Fogy a magyar

Harmincezerrel vagyunk kevesebben KSH szerint, mint 2018 január elsején. Szép magyar siker, különösen annak tükrében, hogy bár idehaza már többen halnak meg a légszennyezés miatt, mint a dohányzás következtében, ez az évente kisvárosnyi, viszonylag könnyen megelőzhető emberhalál milyen kevéssé érdekli a demográfiai katasztrófát azért többé-kevésbé komolyan vevő kormányunkat. A magyarországi légszennyezés két fő oka a közlekedés és a fűtés – egyik sem kezelhető a „nemzeti politizálás” nálunk ismert eszközrendszerével. A városi közlekedésben a legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátóvá az autóbuszok váltak: az az ágazat, amely addig nem vásárolhat értelmezhető volumenben új járműveket, amíg (immár harminc éve, és az eddigi próbálkozásokat elnézve még legalább ugyanaddig) nincs Magyarországon buszgyártás. Márpedig nincs: a hivatalos adatok szerint hat-, a valóságban legalább tízezer buszt kellene azonnal lecserélni, a gyártó (illetve inkább összeszerelő-) kapacitás alig néhány száz darabos. Ami pedig a kéményeket illeti, az úgynevezett rezsicsökkentést úgy sikerült végrehajtani, hogy a vezetékes gáz áldásaiból kimaradó legszegényebb egyötödhöz semmilyen formában nem jutott el, sőt, a számukra egyedül elérhető tűzifa és szén a többszörösére drágult. Így az érintettek a használt autógumitól a háztartási hulladékig mindent a kályhába raknak, ami éghetőnek tűnik, emiatt a fűtési szezonban nem csak a kisebb falvak, de a nagyvárosok családi házas övezeteinek levegője is belélegezhetetlen, olykor az egészségügyi határérték százszorosát tartalmazza koromból és nitrogénoxidokból. Amikor tehát a hatalom megvéd minket valamitől – mondjuk a multinacionális járműipartól vagy az energia-gyarmatosítástól –, a győzelem öröme mellett gondoljunk az óhatatlan veszteségekre is: a legnagyobb diadal sem sokat ér, ha közben csendben mind meghalunk.
Frissítve: 2018.11.24. 09:34

Bond Gruevszki

Viharos gyorsasággal rúgta ki a Külügyminisztérium a volt bécsi nagykövetet, aki nem mellesleg egy új állomáshely elfoglalása előtt állt. Eleinte csak annyit lehetett tudni az esetről – bár lehet, hogy Szijjártó Péter már akkor is több információval rendelkezett, ám ezt, mint rendesen, nem osztotta meg velünk, -, hogy Bécsben egy nyolcvan milliós autóval furikázik valamelyik magyar diplomata, méghozzá diplomáciai rendszámmal. 
Az viszont azóta sem derült ki, hogy  a gyors döntés azért született-e, mert ez a kormány puritán, és nem engedheti meg, hogy bármely alkalmazottja luxusautót használjon - egyáltalán: csak James Bond szaladgálhat Aston Martin Vanquish-sel -, vagy mert már azt is tudták: a kocsi nem is a volt nagyköveté, hanem valójában egy ékszerészé. Mi több, arról még mindig nincs információnk, hogy a kirúgás amiatt következett-e be, mert Perényi úr – ő a volt nagykövet – nem adta le a diplomáciai rendszámot, vagy azért, mert a neki járó vásárlási kedvezményt átjátszotta az ékszerésznek.
Nos, ezeket mind nem tudjuk, a külügy nyilván hallgatni is fog róluk, ameddig csak lehet. Mint ahogy hallgatott arról is, hogy magyar diplomaták milyen szerepet játszottak Nikola Gruevszki megszöktetésében. Illetve nem is hallgatott, inkább elhallgatott néhány fontos, ezzel kapcsolatos hírt. A külügy vezetője először úgy nyilatkozott, hogy nekik semmi közük az egykori, jelenleg elítélt macedón miniszterelnök szökéséhez és magyarországi menedékkéréséhez, egy nappal később viszont már úgy beszélt az esetről, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy diplomatáink autót adnak egy jogerősen börtönbüntetésre ítélt embernek. Igaz, nem Aston Martint kapott, ennél szerényebb márkával kellett beérnie a szökevénynek, de akárcsak James Bond, különleges engedéllyel rendelkezett, egyenesen VIP vendégként fogadták a határon és azon túl is. 
Szó nem esett arról, hogy ezek a diplomaták is hibáztak volna, hogy a konvenciók szerint nem segédkezhettek volna egy elítélt ember menekítésében, illetve ha megtették, akkor visszaéltek a diplomáciai státuszukkal. A külügyminiszter azonban beszélni sem nagyon akar a történtekről, miért is tenné persze: a felhatalmazást feltehetően ő adta a tiranai nagykövetnek, ő meg egyenesen Orbán Viktortól kapta. 
Ezt azonban soha nem fogják elismerni, mint ahogy az sem fog egyértelműen kiderülni, hogy miként, kivel, hogyan lépte át Gruevszki a magyar határt. Egyes feltételezések szerint nem az albán nagykövetségi autó hozta hazáig, a szöktetés részese lehetett a szerbiai magyar diplomácia is; egyes állítások szerint valahol Belgrádban autót cseréltek, és onnan már a szerbiai, ugyancsak diplomáciai rendszámú autóval utaztatták át a magyar határon. 
Sosem gondoltam volna, hogy békeidőben ilyesmi megtörténhet; hogy a magyar kormány tevékeny részt vállal egy ilyen filmszerű akcióban. Pedig a jelek erre utalnak, és csak azt nem tudjuk, hogy ennek a filmnek ki írta a forgatókönyvét. Illetve tudjuk, de nem mondjuk ki.
Tudják, vannak nevek, amelyeket nem szabad kimondani.
Szerző
Németh Péter

Győztesek

Az a szörnyű nagy baj, hogy ebben az Európai Unióban – most még – huszonnyolcan vannak. Ráadásul mindig egyeztetni kell, meg konszenzust keresni, ahelyett hogy elhinnék, csak Budapesten látják helyesen a teendőket. Vagy Londonban. De semmiképpen sem Berlinben, vagy Párizsban. Az Európai Uniónak kétségkívül rengeteg előnye van. Politikai is, gazdasági is. Ezeket vétek lenne elveszni hagyni. Ezzel küzd most Nagy-Britannia. Jó, rendben, kilépnek, mert a nép megszavazta, de az már nem megy, hogy emiatt rosszul is járjanak. Tehát még küzdenek. A legjobb lenne úgy távozni, hogy azért maradjanak. Kint is vagyunk, bent is vagyunk. Ez a megoldás azonban már nem felel meg a többiek többségének. Pedig milyen egyszerű lenne, levetni az uniós koloncokat és megtartani mindazt, ami továbbra is fontos nekik. Ez valószínűleg tetszene Budapesten is. Ahol már régóta ismételgetik, hogy az uniónak reformokra van szüksége. Mindjárt meg is mondják hozzá a receptet, az egyetlen üdvözítőt és figyelmeztetnek, ha másképp fognak hozzá, annak nem lesz jó vége. Mert az erős és versenyképes Európa, a biztonság erősítése, vagy a keresztény kultúra megőrzése kizárólag úgy lehetséges, ahogy azt Orbán Viktor elképzeli. Bizonyítandó, hogy nincs különbség kis és nagy országok között. Különben is, 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legversenyképesebb országa közé kerül. Példát vehetnek róla a britek is, akik persze addigra már sehol sem lesznek, hacsak nem képesek még 12 évig elhúzni a Brexitet. Kétségtelen, a németek és a franciák még keresztbe tehetnek, ám az nem vitás, hogy a magyaroknak van igazuk. És jövőre, az európai parlamenti választás ezt majd igazolja is. Vagy ha nem, akkor nyilván le kell váltani az európai szavazókat. Csak annyi biztos, hogy mi győzünk. És egy kicsit a britek is.