Jó egy esztendeje már, hogy október 23-án a Terror Háza előtt tartott akkori beszédében Orbán Viktor kormányfő tudatta országgal-világgal, hogy Brüsszel úgymond a spekulánsok foglya lett. Mivel az ilyen kényes aktusoknak az a tulajdonsága, hogy ha számukra kedvezővé válnak a külső körülmények, akkor terjeszkedésnek indulnak, biztosak lehettünk abban, hogy a kór előbb-utóbb eléri Magyarországot is, és a spekulánsok hadba rendeződve felsorakoznak a Duna-Tisza tájékon.
2018 október közepén meg is történt az áttörés. Az undorítóan bűzös poloskák lakásokba húzódásával egyidejűleg spekulánsok közel másfélszázezres tömege - nyilvánvalóan sötét gondolatoktól vezéreltetve - lepte el a lakástakarékpénztári megtakarításokkal foglalkozó pénzintézeteket. Tették ezt mindössze két álló napig, s azóta hiába telt már el egy hónap, az újabb szerződéskötőknek se híre, se hamva.
Ezek a bűnös lelkek - leírni is borzalom - arra vetemedtek, hogy havonta rendszeresen megtakarítanak egy a háztartásuk számára elviselhető mértékű összeget, legfeljebb havi 20 ezer forintot, s a futamidő lejártával az így félretett pénzüket kizárólag egyetlen célra, lakásvásárlásra vagy felújításra fordítják. 22 esztendeje - egy az Orbánék által feltehetően most bűnsegédnek minősített - kormány úgy döntött, hogy ezeknek a családoknak a pénzét megfejeli az állam a befizetések 30 százalékával, azzal a céllal, hogy ösztönözze a megfelelő otthonhoz jutást, illetve korszerűsítést. Mivel hitelt is lehetett felvenni a lakástakarékpénztári megtakarításokra, így ennek a pénznek a megfelelő felhasználását úgy befolyásolták, hogy csak számlára fizettek, kizárva az építőiparban általánosnak mondható feketemunkát.
Szinte képtelenség annak az okát kideríteni, hogy ez a jól működő, több országban évszázados múltra visszatekintő rendszer miért csípte az Orbán-kormányzat szemét. Nincs kizárva, hogy az állami támogatás 30 százalékos mértékét tartották soknak. A mostani jövedelmi viszonyok mellett talán igazuk is volt. A lakáspénztárak és a megtakarítók különösebb szívfájdalom nélkül ki is egyeztek volna mondjuk 20 százalékban. Arra azonban az ingatlanpiac egyetlen szereplője sem mert volna gondolni, hogy az állami támogatás teljes megvonásával megássák az egész lakástakarékpénztári rendszer sírját. A rapid módon megszavazott törvény hatályba léptetéséig, október közepén mindössze két napot adtak, akinek akkor kedve és ideje volt, gyors iramban még szerződhetett. Nem voltak ők ügyeskedők, sokkal inkább a reájuk kényszerített pályán racionálisan mozgók.
Varga Mihály pénzügyér olvasatában azonban mindez egészen másképp történt: "sok esetben nem lakáscélú, hanem spekulatív volt az igénybevétel, hozamvadász szempontok érvényesültek." S a brókerbotrányokat megelőzően oly tunya jegybank sem volt rest, nyomban bekérette a "hozamvadászok" adatait. Az idézett fogalom jobb megértéséhez egy pártállami meghatározást ajánlunk fogódzóul: "A lelkiismeretlen spekulánsok meggazdagodnak (...) a dolgozók verejtékén."