Trauma

A fiatalember megvakult. Nem tudta, fog-e újra látni valaha. Nem ígértek gyógyulást az orvosok, sok figyelmük nem is jutott a sebesült katonára, egyre a rengeteg közül.

Várnia kellett, tehetetlenül és kiszolgáltatottan. A poroszországi Pasewalk hadi kórházában ápolták, az első világháború végnapjaiban. 1918 október közepén sebesült meg a flandriai fronton, Ypres-nél, brit gáztámadásban. A mustárgáz általában égési sérüléseket és tüdőödémát okozott, de előfordult, hogy a kötőhártyát roncsolta az áldozat szemében. Ez történt az őrvezetővel is.

Nyomorultul, magányosan teltek napjai. Otthon, család nem várta. A szülei meghaltak, testvéreivel megszakadt a kapcsolata, nem volt felesége, barátnője, gyereke. Senkije a világon, akit érdekelt volna, él-e még egyáltalán. Mi járhatott a fejében, amíg bekötött szemmel feküdt? Mindjárt harminc éves, egész addigi élete totális kudarc. Szerencsétlen, meg nem értett művész, hajléktalanszállón tengődött, a hazájában katonának se kellett, úgy került önkéntesként a németekhez. A fegyverletétel híre a betegágyon érte november 11-én, és a végletekig lesújtotta. Állapota megint rosszabbra fordult.

Ez később táplálta a gyanút, hogy a vaksága valójában nem a mustárgáz, hanem a harctéri sokk következménye volt. Tehát pszichés eredetű, hisztérikus zavar, ami szintén nem ritkaság a lövészárkok poklában. Így vagy úgy, a sérülés traumája hatással volt Adolf Hitler életének alakulására.

Ő maga állította: a kórházban határozta el, hogy politikus lesz. „Éjszakákon át forrt bennem a gyűlölet, a gyűlölet azok iránt, akiket mindezért felelősség terhelt”, írta a Mein Kampfban a kapituláció utáni napokról évek múltán, és a zsidókat nevezte meg Németország árulóiként. Talán tényleg akkor, a kilátástalannak tűnő pillanatokban hatalmasodott el rajta végzetes küldetéstudata, talán csak utólag magasztosította fel kórtermi kínjait megvilágosodás-élménnyé új karrierje érdekében. Találgat az utókor arról is, hogy hipnózissal kezelték Pasewalkban, hátha az idézett elő drámai változásokat a személyiségében.

Száz év telt el azóta. Bárcsak megértenénk végre, mi és miért történt a balsorsú katonával, attól kezdve, hogy visszanyerte a látását, és 1918 november végén elhagyhatta a kórházat, egészen öngyilkosságáig, 1945-ig. Hiányzik a megnyugtató magyarázat a közbenső 26 és fél évre. Miből született a leendő Führer, miért szegődtek nyomába a tömegek, mitől vetkőzött ki önmagából az emberiség? Honnan indult az út, amelyik a hullahegyekig és az üszkös romokig vezetett?