A helyi választás tétje

A 2019 évi önkormányzati választás előtt vajon a NER-el szemben álló társadalmi és politikai tényezők felismerik az igazi tétet? Képesek változtatni eddigi magatartásukon és helyes stratégiát kidolgozni?

Az önkormányzati választás nem tekinthető kizárólag helyi ügynek. Az egyes helyi önkormányzatok várható összetételénél fontosabbak azok a problémák, amelyek minden településen jelen vannak, és amelyek a társadalmat mára már vállalhatatlanul szétszakítják. Áprilisban hiányzott a NER ellenes erőknél a kormányzóképesség felmutatása, ami többet jelenthetett volna, mint a szavazat optimalizálás érdekében történt, helyenkénti összefogás. 2019-ben ennél többre lesz szükség.

Abból kell kiindulni, hogy a mindenkori központi hatalom és a helyi önkormányzatok csak együtt, a „legkisebb sérelem” elve mentén együttműködve, egyenrangú felekként dolgozhatnának egy valódi demokráciában. Ettől eltérni csak a „sérelmek” aránytalan növekedésének árán lehet, mikor is veszélybe kerül a civilek és az önkormányzatok önállósága , valamint az ésszerűtlen centralizáció a feszültségeket nem kezeli, azonban veszélyeztetheti a társadalmi békét. Ez történik ma Magyarországon.

Ezért akkor járnak el helyesen a demokratikus ellenzéket reprezentálók, ha üzeneteikkel széles perspektívában megkezdik egy lehetséges kormányzati filozófia bemutatását, és azt valódi társadalmi interaktivitás tárgyává is teszik. Egy ilyen együttműködésben helye és sajátos feladata kell legyen a civilszervezeteknek, becsatornázva a „terepen” megélt tapasztalataikat; az értelmiségnek a szakmai tudásával és transzmissziós képességével; és természetesen a politikai pártoknak. A politikai tér szereplői „szabad vegyértékeikkel” mint az atomok kapcsolódhatnak „molekulákká”, majd egy újabb körben „új anyaggá” vagyis olyan alapvető kérdésekben egységesen kommunikáló közösségé, amely fokozatosan javítja a hitelességét és növeli a saját bázisát.

Fontos és a társadalmi tűrőképesség határát feszegető gond az egészségügy: az összes EU-s régiót alapul véve, a krónikus és rákos betegségeket tekintetében az észak -magyarországi a legrosszabb halálozási arányt mutatja, és az észak-alföldi is a legrosszabb öt között van. Ugyancsak problémás az oktatás, amit a PISA felmérések is híven tükröznek. Ráadásul az iskolát idő előtt elhagyók aránya nálunk nő, míg az EU államokban jellemzően csökken, és ez együtt jár drámai különbségek kialakulásával: míg a Győr-Sopron megyében 4,5 százalék a „lemorzsolódás", addig B.A.Z. és Nógrád megyében 20 százalék. Ebben a térségben tehát minden ötödik fiatal sodródik a kilátástalanság felé.

A hat magyar vidéki régió közül három – Észak-Alföld, Dél-Dunántúl és Észak-Magyarország – továbbra is Európa hátsó udvarához tartozik. Itt az egy főre jutó GDP termelés az uniós átlag felét sem éri el: annak csak 43–45 százaléka. Ugyanakkor ezekben a krízis térségekben volna a legnagyobb szükség az erős helyi önkormányzatok adta szellemi és tárgyi infrastruktúrára a hátrányok ledolgozásához. Még Budapesten, az ország fővárosában is drámai az életminőség különbözősége attól függően, hogy ki melyik kerületben lakik. „Budapest halandósága csak 86 százaléka a vidéki átlagnak. De a fővároson belül – kerületenként – nagyobbak a különbségek, mint a vidéki kistérségekben” - idézhető Klinger András kétezres évek eleji, ma is érvényes tanulmányából.

Van olyan fővárosi övezet, ahol az alapvető közszolgáltatások elérhetősége és ezen szolgáltatások színvonala évek óta stagnál vagy csökken, sőt a lakhatási problémák növekednek. Mivel itt alapvetően alacsony jövedelmű réteg él, a problémák halmozódása elindította a gettósodást. A főváros lakóinak életminősége átlagosan persze jobb, mint az országos, de ugyanolyan kritikus zónák/térségek alakultak/alakulnak ki, mint Nógrádban, Borsodban vagy Somogy megyében.

A krízis-térségekben élők az áprilisi voksoláson jellemzően az egyfajta biztonságot jelentő változatlanságra szavaztak. Ami érthető, hiszen nem volt olyan közös elképzelés, amely a leszakadóknak az életminőség-változás hihető reményét üzente volna.

Sajnos a pártok összefogásáról vagy ennek az elutasításáról szóló kommunikációban ma sem látható, ki mihez, milyen jövőbeni elgondoláshoz keres szövetségest. Habár már a főpolgármester-jelöltek előválasztásának rejtelmeivel ismerkedünk, továbbra is nagy kérdés, hogy mennyiben lesz ez a programok vetélkedője, és mennyire csak egy álságos személy-kijelölés. Megvan-e az elszántság, hogy a személyi kérdésekben ne a pártpolitikai érdekek domináljanak? Képesek-e a vetélkedők üzenni egy olyan önkormányzati reformról, amelynek során majd megkezdhetik a gondok és problémák felszámolását? Mindez csak úgy lenne hiteles és hihető, ha a helyi üzenetek mellett ott lennének a generális gondokra is az egyeztetett megoldási javaslatok.

A 2019. évi önkormányzati választások igazi tétje tehát az, hogy a demokrácia pártján állók képesek lesznek-e olyan összehangolt tevékenységre, amely bizonyítja elkötelezettségüket az erős és autonóm önkormányzati rendszer iránt, miközben választ adnak a helyi problémákra is: a leszakadófélben lévő körzetekben folyamatosan halmozódó gondokra.

Az önkormányzati választás nagy lehetőség, hogy létrejöhessen az egy tömbként cselekvő együttműködés, amely képes lehet a helyben szükséges válaszok mellett a szükséges kormányzati kvalitásokat is felmutatni.