Valamikor a hidegháború napjaiban egy neves amerikai publicista humoreszkjében egy olyan világ képét vázolta fel, amelyben az Egyesült Államok teljesen váratlanul ellenség nélkül maradt. Az oroszok ugyanis fogták magukat és egy másik bolygóra költöztek. Kitört a pánik a Fehér Házban és a Pentagonban: ellenség hiányában sem fegyverkezni, sem politizálni nem lehet igazán.
Most ilyen gonddal nem szembesül az Egyesült Államok. Ellenségből nincsen hiány, az elnök naponta nevez meg egy újabb országot, amelyet büntetni akar. Washington éppen a közelmúltban sújtott újabb szankciókkal orosz vállalatokat, miközben életbe léptette a megújított szankciókat Irán ellen. Ezek több mint ötven iráni bankot, a hajózásban és a hajóépítésben érdekelt több mint kétszáz embert és hajót és az Iran Air légitársaság több mint 65 gépét érintik. Számos más ország „várólistán” szerepel.
Oly sok az ellenség, hogy már rangsorolják őket. E tekintetben John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója októberi kijelentésére kapták fel a fejüket a külpolitika iránt érdeklődők. Azt mondta ugyanis, hogy az Egyesült Államok Moszkvával stratégiai tárgyalásokat szeretne folytatni Kína ellenséges lépéseivel kapcsolatban. Bolton szavai szerint Kína rakétapotenciálja fenyegetést jelent Oroszországnak, mivel Oroszország szíve a kínai rakéták hatósugarába esik. A harciasságáról ismert Bolton szívügye lenne az orosz emberek biztonsága? Ha erről lenne szó, a Fehér Ház nem helyezte volna kilátásba a közepes hatótávolságú rakétákról az oroszokkal kötött megállapodás felmondását. Ezzel lehetővé tennék amerikai rakéták telepítését, amellyel mind Oroszországot, mind Kínát meg lehet szorongatni. S ami legalább ilyen fontos, a Bolton-féle nyilatkozatokkal éket vernének Kína és Oroszország közé.
Washingtonban régen felismerték, hogy nem kifizetődő egyszerre viaskodni Oroszországgal és Kínával. Ráadásul Kínát sokkal veszélyesebb ellenségnek tekintik. Trump talán megtanulta Mao Ce-tungtól, milyen kényelmes a majom szerepe, amint a hegy csúcsáról szemléli, ahogy a völgyben egymást marcangolják a tigrisek. Ezt a szerepet azonban sem Moszkva, sem Peking nem hajlandó eljátszani. Nem, mintha nem lennének egymás riválisai. Az egymással való ütközést azonban későbbre halasztják.
Bár Vlagyimir Putyin nem győzi hangoztatni békés szándékait, a Kreml sem mond le arról, hogy az ellenségkép táplálásával szorosabbra zárja a sorokat. Különösen fontos ez manapság, amikor a szankciók szorongatásában kénytelenek olyan szociális intézkedéseket hozni, amelyek széles körű tiltakozást váltanak ki. Ezek között az első helyen a nyugdíjreform áll. A médiában azonban ezt a témát háttérbe szorítják a napi rendszerességgel közölt híradások a legújabb fegyverekről, amelyeknek állítólag nincsen párjuk a világon. S ahol fegyverek vannak, ott ellenségnek is kell lennie. Az oroszok is mintha rangsorolnák őket.
A FOM közvélemény-kutató intézet minden évben megkérdezi az oroszokat, kiket tartanak barátnak, és kit nem. Nagy meglepetést nem okozott, hogy mint mindig, ezúttal is Fehéroroszországot nevezték meg, mint amellyel a legközelebbi és a legbarátibb kapcsolatok alakultak ki. A második helyen Kína áll, 2014 óta rendületlen az oroszok bizalma az ázsiai óriásban. Törökország viszont idén nyerte meg igazán az oroszokat, lehagyva még a hagyományosan kedvelt Indiát is. De Irán is jobb pozícióba került, mint bármikor korábban. Moszkvával való minden területi vitája ellenére Japánnak is vannak hívei, Németország viszont nyilván a szankciók meghosszabbításában való aktív részvétele miatt már a tíz százalékos szimpátiát sem éri el.
A legrosszabbnak, legbarátságtalanabbnak az Egyesült Államokkal kialakult viszonyt minősítették: a megkérdezettek 83 százaléka voksolt így, megelőzve még az egyre kevésbé elfogadott Ukrajnát és Nagy Britanniát is. Furcsa módon még az amerikaiakkal való gazdasági együttműködés fontosságát sem ismerik el, sokkal inkább Kínával, Fehéroroszországgal és Németországgal kereskednének. A felmérésből az is kiderült, hogy az oroszok Kínában a gyors fejlődést, a gazdasági lehetőségeket, a perspektívát méltányolják. A fehéroroszok iránti rokonszenvet pedig a szláv közösség indokolja.
