AfD;

2018-11-13 20:11:31

Nem sietett visszautalni az illegális kampánypénzt a szélsőjobbos politikus

Alice Weidel azt állította nem is ismeri a jótékony kampányfinanszírozót, mégis az ő nevére érkeztek a csekkek.

A közgazdász Alice Weidel szélsőséges kijelentéseinek se szeri, se száma. A jobboldali radikális Alternatíva (AfD) társ frakcióvezetője az AfD jobbszárnyához tartozik. Szerinte a német kormány bevándorláspolitikája „nemzetközi szerződéseket” sért, elutasítja a betegbiztosítást a menedékkérők számára. Miközben német közgazdászok rendre rámutatnak, hogy a bevándorlók mennyit segítettek a német gazdaságnak, szerinte ez nincs így, éppen kiszámíthatatlanabbá tette azt. Nemrégiben úgy nyilatkozott, nem Orbán Viktor, hanem Brüsszel jelent veszélyt a demokráciára. Áprilisban lelkesen és elsők között gratulált a Fidesz választási győzelméhez.

Úgy véli, a tradicionális pártok „elvesztették az eszüket”. Mint egy ízben elmondta, Németországban be kellene tiltani a burkát és a nikábot. Ami gazdasági elképzeléseit illeti, szerinte Spanyolországot és Portugáliát ki kell zárni az euróövezetből, ugyanakkor Németországnak is búcsút kell intenie a közös európai valutának, s egy az arany által védett pénznemre van szükség. Az AfD-t az „egyedüli keresztény pártnak” nevezi, ugyanakkor éles bírálatokkal illette a katolikus és a protestáns egyházat.

Felettébb kínos, hogy a magát oly jó kereszténynek tartó, s az „európai bástyát” védelmezni kívánó Weidel került a tiltott kampányfinanszírozás középpontjába. Alexander Gauland, az AfD Bundestag-frakciójának másik vezetője mindenesetre kiállt mellette, szerinte semmivel sem lehet vádolni politikus- és frakcióvezetőtársát. A felelősséget a párt kincstárnokára akarja hárítani. Azt azonban elismerte, kissé későn fizette vissza a pénzt.

Mi is történt valójában? Két német televízió, a WDR és az NDR, valamint a Süddeutsche Zeitung feltárta, hogy a 2017 szeptemberi német parlamenti választás előtt egy az Alice Weidel által irányított szervezet illegálisan kapott 132 ezer eurós adományt Svájcból. Az AfD bodenseei szervezetének számlájára összesen 18 alkalommal érkezett 9000 svájci frankos adomány a zürichi PWS gyógyszercég részéről. (Weidel Bodensee-t képviselte a választáson, s a szervezet elnökhelyettese.) A pénz EU-n kívülről érkezett, ezért illegális pártfinanszírozásnak számít. Bár később visszautalták a pénzt a cégnek, ez csak 2018. április 13-án történt meg.

Weidel azt állította, nem is ismeri a céget, csakhogy az utalásnál a feladó rendre azt tüntette fel: „Választási pártadomány Alice Weidelnek.” A PWS felügyelőbizottsága azzal indokolta az átutalásokat, hogy a cég vezetője egy meg nem nevezett üzlettársának akart szívességet tenni, s a feladó valójában nem is tudta, hogy az AfD számlájáról volt szó. Ő a bankszámla számot nem ismerte.

Weidel számára a késedelmes visszafizetés a legkellemetlenebb. Már csak azért is, mert a bodenseei tagszervezet számláján a visszafizetésig eltelt nyolc hónapban több pénzmozgás is történt, például 16 ezer eurót fizettek ki a Höcker nevű ügyvédi irodának. Weidel ezt el is ismeri, de azt közölte, a kincstárnok úgy vélte, hogy az adomány nem ütközik törvényekbe. Wolfgang Kubicki, a szabaddemokrata FDP elnöke közölte, nem érti Weidel magatartását, s a párt vezetésének tudnia kellett, hogy az illegális pánzadományt azonnal vissza kell fizetni. Úgy véli, az AfD-t 390 ezer eurós büntetéssel sújthatják.

Carsten Schneider, az SPD frakciójának ügyvezetője kételkedik abban, hogy Weidel a teljes igazságot fel akarja tárni. „Weidel asszony mindig magas erkölcsi elvárásokat fogalmaz meg másokkal szemben. Most magát kellene mérnie ehhez” – fejtette ki a Handelslblattnak.