Éger István;MOK;

2018-11-24 16:14:00

MOK: Ezermilliárdból orvosolható lenne az egészségügy helyzete

A bérfelzárkóztatási folyamat megtorpant, az intézményi adósságállomány évről évre újra termelődik – mondta Éger István.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügy helyzete ezermilliárd forintból orvosolható lenne – erről a kamara elnöke, Éger István beszélt szombaton.

A kamara országos küldöttközgyűlése után tartott sajtótájékoztatón Éger István azt mondta, a „Diagnózis és terápia” címet viselő helyzetjelentés szerint a megígért bérfelzárkóztatási folyamat megtorpant, az intézményi adósságállomány évről évre újra termelődik, mértéke jelenleg 50 milliárd forint feletti. Ez utóbbi kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a lejárt adósságok részleges vagy teljes kifizetése nem jelent konszolidációt.

Kiemelte azt is, hogy közvetlenül a gyógyítás kiadásaira fordított összeg GDP-arányosan még 2017-ben sem érte el a 3 százalékot, valamint a támogatási programok ellenére sem volt annyi betöltetlen háziorvosi és fogorvosi praxis, mint most, és sok helyen nincsenek meg a gyógyításhoz szükséges személyi és tárgyi minimumfeltételek.  A kamara szerint ezek a problémák munkerőhiányhoz, az orvosok túlterheltségéhez és kiégéséhez vezetnek, és romlik az ellátás minősége.

Éger István kiemelte: ha tényeken alapuló gyógyítást várnak el az orvosoktól, akkor joggal várható el az is, hogy tényeken alapuló költségvetés és financiális fedezet legyen az ágazatban. Kitért arra is, hogy a magán- és a közfinanszírozott ellátás átlátható szétválasztása a közfinanszírozott egészségügy megerősítése, anyagi rendbetétele nélkül nem lehetséges.

A kamara szerint az egészségügy helyzetét ezermilliárd forintból rendbe lehetne tenni, beleértve a bérhelyzetet is. Ehhez gazdaság alapú politikai döntés kell – emelte ki Éger István, hozzátéve: ha ez megtörténne, minőségi munkát lehet végezni, büntethető lenne a hálapénz.