Megtámadhatja a véghajrában (értsd: a lakástakarékok állami támogatásának eltörléséről szóló törvény hatályba lépése előtti pillanatokban) kötött lakástakarék-szerződéseket az állam. Deák Dániel egyetemi tanár szerint ennek nincs akadálya de reméli, hogy ilyesmire nem kerül sor. Ám ha a kormány felszívja magát, két jogi lehetőség is a rendelkezésére áll írja az atv.hu.
Emlékeztetőül: az említett törvény hatályba lépése előtti 48 órában 140 ezer új szerződést kötöttek - Varga Mihály pénzügyminiszter pedig arról beszélt, lehet, hogy nem mindegyik kontraktus készült tisztességes módon.
Deák Dániel ügyvéd szerint az állampolgárok természetes és jogszerű reakciója volt, hogy a határidő lejárta előtt igyekeztek tető alá hozni a kontraktusokat. Viszont a jogalkotó nem korrekt módon járt el, mert nem biztosított átmeneti időszakot.
Az állam, magyarázta Deák, megtámadhatja az új szerződéseket azzal, hogy úgynevezett tiltott joghatás előidézésére irányultak, vagyis a jogszabály megkerülésével, és így azok érvénytelenné válnának. Az ügyész is felléphet a szerződésekkel szemben azzal, hogy közérdek sérelmére hivatkozik, és kéri a bíróságtól a semmissé nyilvánításukat. Öröm az ürömben, hogy a jogszabály megkerülését viszont nagyon nehéz bizonyítani, és Deák eleve azt feltételezi: nem is történt ilyesmi. Azt reméli, hogy nem fog arra sor kerülni, hogy a kormány perelni fogja a szerződéseket.
Egyes állítások szerint vannak olyan szerződések, amelyek határidőn túl kötődtek, és visszadátumozás történt. Deák Dániel erre azt mondta, ez bűncselekmény, okirathamisítás, és nyilvánvaló, hogy ilyen kockázatot nem vállal sem az ügyletkötő, sem az állampolgár. A kérdésre, hogy azokkal, akik jogszerűen jártak el, mi történhet, Deák Dániel úgy reagált, az állam jogszabály-módosítással is felléphet, akár visszamenőleges hatállyal is hozhat új törvényt.