Nikola Gruevszki;

2018-11-24 09:33:00

Mélyvíz, csak profiknak

Azon gondolkodom, lesz-e olyan kormányoldali állítás Nikola Gruevszki, a börtönbüntetés elől Magyarországra szökött volt macedón kormányfő ügyében, amit később nem cáfol meg maga a kormány. Először tagadták, hogy az egészről bármi bővebbet tudnának; még ki is adtak egy központi kommunikációs ukázt, amely szerint magyar kormánytisztviselőknek, diplomatáknak csak annyit szabad az egész ügyről mondaniuk, hogy nem tudnak semmit, mert nincs információjuk. Aztán kiderült, hogy legalább két országban az oda akkreditált magyar diplomatáknak tevékenyen részt kellett venniük a szöktetésben, nyilvánvalóan a legfelsőbb kormánykörökből érkező utasításra. Ezután jött az, hogy az egész ügylet tisztán jogi természetű, a politikának köze sincs hozzá, mi olyan tiszták vagyunk ebből a szempontból, mint a patyolat („Kérdezzék a jogászokat!”). Majd kiderült: Szijjártó Péter utólag azzal próbálta a kedélyeket nyugtatni, hogy mind ő, mind Pintér Sándor belügyminiszter folyamatos kapcsolatban állnak macedón kollégáikkal. Egy miniszter pedig politikai aktor, nem jogász, vagyis nyilvánvalóan politikai egyeztetés folyt/folyik az ügyben. Végül a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal vezetője azt mondta, Gruevszki ügyében még nincs döntés, az egy „hosszadalmas folyamat lesz”, majd három órával később a Magyar Idők kvázi bejelenti, hogy a macedón politikus megkapta a menekültstátuszt.

Itt pedig át is tértünk az egész ügy másik, még aggasztóbb vetületére: Végh Zsuzsanna nyilván azért mondta, amit mondott, mert az ügymenet ezt diktálta (volna). Egy menekültügyi eljárás hivatalosan hatvan napig is eltarthat, és az általános gyakorlat szerint majdnem ennyi ideig valóban eltart. Hogy a főigazgató asszony tudta nélkül mégis sokkal hamarabb megszületett a döntés, az azt jelzi: valakik felülről durván belenyúltak a hivatal szakmai működésébe. És nem csak egyetlen esetben - elképzelhetetlen, hogy az előkészítés során akár a diplomáciai kar, akár a nemzetbiztonsági szolgálatok, a hírszerzés részéről ne érkezzenek jelzések a döntéshozókhoz: amit tesznek, az politikailag nagyon kockázatos, maximális profizmusra lenne szükség. És valóban, a szöktetés minden részlete percek alatt napvilágra került - vagyis az látszik, hogy bármilyen szakmai érvvel is szembesültek az akció kitervelői, azokat lesöpörték az asztalról.

Egy biztos: ha én a magyar kormány szolgálatában álló diplomata, nemzetbiztonsági szakember, kémelhárító vagy a menekültügyi hivatal munkatársa lennék, biztosan kinyílna a bicska a zsebemben amiatt, hogy a saját kormányom egyszerűen hülyére vesz. Ráadásul a kormány részéről általános az a hozzáállás, amelyben a politika minden szakmaiságot felülír. Ennek sajnos konkrét következményei lesznek (sőt vannak): jól képzett állami emberek hagyják el miatta a pályát. Hosszabb távon pedig a folyamat nem vezethet máshoz, mint az egész kormányzati működés minőségének romlásához, ami mindenkinek rossz lesz – gondoljon bárki bármit Nikola Gruevszki megszöktetéséről.