munkahely;"legjobb munkahely";

2018-11-14 15:36:38

Folyamatosan csökken a dolgozók elégedettsége

Gyengül a magyar munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz – derül ki az Aon Legjobb Munkahelyek Program dolgozói elkötelezettséget vizsgáló kutatásából. A felmérés arra is rávilágított, hogy a magyarok évről évre magabiztosabbak elhelyezkedési esélyeiket illetően.

Az Aon Magyarország immár 18. alkalommal állította össze a Legjobb Munkahelyek listáját; ezúttal 87 cég több mint 62 000 munkavállalója mondta el a véleményét. A felmérésből kiderült, hogy az előző évihez képest 1 százalékponttal csökkenve idén a megkérdezett munkavállalók mindössze 59 százaléka nyilatkozta azt, hogy elkötelezett munkahelye iránt, ez pedig azt jelenti, hogy immár három éve tart a negatív tendencia ezen a téren - derül ki a cég közleményéből.

Uzsák Éva Virág, az Aon Magyarország cégvezetője elmondta: a szervezeti változások kezelésében óriási a különbség a legjobbak és az átlagos cégek között. Azok a cégek tudnak a jövőben igazán sikeresek lenni, amelyek érzékenyen reagálnak a külső ügyfelek változó igényeire, gyorsan karolnak fel új ötleteket a siker érdekében, és lehetőséget adnak az új dolgok kipróbálására még akkor is, ha azok hibához vezetnek.