alternatív;

Alternatív Járat a Holdra

A Negyvenkettő zenekar a 2000-es évek eleje óta koncertezik, s most jutottak el az első önálló lemezig. A Trip hajón élőben is bemutatják.

„A Negyvenkettő név igazából nem fed egyetlen konkrét zenekart, hanem a különböző időszakokban, különböző tagokkal működő együtteseim összesített fedőneve. A mostani felállásban rajtam kívül György Andi hegedül és énekel, Horváth Gábor basszusgitározik, Martinkó Tamás szólógitározik és Ágoston Gábor dobol. A koncerten pedig lesz egy-két vendégünk is” – meséli Nagy Balázs Krisztián, a zenekar alapítója, frontembere. „Hogy Negyvenkettő legyen a neve, nem én találtam ki, hanem egy barátom hirtelen bedobott ötlete volt, amikor a zenekar egyik ősfelállásával koncerteztünk a Pál Utcai Fiúk (PUF) előtt. Kiderült, hogy az akkori nevünk már foglalt, ezért gyorsan ki kellett találni valamit, hogy már azt mondjuk be kezdéskor. Először nem is tudtam, miről van szó, de aztán tökéletes névnek találtam: ez a szám szerepel a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvben válaszként az életről, a világmindenségről meg minden másról feltett kérdésre. Azóta persze már nagy Douglas Adams-rajongó vagyok, az összes művét olvastam” – magyarázza a különös névválasztást.

Az évek során összegyűlt legjobb dalokból először a Semmi című szám debütált a Petőfi rádióban, 2017 nyarán. Ezután rögzítettek a Tovább tart című szomorú-szerelmes-ironikus kompozíciót, amit idén nyáron a Recorder mutatott be, majd az M2 Petőfi TV tűzte műsorra. Néhány hete pedig megjelent a Járat a Holdra című, 4+1 számot tartalmazó EP, amelynek bónusz track-je a zeneipar, a showbiznisz világát igencsak kritikusan szemlélő Szórakoztatóipari gyár című dal kibővített verziója. Ebben a zenekar több, hasonlóan gondolkodó barátja – Kardos-Horváth János (Kaukázus), Borovitz Tamás (Malacka és a Tahó), Kovács „Indigó” Pista – is közreműködik.

„A dalok azért jelentek meg ilyen soká, mert most volt kedvem foglalkozni velük: fölvenni őket, klipet forgatni. Az évek során kicsit belefáradtam abba, hogy a tagok jönnek-mennek a zenekarban, mindig újra kell tanulni a számokat az új felállásokkal, ezért egy ideig pihentettem az egészet, és inkább beálltam máshová zenélni – a Cabaret Medranóba vagy az Indigó Utcába – és egyéb zeneipari háttérmunkákat csináltam” – indokolja Nagy Balázs Krisztián, hogy miért vártak ilyen sokáig az első albummal. Balázs közben képzőművészként is aktív. „A zene számomra egy eszköz, hordozó a mondanivaló számára. Ugyanígy vagyok a képzőművészettel is: vannak olyan ötleteim, amelyeket nem dalban vagy szövegben lehet kifejezni, ezekből lesznek képek – concept art művek vagy egyéb installációk.” A Kamondy Imre nevével fémjelzett Cabaret Medrano említése korántsem véletlen: a zenekarból hárman ott is játszanak. „Stílusban eléggé különbözik egymástól a két csapat, viszont a több éves közös munka és barátság miatt nagyon jól tudunk együtt dolgozni”.  

Pluto, Malacka és a TahóAz Alter Trip elnevezésű esten három zenekar lép színpadra: a Pluto, a Negyvenkettő, valamint a Malacka és a Tahó. „Már ezer éve jól ismerjük egymást, így a buli sorrendjét is egyszerű volt logikailag összeállítani: az estét indító Plutóból Horváth Gábor (basszusgitár) és Martinkó Tamás (gitár) le sem megy a színpadról, mert folytatják a műsort a Negyvenkettővel, aztán a Negyvenkettő hegedűs-énekesnője, György Andi marad a porondon, hogy a Malackában mutatkozzon be újdonsült frontemberként.”