labdarúgás;Hegyi Iván;

2018-11-16 18:41:05

Világszámok mágikus tízesekkel

A világ legjobb tízes mezben pályára lépett labdarúgóinak történeteit dolgozza fel lapunk külsős szerzőjének, Hegyi Ivánnak "Világszámok" című könyve, amely egy sorozat első része. 

A könyvet bemutató sajtótájékoztatón Hegyi Iván elmondta, nehéz volt a lista összeállítása, hiszen tizenegyen fértek a könyvbe, így olyan klasszisok maradtak ki többek között, mint Détári Lajos - aki elment a bemutatóra -, Alessandro del Piero vagy Roberto Baggio. Olvashatnak azonban a szurkolók Puskás Ferencről, Peléről, Maradonáról,  Platiniről, Zicóról, Gullitról, Zidane-ról,  Tottiról, Ronaldinhóról, a ma is aktívak közül pedig Messiről és Neymarról. 

Lapunk kérdésére, hogy napjainkban 1-től 99-ig bármilyen számban lehet játszani, ennek ismeretében hány részes lesz a sorozat, a könyv írója viccesen azt válaszolta, ezt a kiadótól kell megkérdezni. A tervek szerint a tavaszi könyvfesztiválon már kapható lesz a második rész a legendás kilencesekkel. Várhatóan készül könyv az egyesekről is, ami nem kizárólag kapusokról szól, mert például Osvaldo Ardiles, az argentin válogatott legendás középpályása is egyesben játszott. 

A Világszámok Hegyi Iván 20. könyve, a 128 oldalas kötet 2900 forintért kapható.