezési szabadság alapján állva. Ma ezek az alapvető értékek és elvek soha nem látott mértékben vannak veszélyben." 
Évek óta játszadozik Orbán a Néppárttal, az Unióval, Európával. Most majd az orra alá dörgölhetnek egy papírt (Münchenből, Hitlertől hazatérve lobogtatott már hasonlót Londonban Chamberlain), Orbán pedig építi tovább kereszténydemokráciának álcázott illiberalizmusát, „oszt jó napot”. Szándékai szerint csak jövő májusig kell kitartania ezzel a papírral a zsebében, addig, amíg vágyai szerint az EP-választások nem ültetik őt a nyeregbe.
Amúgy miféle kereszténydemokrácia az, amelynek nevében a KDNP-elnök Semjén Zsolt törvényjavaslatot terjeszt be: vallási és állami ünnepeken a kormány korlátozhatja a „mindenki által korlátozás nélkül igénybe vehető, közhasználatra szolgáló közterületeket”? Azaz, a hatalom nemcsak vallási, hanem világi értelemben is szakralizálja a közterületeket, ott tilthatja be a szabad gyülekezést, ahol neki tetszik. Kriminalizálja a tiltakozást ott, ahová az érdekegyeztető fórumokról a szakmai érdekképviseleteket, a parlamentből a politikai ellenzéket száműzte. Jöhet a közhatalom szakralizálása, a „felkentek” felségsértésének büntetése.
A hülyeség tétlenségét kihasználó politikai ocsmányság nem ismer határokat. Európa téblábolva hülyül.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2018.11.09. 09:02

Az elegancia íze

Rozsdát mart az ősz a szőlőlevelekbe, itt-ott rúzsszínt csókolt rájuk, s hogy játékos kedvét fitogtassa, egy-egy példányba kék eret is karcolt, mintha eltévedt patakocska kószált volna a Merlot-kal, Sauvignon-okkal és Kékfrankosokkal burjánzó dombokon, színekkel vidítva fel a hátrahagyott leveleket. A termést leszedték, korábban is, mint szokták, mielőtt a nyár felperzselte volna végleg a szemekben rejtőző savakat, cukros lekvárt hagyva maga után szittya borok helyett. A „szittya” errefelé a „tüzes” szinonimája, megmagyarázni senki nem tudja, éppúgy, mint a francia hordókból áradó „elegáns ízt”. 
Mert hát milyen íze van az eleganciának? 
Ha eljátszadoznék ezzel a szókapcsolattal, mohazöld kiskosztüm jutna eszembe, amelyik épp a térd vonalában végződik, és karcsú bokába torkolna képzeletbeli meghosszabbított vonala. Ezzel persze az ízt még mindig nem magyaráztam meg, csak az érzetet, s a bizonyosságot, hogy egy ilyen kosztüm leginkább Audrey Hepburn-ön állna jól, aki cseppet sem francia, hanem származása szerint angol és holland, Brüsszelben (brrr...!) született, anyja bárónő volt, a háborúban mégis együtt éhezett a család azokkal, akiknek korábban sem telt ételre. Világhírű divattervező álmodott rá ruhákat, de az éhező afrikai gyerekeket egyszerű fekete pólóingben, farmerben ölelte, amíg ölelhette.
Fekete a szőlősorok között frissen szántott talaj is, jó ránézni az ölnyi buckákra, igen, a munka el van végezve, jöhet a tél, a hó. Fekete gyémántrögökön bukdácsolunk a kifeszített drótok közé, itt-ott megbújik egy elfelejtett fürt, vagy pár szem, s ha elég ügyes vagyok, nem a kutya kapja be egyszerre mind a hamvaskék bogyókat, jut nekem is.
Zörgés hallik messziről, jön egyre közelebb. Nem motor zaja, nem is kis traktoré, annál diszkrétebb, elegánsabb, mintha a neszek okozója eleve bocsánatot kérne, hogy nem nesztelen suhan át a novemberi földutakon.
Kimegyünk a sor elejére, az őszvégi bimbót hozó rózsabokor tövébe leültetem a kutyát. A virág sem céltalanul van itt, hamarabb jelzi a lisztharmatot, mint bármi más, s hogy szép és illatos, az csak ráadás.
Várunk.
A kanyarban felbukkan aztán a nő. Kopott barna velocipéden ül, kopott barna ő maga is, még a fehér bőre is barna, a kitaposott bakancsa, a szeme, a keze is az, ha nem nő lenne, azt hinném, szelíd őz, aki kedvtelésből pattant biciklire. Barna gyapjúkabát van rajta, hosszított fazon, fénykorában puhaságot üzent, jelenéről kifilcesedett rojtjai beszélnek. Barna kockás sál, barna kesztyű, a zoknija is barna, ami fölött szárazra cserzett bokája villan. 
Egyetlen nagy fekete folt töri meg a barnaság egységét: egy bicikligumi. A nő nyakában van, bizarr látvány, mint egy nagyra nőtt nyaklánc, alig látni a bordákat, régi darab ez, utat taposni biztosan nem való. Elsuhan mellettünk a három kerék, a nő kecsesen fogja a kormányt, látszik, kecses volt egész lénye valaha, réges-rég, amikor még nem bicikligumival és más lomokkal kellett meleget csiholnia az ócska kis kályhába, valahol itt a szőlős dombok rejtekén.
Szerző
Doros Judit
Frissítve: 2018.11.09. 15:23