rendőrség;igazoltatás;gyülekezési törvény;

2018-11-24 09:30:00

Köztérről a rendőrségre - Egy igazoltatás utóélete

Az új gyülekezési törvény hatályba lépése után, októberben a rendőrség négy esetben indított eljárást „gyülekezési joggal visszaélés szabálysértés elkövetése miatt” – tájékoztatta lapunkat az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

 

Olyan esetet, amelyet a megkeresésben említett írás tartalmaz, nem tudtunk azonosítani – ezt már a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közölte egy másik kérdésünkre. Mint emlékezetes, egy budapesti férfi azt mondta lapunknak: két munkatársával beszélgetett, amikor a rendőrök indoklás nélkül igazoltatták, majd bevitték őket a Déli pályaudvarnál lévő őrsre, pedig rendben voltak az okmányaik.

A férfi feltevése szerint az eset összefüggésbe hozható az új gyülekezési törvénnyel. Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa az elmondottak alapján arra a megállapításra jutott, hogy a rendőrök több jogsértést is elkövettek.

Kérdésünkre küldött tájékoztatásában a BRFK, bár a szóban forgó esetet nem sikerült azonosítania, kitért rá: október 8-án, a késő esti órákban a Déli pályaudvarnál a rendőrök „három hangoskodó, agresszíven viselkedő személyt” igazoltattak. Bizonyosra vehető azonban, hogy nem ugyanarról az intézkedésről van szó, amelyről beszámoltunk. A Népszavában ismertetett igazoltatás ugyanis nem késő este, hanem napközben, és nem októberben, hanem novemberben történt.

A BRFK válaszából az a következtetés adódik, hogy a lapunkban közölt – a TASZ által jogsértőnek tartott – intézkedésnek nem maradt nyoma a rendőrségen.