kézilabda;Szeged;Bajnokok Ligája;Paris Saint-Germain;

2018-11-24 19:50:00

Férfi kézi BL: bravúros győzelem, megfosztotta veretlenségétől a PSG-t a Szeged

A hazai együttes 33-32-re legyőzte az addig veretlen francia Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, a kilencedik forduló szombati rangadóján.

A hazaiaktól a csapatkapitány, a svéd Jonas Källman hiányzott, akinek megsérült a válla múlt vasárnap, a dán Skjern HB elleni meccsen. A vendégeknél honfitársa, Kim Ekdahl du Rietz és a francia Nikola Karabatic nem játszott a mérkőzésen, amelyet az európai szövetség a hét rangadójának választott.

Büntetővédéssel és négy góllal kezdtek a szegediek, s a lendületük bő tíz percig kitartott. Az első félidő közepén úgy tűnt, a magyar csapat támadójátékának és védekezésének ellenszerét is megtalálták a vendégek, de mivel Mirko Alilovic remekül védett, együttese ismét ellépett három találattal (13-10).

A spanyol Jorge Maqueda a 23. percben már a második kiállítását kapta, ráadásul a szlovén Mario Sostaricot vérző fejsérülés miatt elveszítették a házigazdák, akik ritkán vállalkoztak egészpályás lövésre, amikor ellenfelük kapuja üres volt, és akkor sem mindig jártak sikerrel. A hajrában ismét kőkeményen védekezett a magyar csapat, és bár néhány akciót elhibázott, a szünetben két góllal vezetett.

A második felvonás elején előbb felzárkózott a PSG, majd Alilovic sorozatban újabb három bravúrt mutatott be (22-20). Egy 5-1-es sorozat végén már öt gól volt a különbség, ekkor a franciák támadásban rendre levitték a kapusukat, hogy létszámfölényt teremtsenek. Az 50. percben a német balszélsőjük, Uwe Gensheimer piros lapot kapott durva szabálytalanság miatt.

Tíz percen keresztül felváltva estek a gólok, majd az elhibázott szegedi támadásokat kihasználva a vendégek felzárkóztak (32-31). Stefan Sigurmannsson 51 másodperccel a vége előtt a nyolcadik büntetőjét is értékesítette, Mikkel Hansen pedig ugyancsak hétméteresből beállította a végeredményt. Az először alulmaradt PSG egyszer sem vezetett a meccsen.

A két csapat párizsi mérkőzését november 4-én 33-31-re a PSG nyerte. A hét sikerrel, egy döntetlennel és egy vereséggel rendelkező Szeged szerdán a német Flensburg-Handewitt, az öt győzelemmel és négy vereséggel álló Telekom Veszprém pedig jövő vasárnap a címvédő francia Montpellier HB ellen játssza idei utolsó meccsét a BL csoportkörében.