Nagyot fordult a világ a nemzeti csapattal

Publikálás dátuma
2018.11.20. 17:10

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Utóbb már a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor is belátta, hogy hibás döntés volt Georges Leekensre bízni a válogatottat, amely Marco Rossival javított az eredményein.
Miután 2017. október 30-án Leekens váltotta Bernd Storckot, sokáig csak a szimpatikusnak tűnő, ám többnyire semmitmondó nyilatkozatai alapján lehetett megítélni a 69 éves belga trénert, aki élesben 2018 márciusában irányíthatta először a válogatottat. Az évszakhoz képest szokatlan hidegben lejátszott idénynyitón aztán mindenkinek az arcára fagyott a mosoly, Kazahsztán ugyanis úgy nyert 3-2-re barátságos mérkőzésen a Groupama Arénában, hogy 10 perc után 2-0-ra vezetett. 
Néhány nappal később Skócia is megverte a magyar együttest, amely Leekens vezetésével legközelebb júniusban sokkolta a közvéleményt: az előrelépés halovány jeleit sem mutató gárda „kiszenvedett” egy 1-1-et Fehéroroszországban, majd a bohózatba illő gólok mérkőzésén 2-1-re kikapott Ausztráliától Budapesten. Miközben Leekens minden értékelésében hangsúlyozta, hogy látja a fejlődést, sikerélmény nélkül zárta a felkészülést a csapat, amelynek öltözőjéből kiszivárogtak olyan hangok, melyek szerint nem biztos, hogy Leekens a legalkalmasabb ember arra, hogy a szeptemberben induló Nemzetek Ligájában irányítsa a csapatot. 
Ekkor szánta el magát a váltásra a hazai szövetség.
A kapitányt kirúgták – utóbb az MLSZ első embere, Csányi Sándor is elismerte, hogy hibázott, amikor Leekenst választotta. A belgát a korábban a Budapest Honvéddal élvonalbeli aranyérmet nyerő, a Dunaszerdahellyel szlovák bronzérmesként végző Marco Rossi váltotta.
Szép dolog az önkritika, ám az olasz bemutatkozásakor, Finnországban erősen érzékelhető volt az elfecsérelt hónapok hatása, a gárda 1-0-ra kikapott Tamperében. Rossi a folytatásban első hazai meccsén sikerre vezette a válogatottat, ám a görögök elleni sikernél is nagyobb szó volt, hogy végre szervezettség nyomait mutatta a nemzeti tizenegy. 
Az örömködést egy gyengébb október követte, az NL-t záró múlt heti, hazai mérkőzések viszont megmutatták, miért Rossi a megfelelő kapitány: az észteket és a finneket is 2-0-ra legyőző csapat Finnország ellen már a Rossi-csapatokra jellemző háromvédős felállásban kezdett, agresszíven letámadta ellenfelét, s ami a legfontosabb, kihasználta a helyzeteit. Az évzáró mérkőzést követően az NL-csoportja második helyén záró válogatott csatára, Szalai Ádám sokatmondóan felvetette: el lehet gondolkodni azon, mi lett volna, ha az első félévben nincs a Leekens-féle vakvágány.
„A második hely összességében jó eredmény, a két utolsó hazai mérkőzésünkön megmutattuk, hogy sokat fejlődtünk" – nyilatkozta a Népszavának a címeres mezben a finnek ellen debütáló középpályás, Holender Filip, aki jól ismeri Rossit, hiszen ő is tagja volt a Honvéd 2017-es bajnokcsapatának. 
"– Marco Rossi ugyanaz az ember, aki akkor volt, a hozzáállása, a mentalitása semmit nem változott. Nem a véletlennek köszönhető, hogy sikeres volt a Honvéddal és a Dunaszerdahellyel is.”

Három sikerrel, két döntetlennel és öt vereséggel, tehát negatív mérleggel zárta az évet a válogatott, mégis pozitív töltettel. Rossival mérkőzésről-mérkőzésre fejlődött a csapat, amelynek szemlátomást van stílusa. A játékosok elfogadták az olaszt, aki 2019-ben eddigi pályafutása legnehezebb feladata előtt áll: az MLSZ egyértelműen azt várja tőle, hogy kivezesse a csapatot a 2020-as, részben hazai rendezésű kontinenstornára.

Eredményes és emberséges csatár

A nemzeti tizenegy idei összes mérkőzésén pályára lépett Szalai Ádám (ezt rajta kívül csak Kleinheisler László mondhatja el), aki Dzsudzsák Balázs távollétében csapatkapitány is volt, öt góljával a válogatott legeredményesebb labdarúgója lett. A Hoffenheim támadójára a pályán kívüli megnyilvánulásai miatt is büszkék lehetnek a szurkolók: a finnek elleni mérkőzés előtt például az előtte didergő játékoskísérőre terítette melegítőjét, mezét pedig a lefújás után odaajándékozta egy kisfiúnak. Hétfőn már saját jótékonysági szervezete, a Játékidő Alapítvány nevében többek között hat speciális futóbabakocsit adományozott a Bethesda Gyermekkórháznak.

A válogatott idei eredménysora

2018. március 23. Magyarország–Kazahsztán 2-3 2018. március 27. Magyarország–Skócia 0-1 2018. június 6. Fehéroroszország–Magyarország 1-1 2018. június 9. Magyarország–Ausztrália 1-2 2018. szeptember 8. Finnország–Magyarország 1-0 2018. szeptember 11. Magyarország–Görögország 2-1 2018. október 12. Görögország–Magyarország 1-0 2018. október 15. Észtország–Magyarország 3-3 2018. november 15. Magyarország–Észtország 2-0 2018. november 18. Magyarország–Finnország 2-0

Szerző
Frissítve: 2018.11.20. 18:30

Varga János a Nemzet Sportolója lett

Publikálás dátuma
2018.11.20. 16:28

Fotó: Róth Tamás / Wikipedia
Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke hivatalos értesítést kapott róla, így ténnyé vált, hogy az olimpiai, valamint kétszeres világ- és Európa-bajnok birkózó, a 79 éves Varga János a Nemzet Sportolója lett - áll az MBSZ keddi közleményében.
A Nemzet Sportolói exkluzív társaságban Kulcsár Győző négyszeres olimpiai aranyérmes párbajtőrvívó szeptember 19-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből. A jogszabályok értelmében hatvan napon belül a tagoknak kellett javaslatot tenniük, és a Nemzet Sportolói október 29-én Varga Jánost jelölték a megtisztelő címre. Az általuk kiválasztott sportember nevét a sportpolitikáért felelős miniszter képviseletében Szabó Tünde államtitkár terjesztette a kormány elé, és a kabinet elfogadta a jelölést - olvasható a közleményben, amely emlékeztet arra, hogy Polyák Imre 2010-es halála óta most került újra birkózó a Nemzet Sportolói közé.
A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.

A Nemzet Sportolói

Jelenleg: Balczó András öttusázó, Hammerl László sportlövő, Bíróné Keleti Ágnes tornász, Kamuti Jenő vívó, Kárpáti György vízilabdázó, Magyar Zoltán tornász, Portisch Lajos sakkozó, Sági Györgyné Rejtő Ildikó vívó, Schmitt Pál vívó, Székely Éva úszó, Varga János birkózó és Weltner Györgyné Ivánkay Mária siketlimpiai bajnok asztaliteniszező.
Halálukig a cím birtokosai voltak: Puskás Ferenc, Zsivótzky Gyula, Polyák Imre, Albert Flórián, Gyarmati Dezső, Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Földi Imre és Kulcsár Győző.

Szerző

Fantomgól a pokolban

Publikálás dátuma
2018.11.20. 10:30

Fotó: AFP-DPA
Annyi nagy szégyene van a FIFA-históriának, hogy bőven lehet válogatni, sajnos. A megdöbbentő gyalázatok egyike negyvenöt évvel ezelőtt történt.
Az 1974-es vb-részvételért interkontinentális pótselejtezőt kellett vívnia egymással a Szovjetunió és Chile válogatottjának. A szovjet csapat a franciák fölött aratott 2-0-lal szerezte meg európai kvalifikációs csoportjában az elsőséget, míg a chilei együttes a peruiak elleni, háromtételes párharcban (0-2 és 2-0 után semleges pályán, Montevideóban 2-1) vívta ki a jogot a további szereplésre. Akkor még Salvador Allende volt Chile elnöke.
Ám szeptember 11-én Augusto Pinochet tábornok véres puccsal magához ragadta a hatalmat, majd koncentrációs táborrá alakította a santiagói Nemzeti Stadiont, ahol több tízezer embert tartottak fogva törvénytelenül. Az aréna területén rendszeresek voltak a gyilkosságok és a kínzások, ezért a Szovjet Labdarúgó Szövetség bejelentette: a szbornaja nem áll ki 1973. november 21-én a pótselejtező visszavágójára, amennyiben azt Santiagóban rendezik. Márpedig Pinochet elrendelte, hogy mindenképpen ott tartsák a találkozót. Majd amikor a FIFA szemlebizottsága a szenvedések színterévé aljasított sporttelepen járt, a foglyok többségét az öltözőépületekbe zsúfolták, s csupán keveset hagytak közülük a nézőtéren. Hallatlan cinizmussal néhányat a bejárás során lőttek agyon, nyilván hangtompítós fegyverekkel. A megtévesztés szándéka nem menti a nemzetközi szövetséget, hiszen annak illetékesei a híradásokból két hónapja értesülhettek róla, mi folyik Chilében, ám Helmut Käser FIFA-főtitkár soha nem felejthetően azt nyilatkozta: „Semmilyen sportbéli okot nem látok arra, hogy bárki bojkottálja a Világ Kupát.”
A brit Morning Star ezzel szemben maró gúnnyal azt írta: „Belfast pillanatnyilag nyugodtabb hely Santiagónál.” Az üzenet nyilvánvalóan Sir Stanley Rousnak, a FIFA angol elnökének szólt...
Noha a világszervezet múlhatatlan felelősségét ez sem enyhíti, a szovjet szövetség súlyos hibát követett el azzal, hogy a pótselejtező első mérkőzését (0-0) szeptember 26-án engedte lejátszani Moszkvában. A futballisták már akkor sem akartak pályára lépni, majd Oleg Blohin, az 1975-ös aranylabdás meg a többiek azzal fordultak a vezérkarhoz, hogy félnek elutazni Santiagóba, a szövetség pedig akceptálta ellenérzésüket. (A bojkottról persze nyilván Leonyid Brezsnyev döntött.) 
Ami ezután következett, az – a rémálmon túl – a legálnokabb bohózatok között tartható számon. Pinochet november 9-én kiüríttette a tábort, és visszahelyezte eredeti funkciójába a stadiont, majd a mérkőzés napján a helyszínen megjelent a chilei csapat, felvonták a zászlókat, a zenekar eljátszotta a himnuszokat, miközben az ellenfél – bejelentésének megfelelően – nem volt sehol. A mérkőzést is elkezdték: a chileiek elindították a labdát, és akciójuk végén Francisco Valdez – gondolták volna? – az üres kapuba passzolt. Legalább 18 000 (egyes források szerint 25 000) néző ünnepelte a fantomgólt... A „meccset” a chileiek 1-0-ra nyerték, majd a mindenre képes FIFA 2-0-lal igazolta a találkozót.
Az 1974-es vb-re a bravúros győzelmet arató chileiek utazhattak, de a valaha volt legszomorúbb futballesemény egyikének még nem volt vége. Mivel a chileiek tudták, hogy a szovjet együttes nem megy el Santiagóba, a visszavágó napjára meghívták a Santost, amelynek elöljárói – 30 ezer dollárért – elfogadták az invitálást. Nem mellesleg: a pótselejtezőtől a világbajnokságig mindössze három válogatott mérkőzést tudott játszani a chilei csapat, ezek közül kettőt a diktáror Duvalier-dinasztia rettenetes Haitijában. A harmadikra az ír válogatott utazott el 1964 májusában Santiagóba, de Dublinban heves – ám hiábavaló – tiltakozás előzte meg a vendégszereplést. A Santos viszont erényt kovácsolt a morális mételyből: miután csapata 5-0-ra győzött a chilei válogatott ellen, az eredményt így aposztrofálja a klubkrónika: „Pinochet–Santos 0-5. Finom bosszú volt ez azoktól, akik iszonyodnak az erőszaktól, a brutalitástól. Hasonló történt, mint Jesse Owens diadalai alkalmával az 1936-os olimpián Hitler Berlinjében.”
A politikai párhuzam megáll. Ám a Santosnak – amelyben, ha Pelé nem is, Euzebio (Carlos de Jesus) játszott, sőt két gólt szerzett – csak annyi helyben hagyható magyarázata van Santiagóra, akár a FIFA-nak...
Témák
labdarúgás