„Bemutatkoztunk neki, úgy is, mint tiszások. Hozzájárult a fénykép kiposztolásához is” – szögezte le a közösségi oldalán a politikus.
Teljesítményük méltó volt a szurkolói lelkesedéshez, emelt fővel hagyhatták el a pályát.
A szövetségi kapitány szerint a mostani hullámvölgyből a kiutat az jelentené, ha kedden este megvernék a bosnyákokat.
Nehéz megmondani, hogy pontosan mi történt – jelentette ki a magyar válogatott szövetségi kapitánya, hozzátéve, ő az első számú felelős, utána következnek a játékosok.
Felhívás honfitársainkhoz: az, aki bármit tud a Düsseldorfban nyomtalanul eltűnt válogatottról, sürgősen jelentkezzék!
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton Düsseldorfban játszik Németország ellen a Nemzetek Ligája első idei mérkőzésén. Varga Barnabás benne lesz a kezdőcsapatban.
A szövetségi kapitány 26 fős keretéből több ismert játékos ugyan kimaradt, de mint hangsúlyozta, nem elégedetlen például Fiolával vagy Styles Callummal, meccshiány miatt kell nélkülöznünk őket.
A nemzeti együttes trénere igyekezett levonni a tanulságokat az Eb-szereplésből.
Az olasz szakember közölte, az Európa-bajnokság tanulságainak átgondolását követően, pár hét múlva megkezdi a felkészülést az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre történő összetartás előkészítésével.
Sajtóhírek keringenek arról, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya távozhat, emiatt több szurkoló cselekvésre szánta el magát.
Ez az esetleges távozás a futballvezetés krízisével is járna: a szövetségi kapitány lényegében egymaga legitimálta a mostani vezetést, ugyanis az MLSZ-vezérkar előtte kétszer is nagyon csúnyán mellényúlt.
A csapat több tagja úgy véli, hogy összejöhet a továbbjutás, ha jól játszunk Skócia ellen.
A magyar szövetségi kapitány szerint második Eb-mérkőzésünkön lényegében az esélytelenség motiválhatja játékosainkat, az, hogy ellenfelünk nem csak papíron jobb.
A szünet után korrigálták a hibát a mieink, de így is passzív maradt a játékunk.
Bemutatkozik az Európa-bajnokságon a magyar válogatott, amelynek ellenfele sínen volt és lesz: vasúton érkezett Kölnbe, majd a meccs után vonaton távozik.
A magyar válogatott szombat délután mutatkozik be a seregszemlén. A kapitány és a játékosai között nagy az összhang: a célkitűzés egyöntetűen a továbbjutás.
A magyarok szombaton a debreceni Nagyerdei Stadionban tartják a kontinensviadal főpróbáját az izraeli csapat ellen.
Első találkozás Koszovóval, utolsó a fővárosban a veretlenségi sorozatát hosszabbítani kész válogatottal az Eb előtt.
Március második felében a Törökország és Koszovó elleni mérkőzésekre a szövetségi kapitány újoncként meghívta Dárdai Mártont és két év után újra Vancsa Zalánt is.
Érdi Mária lett a női győztes. A hagyományos csapatsportokban a férfi labdarúgó-válogatott, az egyéni sportágak csapatversenyei kategóriában pedig a férfi kardválogatott győzött. Az edzők között Marco Rossi kapta a legtöbb szavazatot.
Valamint Arnold Schwarzeneggeré és Marco Rossié is. Utóbbi a miniszterelnök szerint a „nemzet kapitánya”.
A 2024 németországi labdarúgó Európa-bajnokságra veretlenül, egyenes ágon kijutott magyar válogatott az A csoportban küzdhet a jövő június 14-én kezdődő, július 14-ig tartó kontinenstornán.
A szövetségi kapitány úgy véli, nem ez volt a fő oka a gyengébb első félidei teljesítménynek. Megjegyezte, akár hét-nyolc játékost is lecserélhetett volna a szünetben.
Győzelem esetén már mindenképpen a 2024-es kontinenstorna résztvevője a selejtezőcsoport élén álló magyar válogatott.
Pillantás a kilencedikről
Ma már a 4:0 az egykori 6:3 – hangsúlyozta Novák Katalin. A jeles eseményen Orbán Viktor miniszterelnök is tiszteletét tette.