Fidesz;LMP;Idea Intézet;

2018-11-19 17:55:31

LMP-Fidesz nászra számít az LMP-szavazók jó része is

Még Lehet Más a Politika támogatói is érzik a kormánypárthoz való közeledést, több mint harmaduk válaszolt így egy közvélemény-kutatás során.

Meglepő eredményeket hozott az Idea Intézet felmérése, amiben azt vizsgálták, hogy a szavazók érzékelése szerint mennyiben nyitott az LMP a Fidesz irányába az április választások óta eltelt hónapokban.

Az összes megkérdezettnek csak 33 százaléka, a bizonytalanoknak pedig 48 százaléka ért ezzel az állítással. Az LMP-t a baloldali-liberális politikusok kommunikációjában és ellenzéki politikai diskurzusokban gyakran „vádolják” a Fideszhez való közeledéssel, továbbá azzal, hogy nem elsődleges célja az Orbán-kormány leváltása. Ezt az elméletet erősítette Ungár Péternek, az LMP parlamenti képviselőjének egy nyár végi írása is, amiben kifejtette, hogy nem szégyen a Fidesszel egyetérteni migrációügyben, és amiben az ellenzéki pártok választási kudarcának okait sorolta fel.

Ennél erősebb érv lehet, hogy Ungárék családi cégében, a BIF Zrt-ben- Schmidt Mária Mellett – most már Mészáros Lőrinc érdekeltsége is helyet kapott, az LMP-s képviselő viszont nem nagyon tiltakozik a NER-oligarcha közelsége miatt.