Brüsszel;késelés;

2018-11-20 10:34:25

Megkéseltek egy brüsszeli rendőrt, lelőtték a támadót

Fegyvercsempész lehetett a támadó, nem pedig terrorista. Ő és áldozata kórházban vannak, egyikük állapota sem súlyos.

A tájékoztatás szerint egy férfi kedden reggel 6 óra előtt késsel támadt egy rendőrre a város főtere, a Grand Place közelében. A tettest a rendőr társa meglőtte.

A Derniere Heure című helyi napilap névtelen forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a feltételezett merénylő azt kiáltotta, hogy "Allah akbar", azaz "Isten a leghatalmasabb" kiáltással rontott a rendőrnek. Ezt azonban hivatalos személyek nem erősítették meg.

- mondta a rendőrség szóvivője.

A gyanúsított fegyvercsempészet miatt már korábban is a hatóságok látókörébe került, szélsőséges iszlamistaként azonban nem volt ismert - közölte a Le Soir című újság.

Koen Geens belga igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy mindent meg fognak tenni a történtek pontos felderítése érdekében.

A brüsszeli rendőrség különleges óvatosságra intette az állomány tagjait. A belgiumi terrorfenyegetettség szintjét januárban hármasról kettesre csökkentették a négyes fokozatú skálán, közel két évvel a brüsszeli robbantásos merényletek után.