Az első világháború végéről megemlékező, most zárult rendezvények sorozata élesen világított rá Európa, benne Magyarország mai biztonságpolitikai helyzetére. Meglepő, hogy itthon erről szinte alig esik szó. Pedig Orbán úgynevezett külpolitikája Magyarország biztonságának perspektíváit illetően is súlyos aggodalomra ad okot.
A kormánypropaganda a biztonság kérdését évek óta a migráció okozta fenyegetésre korlátozza. Pedig a biztonsági helyzet kapcsán jóval több mindent kell számba venni: elsősorban a nyugati szövetségi rendszer – a mi szövetségi rendszerünk – állapotát, az erre épülő biztonsági garanciák érvényességét, Magyarország közvetlen szomszédságát.
A Trump elnök által mostanában felforgatni kívánt nemzetközi rendnek, kis megszakítással, az első világháború vége óta sarkalatos eleme Amerika stabilizáló szerepe. Trump nemzeti bezárkózást célzó politikája, elfordulása a szabályozott multilateralizmus elveitől ezért új módon veti fel az európai biztonság kérdését is. Sokan fontosakat mondtak erről a megemlékező beszédekben. Csak Magyarországon övezi süket csend az átalakuló európai biztonsági környezetet. Magyarország nem érintett ebben az ügyben?
Az említett beszédeken vörös fonálként húzódik végig, hogy ki kell alakítani az önálló európai biztonsági szerepet, és számba kell venni ennek következményeit. Ha e szerep valósággá válik – és ez mind valószínűbb –, annak komoly geostratégiai és a nemzeti erőforrások felhasználásában mutatkozó hatásai várhatók. Nem lenne erről magyar mondanivaló?
Minden közös európai védelem kiinduló kérdése: milyen fenyegetésekkel nézünk szembe? Erre a kérdésre az elfásult magyar közvéleménynek sulykolt válasz – a migráció – aligha kielégítő. Mondani kellene valamit a kiszámíthatatlan oroszokról, Kína globális nyomulásáról, a világkereskedelem éleződő feszültségeiről, Európa demográfiai helyzetéről – és ez csak néhány példa. Magyar részről viszont itt is szinte harsogó a csend. Esetleg úgy gondolja a jelenlegi magyar államvezetés, hogy a hatékony magyar diplomácia ügyes kétoldalú tárgyalásokon fogja semlegesíteni mondjuk az orosz és kínai forrásból jelentkező veszélyeket?
A közös európai védelemnek – tetszik ez Orbánnak vagy sem – a közös értékek kötőanyagán, az európai liberális konszenzuson kell alapulnia. Ha Magyarország ennek önként hátat fordít vagy kirekesztik onnan, akkor nem lesz részese a közös védelemnek.
A közös védelem minimális előfeltétele a szövetségen belüli bizalom. Aggasztó, hogy a magyar kormány egyre gyakrabban torpedózza meg az EU olyan állásfoglalásait, amelyek például kritikusak az unió geopolitikai riválisainak tekintett Kínával szemben. Soha nem cáfoltan kiderült továbbá, hogy a legfontosabb szövetséges biztonsági szolgálatok már nem osztanak meg érzékeny információkat a magyar társszolgálatokkal. Pedig minden közös védelem alapja a közös helyzetértékelés, amelyhez lényegi információkkal és elemzésekkel járulnak hozzá a titkosszolgálatok.
Milyen alternatívában gondolkodik Orbán? Salvini, Strache, Wilders fogják nyújtani azokat a kemény biztonsági garanciákat, amelyeket esetleg a közös európai védelmen kívül maradva az európai nacionalisták adnának egymásnak? A nacionalizmusok romboló, 17 millió halottat maga mögött hagyó következményeiről éppen most emlékeztek meg. Egy második, féktelen nacionalizmus-hullámnak már 60 millió emberi élet esett áldozatul.
Realitás, hogy Magyarország erőforrásokban szegény, fogyatkozó népességű ország, érdemleges haderő nélkül. Biztonsága csak bizalomra épülő szövetségesi kapcsolatokkal és – ez Magyarország esetében különösen fontos – jó szomszédságpolitikával garantálható. Mi a helyzet ez utóbbival?
A szomszéd országokkal évtizedek óta nem volt olyan rossz a viszony, mint ma: a hétből legalább öt szomszédhoz fűződő viszonyt „feszültnek”, „hűvösnek” vagy „konfliktusokkal terheltnek” lehet minősíteni. Ez a közvetlen magyar biztonságpolitikai környezet.
Mi vár így Magyarországra egy romló európai biztonságpolitikai környezetben? Szövetségesei megbízhatatlannak tartják, szomszédai nagy részével nincs bizalmi viszonya, és a közeljövőben aligha lehet; vezetői kétoldalú tárgyalásokon a szoros szövetségesek helyett szinte kizárólag autoriter államok vezetőivel konzultálnak, többek közt a türk rokonságot keresve. Kikre, milyen kapcsolatokra építi a jelenlegi magyar államvezetés Magyarország jólétét és biztonságát hosszabb távon?
Szövetségi rendszeréből kiszakítva egy gyenge Magyarország csak külső erőközpontok játékszere lehet. Értik-e ezt a magyar választók? Csak remélhetjük, mert jövő májusban egy minden korábbinál fontosabb európai parlamenti választáson kell majd véleményt mondaniuk erről a helyzetről és Orbán politikájáról.