baleset;gázolás;

2018-11-19 20:52:03

Másfél óra alatt négy ember halt meg az utakon

Három gyalogos és egy autó utasa is életét vesztette hétfő délután, sorozatban történnek a közlekedési balesetek a rendőrség híradása szerint.

Egymás után következtek a halálos kimenetelű balesetek hétfő délután fél öt és negyed hét között: mint korábban beszámoltunk róla, Szerencsen egy 85 éves asszonyt a zebrán gázoltak el – alig egy órával később pedig Kispesten, a Vas Gereben utcában történt halálos gázolás, szintén egy nő vesztette életét. Vámosgyörkön egy 59 éves helyi asszony halt bele sérüléseibe, miután egy személyautó elütötte az István úton.

Dány és Isaszeg között két autó frontális ütközése végződött tragédiával – itt az egyik utas vesztette életét a 3012-es úton. Több, csak sérüléssel járó karambol is történt az ország útjain, az M1-esen például kamion ütközött szalagkorlátnak a sztráda fővárosból kivezető szakaszán, komoly torlódást okozva Budaörs térségében.

A rossz látási viszonyok mellett az esőtől, havas eső is növeli a balesetek kockázatát, érdemes fokozott óvatossággal vezetni sötedés után.