Balkáni kaland - Miért Orbánhoz fordult Gruevszki?

A választ Macedónia helyzetében és múltjában kell keresgélnünk, az ország szárazföldi sziget jellegében, s szomszédaival való ellentmondásos viszonyában.

A magyar kormány évek óta komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy megváltoztassa országunk földrajzi helyzetét. Elhatározta, hogy kivezeti Magyarországot Közép-Európából. Az elmúlt napokban, amióta a volt macedóniai kormányfő Magyarországra szök(tet)ése foglalkoztatja a közvélemény egy részét, meggyőződhettünk róla, Orbán Viktornak ezt a célját már-már sikerült megvalósítania: hazánkra egyre inkább ráillik a balkáni jelző.

Orbán a példakép

Közép-Európa valamilyen módon a jogállamiságot, a jog uralmát jelenti. Az pedig, amit a magyar szervek cselekedtek november 11-én, s azóta, a legjobb esetben is csak a joggal való formális játszadozás. Albániától Budapestig magyar köztisztviselők szállították a VIP-migránst, megszegve minden előírást, egyfajta hadúri utasítást követve. Azóta pedig – a szót csűrve-csavarva – csak azt ismételgetik, hogy nem volt magyar közreműködés abban, ahogy Nikola Gruevszki elhagyta Macedóniát. Tehát – és miért ne hinnénk el - nem kísérte magyar diplomata, amikor átszökött a macedón-albán zöldhatáron. Valaki más kísérte. Feltételezem, van elég jól kiképzett hazai híve, vagy valamilyen ideiglenesen ott állomásozó szakértő, aki vállal ilyen utaztatásokat. (Mindez csak részletkérdés, bevezető egy majdan megírandó kém/kalandregényhez, amelyben a titkos ügynökök mini-tengeralattjárót vetnek be az Ohridi-tavon, miután legyűrték az Enver Hodzsa és Joszip Broz Tito idejében lerakott elrozsdásodott aknamezőket a romantikus tájon.) Gruevszki itt van közöttünk, eljutott Budapestre. Őt, mint manapság itt állítják: maga Soros György tűzte céltáblájára, ezért ítélték el hivatali hatalommal való visszaélés miatt.

Nikola Gruevszki személye, pályafutása minket csak korlátozottan érdekel. A macedóniai elemzők dolga megmagyarázni, hogy miként válhatott az ex-jugoszláviai rendszerváltás idején közgazdaságot hallgató fiatalember először gazdasági szereplővé, majd kormányzati tényezővé, sőt Nyugat-barát reformerré, hogyan foglalta el a macedóniai jobboldal vezető pártját, s miként csinált magának abból örökbérletet. Hogyan vált az eszmeileg üres tőzsdealkusz a nemzeti önazonosság átalakításának prófétájává, aki giccses szobrokba, túlárazott álklasszicista homlokzatokba öntette a megálmodott identitást. Gruevszki azért érdekes nekünk, mert ő lett az a balkáni helyi vezető, aki Orbán Viktorban látta meg a példaképét, tőle kért tanácsot, segítséget, s talán még közvetítést is nagyobb hatalmak irányába. Az ottani elemzők tudni vélik, hogy tavaly novemberben, amikor Orbán a macedóniai Ohridba utazott, hogy kampányoljon Gruevszki pártja mellett az ottani önkormányzati választáson, meg is ígérte, ha bajba kerül, ő majd kisegíti.

Új nemzet a peremen

De miért Orbánhoz fordult a macedón ember? Macedónia helyzetében és múltjában kell keresgélnünk a választ, az ország szárazföldi sziget-jellegében, s szomszédaival való ellentmondásos viszonyában. Új nemzetről van szó. A hivatalos nyelv, a hivatalos történelem megírása alig több mint hetven éve kezdődött. Macedónia akkor vált – legalábbis Jugoszlávián belül – nemzetté, s lett valamennyire önálló államisága. A nemzeti identitást a görögökkel, a bolgárokkal és a szerbekkel szemben kellett meghatározni. A múltért való küzdelem máig tart. Macedónia 1912-ig az Oszmán Birodalom vilajetje, a két világháború között Jugoszlávia Vardari bánságának része volt. A két XX. századi nagy háborúban Bulgária szerezte meg területét, majd következett a köztársasági autonómia Tito alatt. Gazdasági fejlettség tekintetében az egykori Jugoszláviában csak Koszovó volt szegényebb Macedóniánál. Ami csapás, háború, holokauszt, etnikai tisztogatás, menekültáradat, földrengés érte a félszigetet, az pusztította Macedóniát is. Évtizedekig küzdött nemzetközileg elfogadott nevéért, nemzeti szimbólumaiért a görögökkel.

De mi is a Balkán? Erre mindenkinek van elmélete, aki már járt Szabadkánál délebbre. A szó törökül hegyet jelent, s a Bulgária közepén elnyúló hegységet a Sztara Planinát (Nagy- vagy Öreg-hegy) nevezik így. Így aztán a bolgároknak nincs is gondjuk ezzel a földrajzi megnevezéssel, míg más nemzetek általában úgy tartják, hogy a Balkán a szomszédos állam határánál kezdődik. Olvastam ifjúkoromban a Metternich Kelemen hercegnek tulajdonított bon mot-t hogy a Balkán Schwechatnál kezdődik. Fel is háborodtam, ahogy illik. Nálunk a balkáni jelző olyan állapotokat jelöl, ahol a dolgokat nem a törvények, hanem a kapcsolatok, rokonság – a baksis – szabályozzák. A Balkánon nem vakolják le a házakat, mert csak akkor kell adózni, ha az épület teljesen be van fejezve. Az épületeket elkészítik, de nincs karbantartás. Hely, ahol sokféle nyelv, vallás, népség él nagy összekeveredésben. (Rengeteg olyan etnikai és vallási csoport lakja a térséget, akikről csak a szakértők tudnak: pomákok, torbesek, gorániak, vlahok, a romák különböző csoportjai.)

Balkáni állapotok: ez a hanyatló oszmán kor peremvidékének világa, ahonnan az emberek menekülnek. A Balkán a folyamatos menekülések térsége amióta a XIV. században a török hódítás elkezdődött, majd a XVII. század végén a Nyugat elkezdte kiszorítani az oszmánokat. S ugyanebben az időben jelent meg Oroszország, mint hódítani kívánó új, izmos ortodox hatalom. Több mint háromszáz éve a Balkán háborús övezet, ahol valamennyi nagyhatalom kipróbálta magát. Csodálkoztunk, miért estek egymásnak szerbek és horvátok, muzulmán bosnyákok és szerb boszniaiak 25 éve. Ők persze tudták, hogy nagyapáik a csatabárdokat csak elásták, s a gyűlöletek, a kölcsönös vérbosszú-sorozatok évszázadosak.

Nagyhatalmi szempont

A balkanizálódás fogalma a kisállami állapotokat jelzi: kisebb nagyobb nagyhatalmak szemszögéből minden nemzetecske a maga teljes szuverenitását akarja. A magyarok is így tekintenek évszázadok óta a térségre, miközben felháborodtak rajta, hogy az előző századokban sok nagyhatalom a birodalmakba való betagozódást ajánlotta nemzetünknek is merő észszerűségből. A Balkán az EU számára fontos ügy. Az európai projekt ugyanis értelmetlen, ha a határok mellett egy robbanásra kész etnikai-politikai bomba van. Ha a gyenge kormányok képtelenek ellenállni az orosz, a török, a szaúdi hatalmi behatolásnak, ha szétesik a rendszer, ha utat engednek esetleges újabb közel-keleti menekültáradatnak. Tehát az euroatlanti integráció nem csak a helyiek álma a szabad utazásról és a jól fizető londoni és brémai állásokról. Az lenne a jó, ha a térségben rendeződnének a belső viszonyok, megnyílna a lehetőség a külföldi befektetések előtt, fellendülne a turizmus és gazdaság. Biztonságosabb lenne az életük, az életünk. Magyarország csak nyerne ezen a helyzeten. Eleinte úgy látszott, hogy van olyan gyakorlatunk, amelyet a balkáni tagjelöltek átvehetnek Magyarországtól. Azt hiszem, ma az EU-államok többsége nem szeretné, ha a balkániak magyar példákat követve közelítenék meg a csatlakozást. Éppen a magyar-horvát viszony példázza ezt.

Orbán Viktor aligha merítkezett meg a balkáni történelemben. A térséget a magyar gőg és szupremácia szemüvegén keresztül nézi. Erre utal, ahogyan beavatkozott a macedón politikába. Magyarországot épp Orbán süllyesztette le a Balkánról szóló német sztereotípiák színvonalára. Olyan országgá váltunk, ahol nem a törvény számít, nem az ország szövetségi kötelezettségei, hanem a baráti kapcsolatok. Magyarország lépéseiről most bármilyen fantázialufi elereszthető bármely balkáni honlapon, mert a magyar állam tettei annyira nyilvánvalóan illegitimek. Találgathatjuk ezentúl, hogy Orbán Gruevszki iránti személyes rokonszenve, vagy Vlagyimir Putyin utasítása mozgatja a magyar szerveket, amikor több határon át szállítanak egy jogerősen elítélt személyt.

Egyébként óvatosságra intek. Gruevszki azért bukott ki a hatalomból, mert hasonló gőggel kezelte saját apparátusát. A macedón titkosszolgálat húszezer embert hallgatott le rendszeresen: ellenzékieket és kormánypárti politikusokat, sőt minisztereket is. Nyilvánvaló volt a törvénysértés, amit a szervezet néhány tisztje már nem viselt el. Az országgal szembeni lojalitás legyőzte a hivatali belső fegyelmet. Ott.