Gogol Revizorából a Mohácsi testvérek egy teljesen új művet írtak, persze az alapmotívumokat meghagyva. Megszokhattuk ezt tőlük, de amikor az ember ezzel a teljes átírási merészséggel és ambícióval újra és újra szembetalálkozik, mégis meglepődik. Szerencsére, csak az első néhány percre igaz ez, mert ilyenkor a néző elengedi az eredetit és átengedi magát az újnak. A cselekményt a szerzők áthelyezték a mába, na azért nem Magyarországra, hanem egy orosz kisvárosba. Itt is jön a Revizor, mint Gogolnál, de még hogy mennyire jön és van már internet, és mobil. A szereplők is változnak: az álrevizor Hlesztakov, itt bányamérnök hallgató, és a helyi elit pedig teljes spektrumában megjelenik, a sikeres vállalkozótól, a kevésbé sikeres vállalkozóig, a rendőrfőnöknőtől a tanítóig. Az alaptípusok persze Gogolnál is megvannak, de Mohácsiék elszabadult fantáziával mindent továbbgondoltak. Szereplőket, a történetet, neveket és szóvicceket. És az egészben az jó, hogy működik.
A nézők attól függetlenül, hogy milyen a világnézetük, melyik pártra szavaznak, harsányan nevetnek a végletekig felpörgetett komikumon. Pedig a szerzők nem tesznek mást, csak a mindennapjainkat sűrítik és dramatizálják bele a drámába. Teszik ezt szellemesen, gátlások nélkül, de ha már erről a témáról - a hatalom, a korrupció, a különböző összefonódások – van szó, miért éppen nekik lennének gátlásaik, amikor a szereplőik már rég nem ismerik ezt a szót, legfeljebb álságosan hivatkoznak rá. Sok mindenre hivatkoznak, becsületre, jó modorra, hitre, tapintatra, de mint mi is nap, mint nap tapasztaljuk ez már csak a kampány és politikai szlogenek szintjén érvényes. A hitele, az igazi tartalma már rég a múlté. Ebben a szellemben a szombathelyi Revizor egy féktelenül nevettető kabaré jelenetek sorozata. Persze, hogy nevetünk rajta, pedig sírhatnánk is, de már ezen is régen túl vagyunk. Nevetünk azon, hogy amikor az egyik szereplő független sajtót hangoztat, a másik visszakérdez, van még olyan? Vagy azon, hogy a vezér, a „jégmezők lovagja” megdicséri a polgármestert, mert időben küldi mindig a pénzt.
A színészek, érezhetően élvezik a helyzetet és jó formát mutatnak. A Gagarin álnevet használó bányamérnök hallgatót játszó Lábodi Ádám vendégként és a barátját „Dr. Puskint”, vagyis igazából Oszipot alakító Orosz Róbert állja a sarat és az iramot. Mint ahogy a többiek is, a polgármestert megformáló Bajomi Nagy György, vagy a rendőrfőnöknőt játszó Vlahovics Edit. De bátor és nagyszerű a polgármester feleségeként Alberti Zsófi, illetve a lányaként Hartai Petra. Az előadást három zenész élőben a színpadon végigkíséri. (Mondjuk ez nem újdonság Mohácsinál.)
A történet vége is más, mint Gogolnál. Itt Hlesztakov nem tűnik el, hanem beépül a családba, elveszi a polgármester lányát, terveznek néhány gyereket, meg is ígérik ezt a a jégmezők lovagjának, akárcsak az örömszülők. Megy minden tovább, ahogy eddig. Kérdés, csak az, hogy meddig tudunk még ezen nevetni.
