Szenvedély a lencse túloldalán - „Weegee, a híres” a Mai Manó Házban

Publikálás dátuma
2018.11.15. 11:00
Weegee szembesített a magánnyal, de megmutatta a szépség és a boldogság pillanatait is
Fotó: Illyés Tibor / MTI
A fotográfia és a hétköznapok jelentősége az egyik leghíresebb sajtófotós, Weegee képeit bemutató kiállításon
Képzeljünk el egy világot, amelyben nem létezik fénykép. Nem tudjuk előkapni az okostelefonunkat, és megörökíteni gyermekünk első születésnapját, az állatkerti kirándulást, a ballagást, vagy a diplomaosztót és nincs hivatalos fényképész az esküvőn. Nem szabad többé elfelejtenünk múltbeli emlékeket, arcokat, eseményeket – hisz nem őrzi nyomukat fénykép. Fotográfia nélkül valóban más lenne a világ – hogy jobb vagy rosszabb, azt ki-ki döntse el maga - nehezebb lenni dokumentálni életünket. Ezt bizonyítja az olyan alkotók munkássága is, mint Arthur Fellig, akinek képei a Weegee - A híres, 1935-1960 című kiállításon a Mai Manó Házban láthatóak. Weegee – ahogy Arthur Felliget művésznevén ismerjük – a harmincas-negyvenes évek New Yorkját és az ottani városi élet sokszínű pillanatait örökítette meg. A zsidó bevándorlók gyermekeként Ukrajnában született, majd családjával 1910-ben New Yorkba emigrált Weegee tanulmányait korán félbehagyta, kezdetben alkalmi munkákból élt meg. Egy ilyen munka során ismerkedett meg a fotográfiával, s azt követően segédlaboránsként dolgozott egy hírlapnál. Szabadúszó sajtófotográfusi karrierjét 1935-ben indította éjszakai fotózásra specializálódva. Különösen vonzották a bűntények – melyek iránt a bulvárlapok is előszeretettel érdeklődtek. Sajtófotósként elsőként kapott engedélyt arra, hogy autójába – ahol a gyorsaság érdekében egy sötétkamra is volt – rendőrségi rádió adóvevőt telepítsen.
BŰNÖS HÉTKÖZNAPOK - Weegee: A rabszállítóban, 1942. január 27.
Fotó: Vajda József / Népszava
Képei azonban nem csak témájuk miatt váltak ismertté, a megjelenített drámai hatások és hangsúlyok is kiemelték őket a hétköznapi fotók világából. “Weegee egy depresszióval és gazdasági válsággal küzdő társadalomban szembesítette nézőit a magánnyal, a szegénységgel, és a bűnözéssel. Ugyanakkor megmutatta a szépség és a boldogság pillanatait is, mert ez is hozzátartozott a New York-i Lower East Side életéhez, Harlemhez, Boweryhez” – írja Baki Péter kurátor a több mint száz fotót felvonultató tárlatról. A kiállított képek nem kizárólag a modern városi élet dokumentációját adják, alkotójuk látásmódját, karakterét is mutatják. Ráadásul a Weegee-ről készült képekből is válogatást láthatunk. A fekete-fehér fényképek sokszínű érdeklődésről tanúskodnak: színházi előadásoktól, és ünnepi eseményektől a Yankees meccsig, tűzesetektől és bűntényektől a cirkuszi fellépésekig végtelennek tűnik a fotós kíváncsisága. Amely épp úgy kiterjedt a hétköznapi emberekre – árusok a hóviharban, csavargók, vagy épp virgonc gyerekek –, mint a Bette Davishez, Louis Armstronghoz vagy Marilyn Monroehoz hasonló hírességekre. Nem különböztette meg alanyait; egy jó szög, egy érdekes arcvonás, egy vissza nem térő helyzet éppúgy lehetett lencsére érdemes, ahogy egy fájdalmas érzés, egy kíváncsi tekintet, vagy egy tünékeny mosoly. Weegee képeiről olyan alkotói elszántság és szenvedély tükröződik, amely könnyedén érthetővé teszi számunkra, mit veszítenénk, ha nem létezne fotográfia. Infó: WEEGEE - A HÍRES, 1935-1960 Mai Manó Ház  Nyitva: január 20-ig. A kiállítás a Fotóhónap 2018 fesztivál része.

Fotópályázat az éjszakáról

Weegee éjszakája címmel fotópályázatot hirdet a Mai Manó Ház és a Blog.hu. A téma az éjszaka, amelyet szabadon értelmezhetnek a jelentkezők. Minden pályázó csak egy, 2012. december 31. után készített sorozatot (minimum 3 - maximum 5 db képet) küldhet be. A részletes pályázati kiírás elérhető a Mai Manó Ház weboldalán. A képek leadási határideje: november 22. 

Szerző

Keleti Éva, a fotográfia nagyasszonya

Publikálás dátuma
2018.11.15. 08:00

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Kockázatos vállalkozás, ha egy könyvet egyetlen interjú tölt ki. Kérdés ugyanis, hogy több száz oldalon kitart-e a párbeszédes forma? Képes-e megtartani a kezdeti lendületet, újabb és újabb izgalmat hozni? Árpási Zoltán újságíró a műfajában ikonikusnak számító fotóművésszel, Keleti Évával ült le beszélgetni. Eredetileg egy alkalmat szántak a kibeszélésre, de aztán kettő lett belőle. A diskurzusból kötet született A fotográfia bűvöletében címmel. A tegnapi könyvbemutatón az interjúalany úgy fogalmazott, hogy a szerző kegyetlen volt, már ami a kérdéseit illeti.
Tény, hogy több nehéz téma is szóba kerül a könyvben, például az identitás, és a rendszerváltás előtti korszak közéleti problematikája. Keleti Éva belemegy a játékba, vagyis önazonosan, a saját értékrendjének és vérmérsékletének megfelelően válaszol. De leginkább mesél, arról, hogy hogyan élte túl a háborút, 56-ot és a rendszerváltást. Mikor érezte úgy, hogy exponálnia kell és mikor úgy, hogy inkább az elfordulást látta jónak. Keleti Éva dolgozott állami hírügynökségnél, méghozzá kényes időkben: az ötvenes, hatvanas években, aztán hetilapnál és vezetett magánkézben lévő fotóügynökséget is. Miközben a fotózás egyéni pálya, ő mindenhol csapatban gondolkodott. 
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán Keleti Éva megrendítő fotóján
Talán a legnagyobb sikert a színházi fotóival aratta. Szarka Klára fotótörténész mondta róla tegnap, hogy a színészportéi őszinte, valóságos karaktert mutatnak, kerülve a manírokat, a modorosságot. A kötetnek nagy értékei a képek. Többségük megjelent már sok helyen, láthattuk kiállításon is őket, de főként az életművet felelevenítő emlékeket illusztrálva nagyon jó újranézni valamennyit. Azt is, amelyen Kádár János összehajol két íróval Illés Endrével és Németh Lászlóval, vagy amikor Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán kapcsolatuk végén felülnek egy ablakpárkányra kezükben egy korábbi előadásképpel, vagy amikor Törőcsik Mari démonikus hölgyet alakít Tordy Géza és Kállai Ferenc társaságában fürdőruhában a siófoki színészüdülőben. Keleti Éva hitvallása, hogy úgy kell végigélni az embernek az életét, hogy öregkorában is emlékezzenek a fiatalkori énére A kötetet végig lapozva és a képekkel szembesülve egyértelmű, hogy neki ez sikerült. Info: Árpási Zoltán A fotográfia bűvöletében Beszélgetés Keleti Éva fotóművésszel HarperCollins 2018
Szerző

A képzőművészet még sosem volt ennyire menő!

Publikálás dátuma
2018.11.14. 16:46

A Ruben Brandt, a gyűjtő egyszerre szórakoztató rablós film és festészeti évkönyv.
A hosszú évtizedek óta Budapesten élő, szerb származású festő, Milorad Krstić a maga nemében fenomenális filmet készített. Szórakoztató zsánermű, ugyanakkor többszörösen kódolt művészi alkotás. Fogalmazhatok úgy is, hogy eltörölte a határokat a különböző műfajok között. Ami már csak azért is példátlan tett, mert a Ruben Brandt, a gyűjtő animáció lévén hátránnyal indult, és számos prekoncepciót kellett legyűrnie. Például azt, hogy a „rajzfilm” csak és kizárólag gyerekeknek való tartalom – értsd: Disney – vagy képzőművészeti alapú szerzői önkifejezés. Krstić alkotása azonban mindez együtt: egy szuper szórakoztató rablós mozi, képzőművészeti évkönyv és alkotói önmegvalósítás.  
A történet egy bűnügyi sztori. 2011-ben a Milorad Krstić a Műcsarnok számára készített egy múzeumszínházi előadást Ruben Brandt: Egy műgyűjtő csoportos portréja címmel. Ennek alapján indult el a film-projekt, amelynek pszichoterapeuta címszereplőjét rémálmok gyötrik: a világ tizenhárom leghíresebb festményének szereplői támadnak rá álmában, hol Velazquez infánsnője mar a karjába, hol Warhol Dupla Elvise hívja ki végzetes pisztolypárbajra. Még szerencse, hogy Ruben bűnözőt kezel, így Mimi a szupertolvaj (aki James Bond, vagy még inkább a Mission Impossible-hős, Ethan Hunt parafrázisa) vezetésével összelopják a dokinak az érintett műalkotásokat a világ legnagyobb múzeumaiból és magángyűjteményeiből, többek közt a Louvre, a Tate Gallery, az Uffizi, az Ermitázs és a Szépművészeti Múzeum kollekciójából. 
Ezeket a motívumokat olyan akciójelenetekbe csomagolta a rendező, hogy garantáltan nem fogunk unatkozni, hiszen a hollywoodi akció-thrillerek stílusát adaptálta. De ez csak az alap! a A Ruben Brandt minden egyes képkockája túlmutat önmagán. Rogyásig van pakolva utalásokkal a képzőművészet legfontosabb alkotásaira, illetve a filmtörténet számos klasszikusára. Vannak ezek között rejtett és triviális parafrázisok, talán a belépő szint Alfred Hitchcock feltűnése rideg jégkockaként egy-egy pohár whiskyben. De mielőtt arra gondolnánk, hogy a Ruben Brandt egy montázsfilm ismert képkockákból (mint mondjuk Pálfi György Final Cut-ja), gyorsan hozzáteszem: a vizuális világ hangulata Krstić festményeinek stílusában köszön vissza. Van itt kérem kétdimenziós karakter, hárommellű hölgy, mint ahogy a dupla nyakkendő sem véletlenül trend ebben a világban. A képzőművészet még sosem volt ennyire menő. 
Ha a pénzügyi tényeket nézzük, a Ruben Brandt már most „megérte”. Elvégre a világ egyik legfontosabb fesztiválján, Locarnóban volt a világpremierje, majd bekerült a huszonöt alkotás közé, amelyet neveztek a legjobb egész estés animációs filmek Oscar-díjára. Lehet, hogy nem évtizedes hiátusokkal kellene ütős egész estés animációs filmeket készítenünk?

Szerb alkotó magyar filmje

Milorad Krstić 1952-ben született Dornbergben. Szlovéniai születésű, szerb származású, 1989 óta Magyarországon élő és dolgozó képző- és animációs művész, multimediális alkotó. 

Infó: Ruben Brandt, a gyűjtő Forgalmazza a Mozinet

Frissítve: 2018.11.14. 18:07