Húsz éven át vette fel halott édesanyja nyugdíját egy győri nő

Publikálás dátuma
2018.11.19. 09:11

Fotó: Shutterstock
Ezzel mintegy 13 millió 705 ezer forintra tett szert, az ügyészség vádat emelt.
Társadalombiztosítási juttatással való visszaélés vétsége miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy győri nő ellen, mert húsz éven át felvette halott édesanyja nyugdíját – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei főügyész hétfőn az MTI-t. Takács Péter közleménye szerint a 65 éves nő a költségvetést károsító bűncselekménnyel mintegy 13 millió 705 ezer forintra tett szert. A vádlott édesanyja 1997 őszén halt meg, de a nő a nyugdíjfolyósító hatóság felé nem jelezte ezt. A 2017 tavaszáig folyósított nyugdíjat a vádlott minden esetben felvette, emellett 2001-ben egy, a nyugdíj folyósításával kapcsolatos adatközlő lapot is kitöltött és aláírt édesanyja helyett. Az elkövetés 2017 tavaszán, az anyakönyvi adatokkal történt hatósági egyeztetést követően derült ki. A nyugdíjfolyósító hatóság öt évre visszamenőleg mintegy 4 millió 804 ezer forint erejéig kötelezte a vádlottat az ellátás visszafizetésére, az ügyészség pedig a fennmaradó 8 millió 901 ezer forint kárra vagyonelkobzást indítványozott. A vétség büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés. 
Szerző
Témák
nyugdíj Győr

Holttestet találtak egy kigyulladt házban Vas megyében

Publikálás dátuma
2018.11.19. 07:04
Illusztráció
Fotó: Népszava
Az épületben tartózkodó ember füstmérgezésben hunyt el.
Egy családi ház berendezési tárgyai égtek hétfő hajnalban a Vas megyei Kenyeri Ady utcájában. A helyszínre a sárvári hivatásos, valamint a pápoci és a kenyeri önkéntes tűzoltókat riasztották, kiérkezésükre azonban az épületben keletkezett lángok kialudtak – írja honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Az egységek megkezdték a ház átszellőztetését és átvizsgálását, az utómunkálatok közben pedig az egyik helyiségben egy holttestet találtak. Az elsődleges információk szerint az épületben tartózkodó ember füstmérgezésben hunyt el.
Szerző
Témák
Vas megye tűz

Rendőrautó ütközött Délegyházán, négy ember megsérült

Publikálás dátuma
2018.11.18. 19:45
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Egy személyautó előzés közben összeütközött egy szabályosan közlekedő rendőrautóval Délegyházán, a balesetben négy ember megsérült - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
közleményben azt írták: mindkét autóban megsérült a jármű vezetője és az utasok is.
Szerző