A civilizált viselkedés nem kerül semmibe, mégis mindent elérhetsz vele - ezt a mondást a hétköznapi életet vezérlő, kívánatos Montagu-szabályként idézik. A névadó, M. W. Montagu - mintegy háromszáz évvel ezelőtt élt angol nemes hölgy - a kötelező udvariasságot mint a társas viselkedés általános vezérlő elvét hirdette.
Ennek továbbfejlesztett változata, a politikai korrektség a kulturáltságot kötelező elvárássá tette. Ez arra próbált mindenkit rávenni, hogy még a modern élet felfokozott körülményei között se használjon olyan kifejezéseket, amelyek másokban megütközést keltenek. Bizonyos kifejezéseket nem illik leírni vagy egy vitában használni. Modern korunkban sokáig az volt az alapfeltételezés: az udvariasság és a civilizált megnyilvánulás növeli a személyes szimpátiát és ezzel követőjének általános elfogadottságát.
Ám egyszer csak vége szakadt a civilizáltságnak. Egyre többen keltek ki a politikai korrektség ellen, mondván, „túltolták” az udvariasságot. Már nem véletlenül csúszott ki a szájukon a durvaság. Tudatosan - majdhogynem büszkén – sértegettek, és használtak mocskos szavakat. Mintha örömüket lelték volna mások megalázásában. Ebből arra lehetne következtetni, lehet a kulturált stílus lehet szép, de nem biztos, hogy segíti az érdekek érvényesítését és a politikai támogatás megszerzését. Ma egyre többen – politikusok és a kommentátorok – használnak személyeskedő, durva és másokat megszégyenítő beszédet, mintha az könnyebbé tenné a mondanivaló megértését, sőt növelné annak elfogadását is.
A tudomány azonban – mint mindig - nyomába eredt az efféle feltételezéseknek. A kutatók azt elemezték: vajon a durvaság, a becsmérlés, a mások sértegetése valóban növeli-e a személyes vonzerőt és hozzájárul-e a támogatottság növekedéséhez. (Frimer, J. és Skitka, L. 2018) A vizsgálat azt vette górcső alá, hogy a Montagu-szabály vajon tényleg hatályát veszítette-e. Vajon inkább szerezhetünk-e támogatókat a durva és másokat becsmérlő viselkedéssel? A kérdést különösen indokolttá tette napjaink túlfűtött, szélsőségesen polarizált légköre, amelyben – tagadhatatlan - terjed a kölcsönös sértegetés, még a polgári demokráciákban is.
A látszat ez: a populizmus világában a Montagu-szabály ellenjavallt. Egyre többen gondolják, hogy az agresszivitás és a kíméletlenség a leghatékonyabb szavazatszerző módszer. A kutatók részletesen megvizsgálták az USA Kongresszusában elhangzott vitákat és Trump elnök elmúlt évbeli véleménynyilvánításait. A lezajlott - „adok-kapok” stílusú - véleményütközéseket kiegészítették egy hipotetikus politikus valósághű beszédének elemzésével. Az eredmények – a feltételezésekkel szemben - azt mutatták: a civilizáltság és a kulturált szóhasználat soha nem rontotta az ilyen módon megnyilvánuló személy elfogadottságát. Még a szélsőségesen elkötelezett hívek is előnyben részesítették Trump – nem túl gyakori - békülékeny és civilizált válaszait, szemben az általa gyakran alkalmazott személyeskedő támadásokkal. A kutatások szerint egy politikus civilizálatlan viselkedése csökkenti szavahihetőségét, miközben nem növeli a saját támogatottságát. Sőt, többnyire nem csökkenti az általa – durván - támadott személy társadalmi elfogadottságát sem. (Ez nem vonatkozik persze a tömeges agresszióra épülő karakter-gyilkosságokra.)
A civilizálatlan viselkedés a valóságosnál kevésbé humánusnak és barátságtalannak rajzolja az adott személyt, de nem mutatja dominánsnak, sem karizmatikusnak. Ez azért fontos, mert megkérdőjelezhetetlennek tűnik: csak ha domináns személyiségnek látszol, akkor leszel képes saját hatalmi bázist kiépíteni. A vizsgálat szerint viszont a toleráns viselkedés nem csökkentette, míg a durvaság nem növelte a politikus karizmatikusságának mértékét. Vagyis, politikailag erősen megosztott közegben – mint az USA - is versenyelőny az empatikus viselkedés. A barátságosnak tűnő személyt a sajátok jobban szeretik, míg az ellenfelek kevésbé idegenkednek tőle. Persze, ha a pártvezetés és az első ember a szélsőséges beállítódást preferálja, akkor a pártban túlsúlyra jutnak szélsőségesek. Ez azonban visszaüthet, éppen a Montagu-szabály miatt. (Cremer, D. Blader, C. 2005).
Mindez együtt arra utal, hogy a polgárok még erősen polarizált politikai környezetben is a civilizált viselkedés elvárásával tekintenek a politikai verseny szereplőire. A durvaságot és a kíméletlenséget taszítónak látják, míg a barátságosság és méltányosság megnyilvánulása szimpátiát vált ki. Lesznek persze, akik ez utóbbiban a gyengeség jelét vélik felfedezni, de ők vannak kevesebben. Az USA 2016-os elnökválasztását Trump tehát nem kampányának durvasága, szexista és rasszista felhangjai, illetve az ellenfelek fenyegetése miatt, hanem éppen ezek ellenére nyerte meg.
És éppen ez az, ami különösen megfontolandó itt és most Magyarországon.
A Montagu-szabály azt üzeni a demokratikus ellenzék képviselőinek: ne dőljenek be a Fidesz provokációinak, és ne veszítsék el a fejünket az egymással való vitákban sem. Persze óriási a nyomás, hogy valamiképpen áttörjék a csend falát, és képesek legyenek megszólítani a társadalmat. Eközben szinte ellenállhatatlan a kényszer a nagyhatásúnak vélt, sértegető és személyeskedő hang használatára, amellyel – vélhetnék - ki lehet törni a kevésszámú és egyetértő támogató által formált visszhangkamrából. A kutatók azonban arra figyelmeztetnek: a személyre irányuló éles támadás nem növeli a társadalmi támogatottságot. A vizsgálat legfontosabb – egyben a legnehezebben teljesíthető – üzenete: annak ellenére, hogy élesen támadnak és folyamatosan megszenveded a személyedet és a családodat érintő súlyos támadásokat - betudhatóan a kormánysajtó hamis és hazug hírözönének -, ne válaszolj hasonló hangnemben.