Családban marad - Kabaré a Revizorból

Publikálás dátuma
2018.11.19 10:00

Fotó: Mészáros Zsolt
Kabarét rendezett Mohácsi János az átírt Revizorból. Nevetünk a kisvárosi korrupción, összefonódásokon, az álságos törtetésen és lojalitáson. És ez mind nagyon is ismerős.
Gogol Revizorából a Mohácsi testvérek egy teljesen új művet írtak, persze az alapmotívumokat meghagyva. Megszokhattuk ezt tőlük, de amikor az ember ezzel a teljes átírási merészséggel és ambícióval újra és újra szembetalálkozik, mégis meglepődik. Szerencsére, csak az első néhány percre igaz ez, mert ilyenkor a néző elengedi az eredetit és átengedi magát az újnak. A cselekményt a szerzők áthelyezték a mába, na azért nem Magyarországra, hanem egy orosz kisvárosba. Itt is jön a Revizor, mint Gogolnál, de még hogy mennyire jön és van már internet, és mobil. A szereplők is változnak: az álrevizor Hlesztakov, itt bányamérnök hallgató, és a helyi elit pedig teljes spektrumában megjelenik, a sikeres vállalkozótól, a kevésbé sikeres vállalkozóig, a rendőrfőnöknőtől a tanítóig. Az alaptípusok persze Gogolnál is megvannak, de Mohácsiék elszabadult fantáziával mindent továbbgondoltak. Szereplőket, a történetet, neveket és szóvicceket. És az egészben az jó, hogy működik. A nézők attól függetlenül, hogy milyen a világnézetük, melyik pártra szavaznak, harsányan nevetnek a végletekig felpörgetett komikumon. Pedig a szerzők nem tesznek mást, csak a mindennapjainkat sűrítik és dramatizálják bele a drámába. Teszik ezt szellemesen, gátlások nélkül, de ha már erről a témáról - a hatalom, a korrupció, a különböző összefonódások – van szó, miért éppen nekik lennének gátlásaik, amikor a szereplőik már rég nem ismerik ezt a szót, legfeljebb álságosan hivatkoznak rá. Sok mindenre hivatkoznak, becsületre, jó modorra, hitre, tapintatra, de mint mi is nap, mint nap tapasztaljuk ez már csak a kampány és politikai szlogenek szintjén érvényes. A hitele, az igazi tartalma már rég a múlté. Ebben a szellemben a szombathelyi Revizor egy féktelenül nevettető kabaré jelenetek sorozata. Persze, hogy nevetünk rajta, pedig sírhatnánk is, de már ezen is régen túl vagyunk. Nevetünk azon, hogy amikor az egyik szereplő független sajtót hangoztat, a másik visszakérdez, van még olyan? Vagy azon, hogy a vezér, a „jégmezők lovagja” megdicséri a polgármestert, mert időben küldi mindig a pénzt. 
A színészek, érezhetően élvezik a helyzetet és jó formát mutatnak. A Gagarin álnevet használó bányamérnök hallgatót játszó Lábodi Ádám vendégként és a barátját „Dr. Puskint”, vagyis igazából Oszipot alakító Orosz Róbert állja a sarat és az iramot. Mint ahogy a többiek is, a polgármestert megformáló Bajomi Nagy György, vagy a rendőrfőnöknőt játszó Vlahovics Edit. De bátor és nagyszerű a polgármester feleségeként Alberti Zsófi, illetve a lányaként Hartai Petra. Az előadást három zenész élőben a színpadon végigkíséri. (Mondjuk ez nem újdonság Mohácsinál.) A történet vége is más, mint Gogolnál. Itt Hlesztakov nem tűnik el, hanem beépül a családba, elveszi a polgármester lányát, terveznek néhány gyereket, meg is ígérik ezt a a jégmezők lovagjának, akárcsak az örömszülők. Megy minden tovább, ahogy eddig. Kérdés, csak az, hogy meddig tudunk még ezen nevetni.

INFÓ

Gogol – Mohácsi testvérek Revizor Weöres Sándor Színház Szombathely Rendező: Mohácsi János

Frissítve: 2018.11.19 10:00

Gyermekáldás bájosan, fájdalmasan - elkezdődött a Friss Hús

Publikálás dátuma
2019.03.26 11:00
Lengyel Balázs Hármasban című alkotásában Bálint András, Sztarenki Dóra és Halász Judit
Fotó: FRISS HÚS FILMFESZTIVÁL
A magyar rövidfilmes verseny izgalmasnak ígérkezik a hétfőn kezdődött Friss Húson.
Hetedik alkalommal rendezi meg a Daazo.com csapata a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. Az egy héten keresztül, a budapesti Toldi moziban zajló esemény, szokás szerinti csúcspontja a magyar alkotók versenye: összesen huszonkilenc magyar rövidfilm, összesen 478 percben csak össze az elismerésekért ebben a szekcióban. Külön érdekesség, hogy tizenhét rendező abszolút újonc a rendezvényen, így a mustra híven tükrözi a „Friss Hús” szellemiséget. Magyarul: aki idejekorán szeretne megismerkedni a hazai mozgóképes ifjú titánokkal, itt az alkalom. A hazai közönség itt láthatja először a Berlinale Shorts versenyprogramjában bemutatott két magyar animációt, a Lidérc úr című filmet, valamint a legjobb LMBTQ-témájú alkotásnak ítélt Teddy díj nyertesét, az Entropiát, illetve hét további animált mozgóképet. Emellett számos különleges és magas művészi értéket képviselő alkotás került a versenyprogramba a hazai filmes oktatási intézményekből (Budapest Metropolitan Egyetem, ELTE, MOME, SZFE), valamint a Média Mecenatúra által támogatott filmek is megjelennek majd a fesztiválon. A játékfilmes mezőny számos izgalmas művet ígér. A Dudás Balázs rendezte Két csík egészen kimagasló alkotás: egy fiatal pár intim pillanatait látjuk. A cselekmény nagy része egy lakásban játszódik: első este Liza hiába várja haza Gábort, aki „a klubban” zenél. A lény felfokozott idegállapota érthető, hiszen csak azt akarta megbeszélni, hogy terhes. Gábor, meg erre úgy reagál, mint egy átlagos mai férfi (szóval, nem úgy, mint az amerikai giccsekben). A történet középpontjában egy terhességi teszt áll – ezen van a bizonyos két csík – de nem nagyon érdemes a konkrét cselekményt kitárgyalni, mert egy olyan realista műről van szó, melyben konkrét emberi érzéseket fogalmaznak meg az alkotók. Aki élt már párkapcsolatban, minden egyes pillanatát érteni és érezni fogja a filmnek, mely roppant izgalmas emocionális stációkat mutat meg. Nincs mese, a két csík profin megírt, megrendezett etűd, a két színész, Sodró Eliza és Vilmányi Benett játéka hiteles és magával ragadó. A gyerekvállalás és az azzal járó felelősség témakörét járja körbe – egészen másképpen, mint Dudás – a Kék órában Regős Ábel. A film középpontjában Orsi, az elvált anyuka áll, aki egyedül neveli öt és fél éves gyerekét. A történetben az első csavar, hogy elindulunk egyfajta magyarfilmes mély-szocióból: Orsi, a szociális munkás, éppen másokon akar segíteni. Aztán hazamegy, ahol eligazítja a bébiszittert és kis készülődés után elindul az éjszakban. Hát, itt viszont semmi sem úgy alakul, ahogy várta volna, pedig elég sok minden történik vele, hiszen túlesik egy társkareső oldalon leszervezett első randin, találkozik a barátnőivel és végül az őt hazaszállító taxissal is megállnak egy hamisítatlan éjszakai étteremben. Regős Ábel azt igyekszik megmutatni, miképpen változik az ember élete (a környezete cselekedeteiben és hozzáállásában), ha van egy gyereke. Ha pedig a gyerekvállalás a téma, akkor igen érdekes darab Molvay Norbert Jövő szerdán című műve, melyben egy huszonéves lányt próbál meg lebeszélni az abortuszról a védőnő. Nem sikerül neki, de ennek megvan a súlyos lélektani oka. Hogy mi az, az a filmből kiderül. De persze, a mezőny igen erős színészek terén is: például Halász Judit és Bálint András, Szabó István legendás szerelmespárja újra együtt lesz látható Lengyel Balázs Hármasban című filmjében. Trill Zsolt, Láng Annamária, Bezerédi Zoltán, Hajdu Szabolcs, Polgár Csaba, Kiss Diána Magdolna és Pető Kata is megjelenik a vetítővásznon, míg a legfiatalabb generációból Törőcsik Franciskát, Vilmányi Benettet, Sodró Elizát, Mészáros Blankát, illetve Waskovics Andreát lehet majd rövidfilmes szerepben látni. Sőt az egyik alkotásban Michelle Wild is felbukkan. Mint színész. 

Extrák is lesznek

A szervezők annyi izgalmas LMBTQ-témájú filmet láttak a válogatás során, hogy úgy döntöttek, idén két blokkot szentelnek a queer tematikának: a Friss Hús #QUEER mellett helyet kapott a Friss Hús #QUEER Extra – Girls’ Night Out blokk is. a másik extra, hogy Friss hús szervezői borzongásra is hívják nézőiket hét rövidfilm segítségével. hovatovább garantálják, hogy lesznek sikolyok a nézőtéren a Friss Hús @MIDNIGHT vetítései során, de azért nem minden darabot kell komolyan venni – legalább egy horrorvígjátékot is elrejtettek a szekcióban.

Frissítve: 2019.03.26 11:00

Egy túlélés krónikája - franci írónő Kertész Imréről és Orbán Viktor leveléről

Publikálás dátuma
2019.03.26 09:00

Fotó: Sony Classics
„Tabukról tudtunk beszélgetni és tanúja lettem A végső kocsma című regényével folytatott küzdelmének: hogyan kellett igénybe vennie más emberek testét, hogy végig tudja írni ezt a regényt. Mindez igazi lecke volt számomra” – mondja Clara Royer, akinek Kertész Imre élete és halálai című életrajzi esszéje a héten jelenik meg.
Hogyan fogadta a francia olvasóközönség a 2017 januárjában megjelent könyvét? Franciaországban éppen jó időben íródott ez a könyv. Az író nemrégen halt meg, és a Kertész-szeretők számára nagy űrt hagyott maga után. A francia értelmiségi és irodalmi közegben Kertészt olyan írókkal szokták összehasonlítani, mint például Aharon Appelfeld, J. M. Coetzee, W. G. Sebald, Varlam Salamov, de mivel a szerzők nagyobb része nem tud magyarul, nem tudtak dolgozni olyan fontos forrásokkal, mint a Berlini Művészeti Akadémián lévő hagyaték iratai. A könyvem volt az első, ami nem összehasonlításra épült. A két – a magyar és a világirodalmi – közegbe igyekeztem belehelyezni Kertész művét. Milyen reakciókra számít a magyar nyelvű kiadás kapcsán? Kertész Imre elfogadta, hogy egy francia író írjon róla, és így lehetségessé tette, hogy hazajárhattam hozzá, és olvashattam a kiadatlan írásait. Azt mondom, hogy író, mert neki fontos volt az írói tevékenységem és kapcsolatom az írással, hogy beszélni tudtunk magyar írókról és történelemről. A magam köztes pozíciójára támaszkodtam: egy magyarul beszélő külföldi, vagy amint mondani szoktam: egy „ismerős idegen”. Másfajta perspektívát ad, és remélem, a magyar olvasóközönségnek is érdekes ez a kevéssé szokásos pozíció. Azt is remélem persze, hogy Kertész műveinek az értelmezését segíti ez a könyv. Ahogy ön is írja, Kertész elégedetlen volt a magyar kritikusok reakcióval, szerinte nem értették, félreértették a műveit – szemben például a német olvasókkal. Az Auschwitz-cal jelzett „holokausztkultúra” érájában történt e téren elmozdulás az utóbbi években? Ugyanakkor azt is írom, hogy néhány kritikust becsült és szeretett, például Molnár Sárát, akinek a könyvéből sokszor idéztem, vagy Selyem Zsuzsát, aki nagyon fontos tanulmányokat írt. De azt hiszem, hogy a Kertész által ismert 1990-es németországi helyzet megváltozott. Világosabbak lettek a hivatalos kollektív emlékezet korlátai. Az antiszemitizmus, a xenofóbia se szokatlan abban az országban.  És Franciaországban? Mit gondol az egyre gyakrabban felmerülő vádról, miszerint a hazájában is terjed az antiszemitizmus? Igaz, Franciaországban veszélyesebb lett zsidónak lenni, mint Magyarországon, habár más okokból Magyarországon sem annyira kellemes.  Visszaérve az író elégedetlenségére: megalapozott volt, valóban a magyar olvasókban volt a hiba? Hát, Kertész frusztrációja nem azt jelenti, hogy hibája van valakinek! Ha ma mégis hibát találunk, leginkább azért, mert vannak, akik megmondják, mi a magyar irodalmi kánon. Bizony, Kertész műve kilóg abból a magyar irodalmi kánonból, amit ma tanítanak az iskolákban: semmi köze egy olyan programhoz, amelyben Wass Albert és Nyírő József szerepel… Inkább egy szélesebb irodalmi körhöz tartozik, amelyben Thomas Mann, Albert Camus, Franz Kafka, Tadeusz Borowski, Thomas Bernhard, Samuel Beckett vagy Márai Sándor foglal helyet. De ez a mai helyzet. Kertész magyar olvasókkal való kapcsolata egy több, mint ötven éves történet, ami a mai napig folytatódik. A Sorstalanság 1975-ös kiadásának „kudarca” megerősítette benne az erkölcsi meggyőződést, hogy mivel nem akart hazug művet teremteni, inkább lemond a sikerről a kádárizmus alatt. Szerintem Kertész függetlensége az olvasóval szemben nagyon egészséges, és egy koherens, egzisztenciális gesztus: tanúskodik, amennyire egy szabad szellem képes. Amikor sokkal később sikeres lett Németországban, és megkapta a Nobel-díjat, „szerencse-katasztrófának” tartotta. Nagyon ambivalens volt a sikerrel szemben. Egyik utolsó interjú alkalmával azt mondta, hogy nem akar a holokauszt bohócává válni. Kertész életműve – nyelve, gondolati világa – mennyire társtalan a magyar irodalomban? Nem mondanám, hogy „társtalan”, mivel nem hiszek az elszigetelt zsenialitásban. A magyar irodalommal való kapcsolatában a személyes naplók említik a nyolcvanas évek elejének nagyon fontos olvasmányait: Krúdy Gyulát, Márai Sándort vagy Szomory Dezsőt. Kertész sokszor olvasta Márai naplóit, nagyon tetszettek neki. De például a barátsága Pilinszky Jánossal fontos lett számára, sőt, tudtak beszélgetni a holokausztról is. Azt hiszem, Kertész és Pilinszky, bár saját poétikájukban és műfajukban, mégis ugyanahhoz az irodalmi körhöz tartoztak. Nem beszélve arról, hogy 1990-től kezdve barátok voltak Esterházy Péterrel vagy Nádas Péterrel, még korábbról Spiró Györggyel, akikkel tudott beszélni írásról és más egyebekről. Könyvének egyik specifikumát a Berlini Művészeti Akadémia Kertész-archívumában való kutatás és az íróval való interjúsorozat (2013 júniusától 2015 májusáig, 19 alkalom) feldolgozása adja. Mennyiben változtatták meg a dokumentumok és az íróval való beszélgetések az ön korábbi személyes és irodalomtörténészi álláspontját, képét a művekről, filozófiájukról? Nagyot változtattak az eredeti „Kertész-képemen”, persze! Elsősorban, mert nagyon féltem tőle, amikor először találkoztam vele. Aztán egyre jobban megszerettem őt: az akasztófahumorát, vagy ahogyan a zene szeretetére tanított. Kertész türelmes volt velem, néha, fájdalmasan türelmes – számára, számomra is. Tabukról tudtunk beszélgetni és tanúja lettem A végső kocsma című regényével folytatott küzdelmének: hogyan kellett igénybe vennie más emberek testét, hogy végig tudja írni ezt a regényt. Mindez igazi lecke volt számomra. Amit az archívuma adott: Kertész szellemi genezise és fejlődése, olvasmányai története, ellentmondásos világnézetei stb. Fantasztikus volt számomra megérteni, milyen hatással volt a saját naplójának tartalmára az 1974-ben először elolvasott Kafka-napló: az önelemzés, önanalízis egyre fontosabb szerepet játszott. A Nobel-díj átadása utáni gratulációk kapcsán írja, hogy Kertész Orbán Viktor levelét tartotta a „legszebb”-nek. Ön olvasta ezt a levelet? Mi áll benne, mitől a legszebb? Igen, olvastam a 2002. október 19-én kelt levelet, amit Orbán Viktor küldött a „Magyar Köztársaság volt miniszterelnöke”-ként. Ez egy szép levél. Gratulált az első magyar irodalmi Nobel-díjhoz. Még három mondat szerepelt benne a Sorstalanságról és irodalmi tétjéről. Nem lehet tudni, azok Orbán szavai voltak-e, vagy egy tanácsadóé. De ha Orbán Viktoré, ezek 2002-ben fogalmazódtak meg. És bizony jól esett Kertésznek, amikor az országban mindeközben csúnya polémia volt a Nobel-díja körül. A könyvében közvetíti Kertész álláspontját a Szent István-rend kitüntetés (2014. augusztus 20.) elfogadásával kapcsolatban. Mi az ön meglátása: ellentmond ez a gesztus az életműnek? Inkább egy anekdotával válaszolnék. Jean-Paul Sartre elutasította a Nobel-díjat, mire Kertész azt írta a személyes naplójában, hogy „akinek a Nobel-díj közömbös, az nem utasítja vissza”. Számára „moralista” gesztus volt. Ötven év után, majdnem ugyanazt mondta Friderikusz Sándornak az utolsó tv-s interjúban. Ebben tehát nem lehet látni semmi ellentmondást. De Kertész mindig tisztában volt azzal, hogy nincs túlélés kollaboráció nélkül. Túlélő módon élte az élete végét. Még mindig díjak. Mit gondol arról, hogy a magyar kormány állami díjjal ismert el két kirekesztő, antiszemita gondolatait nyilvánosan vállaló két irodalomtörténészt: a Nobel-díj után „Imre Kertész”-ező Döbrentei Kornélt, és Takaró Mihályt? Amint látja, a mai kulturális politika nagyon eltér a 2002-es Orbán-levéltől…

Clara Royer

Író, forgatókönyvíró, műfordító, a Paris-Sorbonne egyetem docense, magyar irodalmat és történelmet tanít. Csillag című regénye 2013-ban jelent meg magyarul; Nemes Jeles László mellett társ-forgatókönyvírója volt a Saul fia és a Napszállta című filmeknek.

Infó

A Kertész Imre élete és halálai című életrajzi esszé március 25-én jelenik meg; bemutatója a Frankofón Fesztivál keretein belül március 27-én, 16.30-kor lesz a Budapesti Francia Intézetben, ahol Clara Royerrel Schein Gábor és Szegő János beszélget. 

Frissítve: 2019.03.26 09:00