A liberális demokrácia érték

Az Orbán-rendszer kiépülésével együtt újra és újra fellángol a vita arról, hogy milyen névvel lehetne megjeleníteni a rezsim lényegét. Maffiaállam, autokrácia, új feudalizmus, hibrid rendszer vagy már egyenesen diktatúra?
Bár kétségtelen, hogy mindegyik megnevezésnek van igazságtartalma, Orbán Viktor maga is definiálta saját rendszerét, amikor hírhedt beszédében illiberálisnak nevezte azt. Vannak, akik ezt a kifejezést egyszerűen úgy értelmezik, mint egy liberálisok nélküli berendezkedést. És vannak olyanok – magam is ezek közé tartozom –, akik szerint ez a megnevezés a demokrácia, a szabadság és a parlamentarizmus lényegét tagadja meg.
Noha az „illiberális demokrácia” kifejezés a populista nacionalista politika egyik kedvelt fogalma, tartalmának meghatározásával adósak maradtak. Nem véletlenül, hiszen a politikai gyakorlatban fából vaskarika, populista blabla. A politikai kommunikációban az „illiberális demokrácia” a liberalizmus értékeinek és eredményeinek tagadásaként fogalmazódik meg. Márpedig minden bírálat ellenére a liberális demokrácia teremtette meg a történelem során a társadalom legszélesebb rétegei számára a legteljesebb szabadságot, békét, a legnagyobb jog- és esélyegyenlőséget, jólétet. Legjobban a liberális demokráciákban ellenőrizhető és kérhető számon a hatalom. Itt valósul meg legnagyobb mértékben a szóláshoz és a tájékozódáshoz való jog. Ez a rendszer képes a leginkább az önkorrekcióra. Az a kormány, amellyel a választók elégedetlenek, a liberális demokráciában demokratikus versenyben leváltható. 
A liberális demokráciák olyan világot teremtettek, ahol a tudomány, a kultúra virágzik, ahol innovatív, modern és erős gazdaságok épültek, ahol a sokféleség nem gyengíti, hanem erősíti a társadalmat. Ez a berendezkedés tette lehetővé, hogy Európa népei egy unióban teremtsenek békét és fejlődést az egész kontinensen. És természetesen, baloldaliként talán a legfontosabb értéknek tartom, hogy a liberális demokrácia keretei között jöhetett létre az a fejlett jóléti állam, amelynek áldásait irigyeljük mi, magyarok, ma is.
Ezzel szemben az úgynevezett illiberális rendszerek – ideértve természetesen az Orbán-rendszert is – minden esetben szabadság-, demokrácia- és haladásellenesek. A demokratikus intézmények, a parlament a hatalom kiszolgálóivá válnak. A demokratikus versenyt kizáró, manipulált választások funkciója csupán az, hogy legitimálják a leválthatatlannak tűnő és ellenőrizhetetlen korrupt hatalmat. Az orbáni illiberális demokrácia tehát demokratikus díszletek közötti autokratikus egypártrendszert jelent.
Az illiberális vezetők homályos nacionalista víziókkal, álhírekbe csomagolt összeesküvés elméletekkel és idétlen populista „világmagyarázatokkal” indokolják a tudatosan félretájékoztatott közvélemény számára a hatalmi céljaikat. És sajnos komoly sikereket érnek el itthon és Európa szerte.
Ezekre a „sikerekre”, az elégedetlenségre, valamint a mesterségesen felkorbácsolt félelmekre építve a populista politika folyamatosan támadja a liberális demokrácia megmaradt bástyáit nemzeti és európai szinten egyaránt. Arra kell számítanunk, hogy ezek a támadások nem szűnnek meg, sőt egyre erőteljesebbek lesznek.
További kockázatot jelent, hogy a progresszív erők megosztottak és még gyengébbek lesznek, a nacionalista populisták pedig összeállnak, mert megérzik a hatalom szagát. Együttműködésük olyan mértékben akadályozhatja az Unió működését, hogy az tovább rombolja annak tekintélyét. Ezért az Unió és annak országai sokkal sérülékenyebbé válnak olyan problémákkal szemben – mint például az idegengyűlölet –, amelyek aláássák a társadalmi békét, és rombolják a nemzetközi együttműködést. Ez pedig egy lefelé húzó spirálba lökheti az Uniót, ami során lehetetlenné válik az integráció mélyítése és az „erős Európa” megteremtése.
Viszont a nacionalista populisták veszélyt jelentenek a középjobboldali, polgári konzervatív, Európa-párti pártokra is, ezért lehetőség adódik egy érdekszövetségre a jobb és balközép pártok között Európában. Azaz, ideológiai oldalaktól függetlenül együtt kell és lehet megvédeni a liberális demokráciát és annak értékeit!
Ám naivak lennénk, ha azt gondolnánk, hogy elegendő az eddigi eredményeket védelmezni. Nem ringathatjuk magunkat abba a hitbe, hogy pusztán a liberális demokrácia elegendő hívószó lesz ebben a küzdelemben. Mi, magyar demokraták jól tudjuk ezt. Miközben a bástyákat védelmezzük, új várat kell építenünk! Új, közös konstrukciót kell kidolgoznunk a hatékonyabb működés érdekében. Jobb Európai Unió kell, mélyebb integráció, nagyobb hatékonyság, gyorsabb döntési mechanizmusok és megfelelő eszközök a döntések érvényesítésére. Ha úgy tetszik, több demokrácia és modernebb gondolkodás kell, továbbá nagyobb léptékű haladás és jólét. A megújult Európa nem lehet gyenge és impotens!
De nem elegendő megalkotni az új Európa vízióját, hanem azt el is kell fogadtatni Európa polgáraival. Ki kell használni, hogy a populisták eddig egyetlen nagy gazdasági, társadalmi vagy politikai problémára sem tudtak érdemi válaszokat adni. Ki kell emelnünk, hogy a nacionalista populisták számára Európa pusztán lenyúlható anyagi erőforrás, nem pedig egy új, progresszív politikai minőség. Márpedig Európa nem válhat egyetlen, kizárólag önmagát kiszolgálni kívánó korrupt elit svédasztalává.
Új típusú megoldásokat kell találni a gazdasági bizonytalanság enyhítésére és azokra a globális társadalmi változásokra, melyek miatt a választók elbizonytalanodtak. Az embereknek érezniük kell, hogy a liberális demokrácia védi meg őket, ez hozhat nekik hosszútávon fenntartható jólétet, esélyegyenlőséget, igazságos társadalmat, jogegyenlőséget és ezáltal igazi békét és szabadságot, azaz ez ad nekik biztonságot. Tehát a liberális demokrácia megvédése nem az elitek küzdelméről szól, hanem a szó legszorosabb értelmében az emberek személyes érdekeiről.
Ezért őszinte és bátor beszédre van szükség! Végre teljes nyíltsággal meg kell kérdőjeleznünk azokat a fogalmakat, magyarázatokat és hiedelmeket, amelyeket a nacionalista populista kánon sérthetetlennek hisz. Az igazságot akkor is köntörfalazás nélkül ki kell mondanunk, ha ezért további támadásoknak leszünk kitéve a részükről.
Mindez fokozottan igaz a jelenlegi magyar helyzetre. Ebben az elveszettnek tűnő mérkőzésben reményt adhat, hogy az emberek jelentős része bár alkalmazkodik a jelenlegi állapotokhoz, igazából nem fogadja el az Orbán-rendszert. A többség pontosan látja a rendszer hibáit, látja, ahogy felélik az erőforrásainkat, ellopják a jövőnket. Érzik, hogy a rendszer olyan hamis elvekre és ideológiára épül, amelyet még azok sem hisznek el, akik hirdetik. Azok, akik ma aggódnak, mert nem tudják a gyermeküket egyetemre küldeni, azok, akiktől elvették a lehetőséget az öngondoskodásra, a felemelkedésre, azok, akik megtapasztalták az egészségügyi rendszer leromlását, azok, akik egyre inkább érzik a kormány perverz társadalompolitikájának hatását, nem hiszik el, hogy Orbán illiberális rendszere szabadságot és jólétet teremthet.
Tudnunk kell, hogy mi, magyar demokraták, nem vagyunk egyedül. Ellentétben azzal a tévhittel, hogy a magyarság magányos, elárult nemzet, amelynek egyedül kell dacolnia a világgal, vannak szövetségeseink.
Nekünk annyit kell tennünk, hogy európai barátainkkal együtt, egymással együttműködve megvédjük a liberális demokrácia értékeit a hamis prófétáktól, hogy annak keretei között biztonságos, igazságos és sokszínű Magyarországot teremthessünk.
Frissítve: 2018.11.22. 09:30

Blöffország

Blöff az egész világ – már ahogy Shakespeare Vilmost kiforgatva a kormány el akarja hitetni velünk. Mindenki át akar itt verni mindenkit, csak a magyar hatalom lát tisztán, amikor ezt közli a hazai és nemzetközi közönséggel. Soros-féle politikai blöff volt Kovács Zoltán (egykori CEU-s hallgató) kormányszóvivő szerint a Közép-európai Egyetem Bécsbe költözésének terve, aztán kiderült, hogy Orbán Viktor remélt "menekültügyi” szövetségese, Sebastian Kurz kancellár nem blöfföl, hanem tárt karokkal várja Bécsbe a Budapestről szánalmas trükkökkel elüldözött egyetemet. Blöff a magyar kormány szerint a "menekültbarát" Brüsszel és az Unió, az Európai Parlament Sargentini-jelentése, blöff az egész ENSZ, blöff az Európai Néppárt Fidesz elleni morgása (ebben azért van némi igazság) , blöff, hogy bármilyen normát is megsértene, ha a köztörvényes volt macedón miniszterelnököt magyar diplomáciai segédlettel átsegítik a gyodával lezárt határon. Amikor 2010-ben Orbán hatalomra került nem minden ok nélkül a baloldali hatalomgyakorlás blöffjéről beszélt. Azóta megtapasztaljuk, folyamatos szemfényvesztés a saját kormányzóképessége. Pakstól, a szemétszállításig, a hajléktalanok eltüntetéséig, az egészségügyig és a kulturális tao beszántásáig egyetlen hatalmas kormányzati blöffben élünk, amellyel el akarják velünk hitetni, hogy rendes kormányzás. A legszörnyűbb, hogy ebben a blöffországban az ellenzék sem csinál többnyire mást, mint a perifériára szorítva, a blöffparlamentben ágaskodik. Aztán nem találva fogást a kormányzaton folyamatosan összefogásról blöfföl.  Van, akit vigasztal, hogy mondjuk hat év után az Alkotmánybíróság kimondja: az emberi jogok európai egyezményét sérti a fogyatékosok állapotát felülvizsgáló 2012-es törvény. Sovány vigasz, mert mit kezdjenek most határozattal a kezükben életük utóbbi hat évével az érintettek? Mit fogunk kezdeni elmúlt akárhány évünkkel, ha egyszer, akárhány év múlva az Alkotmánybíróság kimondja majd: blöff volt ez a korszaknak tervezett undorító világ?
Szerző
Friss Róbert

A Fenevad árnyékában

Viszonylag ritkán idézik a Biblia Jelenések könyvéből a Fenevadról szóló proféciát.  Az itt olvasható jövendölés szerint, amikor hosszú ideje élnek emberek a Földön, akkor egyszer csak megjelenik a kétszarvú Fenevad - akiben könnyű felfedezni a mindenkori diktátorok képmását - és gonosz módon azt cselekszi, hogy mindazok, akik nem lesznek hűséges szolgái az új diktatúrának, hogy ne legyenek képesek se venni, se eladni. Így hiába halmozódik fel tekintélyes mennyiségű pénz mindazoknál, akik vásárolni szeretnének, addig nem költhetnek el belőle, amíg maguk is vazallussá nem válnak. A hűséget pedig egy-egy szalaggal jelölik meg a kézen és homlokon. A Fenevad aligha lehetett volna igazi diktátor, ha ezt a - végeredményben pozitív - jelölést nem tette volna kötelezővé. Szinte a bibliai idők szellemét idézi, hogy élnek közöttünk szép számmal olyanok, akiknek ugyan tőkéjük volna - nem is kevés -, de nem váltak talpnyaló udvaronccá, így pénzük kihasználatlanul hever. Így ragadható meg annak a látszólag rejtélyes folyamatnak az oka,  hogy 2018 harmadik negyedévének a végére 52,5 ezer milliárd forintra nőtt a háztartások pénzügyi vagyona, sőt az év eleje óta az átmenetileg szabad pénzeszközök 4,5 ezer milliárd forinttal gyarapodtak. Ezek hatalmas számok, a jelzett összeg tényleges vásárlóértékének reális számbavétele meghaladja a lakosság elsöprő többségének a képelőerejét. Könnyű belátni - ha csak az idei növekményre tekintünk is, - hogy jelentős pangó tőkéről van szó, amely keresi, de nem találja a helyét abban a "hozamsivatagban", amely csak méltatlanul alacsony kamatot kínál a fölös pénzek gazdáinak. A fantáziatlanok, a gyávák és a minden bajok forrását a pénzintézetekben kereső bankellenesek természetesen rendületlenül gyűjtögetik otthon a készpénzt, 130 milliárddal gyarapodott az állomány egyetlen negyedév alatt. A magyarok pénzügyi kultúrájáról szemléletes képet nyújt az az adat, hogy a szinte láthatatlan mértékű kamatot termelő látra szóló betétek állománya ugyan valamivel meghaladta a pénzüket készpénzben otthon "spájzolókét", viszont az inflációhoz közelítő hozamot produkáló, vagyis kifizetődőbb betétekből milliárdok távoztak. Bár a nagy számok törvénye aligha igazolja, hogy a lóversenyen  a szűz kéz mellé szegődne a szerencse, tőzsdei részvény-befektetéseknél még feltételezni sem érdemes ilyesmit. Akik az elmúlt negyedévben 28 milliárd forintot áldoztak részvényvásárlásra, ma főhet a fejük, tőkéjük 13 milliárd forinttal apadt. A magyar háztartások pénzügyi vagyona valamivel meghaladja az éves GDP-t. A németeké és osztrákoké harmadával haladja meg a mienkét. A háztartások vagyona ott csak arra vár, hogy értelmesen felhasználják, majd ismét feltöltsék a kasszát. A magyar háztartások felduzzadt tőkéje is hasznosulásra vágyik, az  újabb feltöltés reménye nélkül. Inkább elköltik - nem kevesen elszórják - a pluszpénzt, minthogy befektessék azt. Fölöttük, bár sokan aligha sejtik, a Fenevad árnyéka lebeg.
Szerző
Bonta Miklós