hoki;Kazahsztán;Tüskecsarnok;Négy Nemzet Torna;

2018-11-11 11:17:30

Olaszverés és nosztalgialyuk

A Négy Nemzet Tornán a Tüskecsarnokban taroltak Közép-Ázsia fia

 Kazahsztán nyerte a hagyományos, novemberi, budapesti Négy Nemzet Tornát: az ázsiai válogatott mindhárom mérkőzését magabiztosan hozta, és hazautazhatott a szombati zárónap előtt. A sietség oka, hogy a legjobb csapatukban, a Barisz Asztanában játszónak hétfőn már KHL-mérkőzésen lesz jelenésük Novoszibirszkben. Ennek megfelelően az igazi sztárok el sem utaztak négycsapatos tornára – más kérdés, hogy így is simán végigverték a mezőnyt.

Nyitásként éppenséggel a magyar válogatottat: a finn Jarmo Tolvanen irányította nemzeti csapaton látszott, hogy az áprilisi – szűk 16 másodperc híján A-csoportos feljutással záruló – divízió-1-es világbajnokság óta most lépett először jégre, s valójában nemhogy momentuma nem volt, de bántó bakikat halmozva, szűk három perc alatt bukta el a meccset – hasonló koreográfiával, mint a tavaszi vb-n. Pénteken az A-csoportból leszánkázó Dél-Korea ellen kellett volna köszörülni valamelyest a csorbán, ám a Tüskecsarnokban olyasvalami történt, ami a nyolcvanas-kilencvenes években a kisstadionbeli derbikre kijárókban komoly nosztalgiát ébreszthetett: hivatalosan jéghiba, gyakorlatilag egy méretes lyuk miatt elmaradt a mérkőzés…

Búfelejtőnek tehát maradt a szombati, - Dél-Koreát legyőző – olaszok elleni összecsapás, velük kapcsolatban szebb emlékek maradtak áprilisról, hiszen a vb-n 3-2-re kikaptak legjobbjainktól – más kérdés, hogy végül a britekkel karöltve ők jutottak fel az A-csoportba. És ebből a szemszögből még nagyobb élményt jelentett a torna zárómeccse, hiszen Hári duplájával, valamint Sarauer, Vas, Szabó, Pozsgai és Nagy Gergő góljaival, s cseppet sem mellékesen Hetényi kapus gigabravúrjaival a válogatott 7-1-re lelépte az olaszokat, s így az elmaradt meccs ellenére végül a második helyen végzett a tornán. Ennél is fontosabb azonban a szombati produktum – a kazah fakó ellenit most hagyjuk, bár még véletlenül se felejtsük… -, ugyanis rég nem játszott ilyen gólra törően és eredményesen a csapat. Mely, ha így folytatja, egy hónap múlva Norvégiában a házigazdák, valamint a fehéroroszok és a franciák – vagyis csupa, tavasszal még A-csoportos válogatott – ellen is lehet keresnivalója. Persze a legfontosabb, a vébé majd tavasszal következik – naná, hogy Kazahsztánban…

Vas András