A dzsumbuj jön és fojtogat

Egy modern nagyváros milyensége azon múlik, kik lakják. Ez közhelynek tűnhet, ám nem az. A milyenség ugyanis nem azonos a gazdagsággal. Az egészségesen kifejlődött protestáns kapitalizmusban a gazdagság nem ment a minőség rovására, sőt a befolyt adókból a város egyre milyenebb lett. És viszont: a milyenség vonzotta a befektetéseket.

Ez a fajta „egészséges” fejlődés Budapestnek alig-alig adatott meg. Teljes valójában szinte csak a nagyvárosiság kezdetén (a millennium körüli időkben) létezett. Azt követően mindig elsősorban főváros volt, képviselte az éppen aktuális politikai kurzusokat. Ráadásul kivétel nélkül bukott kurzusokat, amelyek mindig csak az előző megtagadására épültek. Sajnálatos módon, nemcsak megtagadására, hanem tárgyi-fizikai megsemmisítésére is. Orbán 2010-es hatalom-megragadása több mint a pokoli hagyomány szokásos folytatása, ez maga a kóros fejlődés, egészpályás letámadás formájában. Ez a politika igen rossz, kifejezetten a város kulturális és tudományos életét, valamint fejlődését gátló kontraszelekciós polgárosodási és lakhatási helyzetet eredményez. A fővárosság ma Budapest legnagyobb tehertétele. Ráadásul nem az ország tartja el a fővárost, hanem fordítva. A fővárosi funkciók minél erőteljesebb (ad abszurdum teljes) kiszorítása az élhető-szerethető-élvezhető város kialakításának záloga.

Ma az új budapesti lakhatási lehetőség megteremtése fölemészti a hivatalos (adózott) átlagjövedelem egészét. A fővárosban újonnan csak azok rendezkedhetnek be, akik hivatalosan jóval az átlag fölött keresnek, illetve azok, akik a bűnözési lánc valamely ágazatából szedik össze a szükségest. A fekete gazdaság természetesen nem újdonság, de az a mérték, amelyet az Orbán diktatúra szabadít a fővárosra, erkölcsileg is kibírhatatlan. Ugyanis a bűnözés és a bűnöző – elsősorban természetesen a korrupció és az ebből táplálkozó orbáni újgazdagok osztálya – mintaképül szolgál. Mérgezi a levegőt.

Lopni, csalni, hazudni már majdnem dicsőség, e nélkül nagy pénzhez jutni nincs esély. És ezt mindenki tudja. A lopást, a csalást és a hazugságot leplezni csak pofátlansággal és durvasággal lehet. Innen a hétköznapi kíméletlenség, neveletlenség, erőszakosság. Ma a főváros lakóinak mintegy fele - a szó szigorúan vett, büntetőjogi értelmében, gondoljunk csak a jövedelem-eltitkolásra vagy az áfa-csalásra - bűnözésből (is) él. Ez rendkívül sajnálatos, azonban közülünk csak kevesen valódi bűnözők. Csak annyira, mint anno egy MSZMP-tag, aki kihasználta a kiskapukat.

Aki nem keres eleget (mondjuk öreg és nyugdíjas, vagy beteg és munkaképtelen), és nincs kulcsa a korrupcióhoz, az nyomorog. Ha szerencséje sincs, az utcára kerül. Az nem lehet, hogy mindezt egy főpolgármester-jelölt figyelmen kívül hagyja. És azt sem, hogy a polgári fejlődés alapját jelentő munkaerő mobilitást a lakhatás megoldhatatlansága bénítsa meg. Ha a lakhatási viszonyokat nem változtatjuk meg, Budapest néhány év alatt teljes morális és fizikai dzsumbujjá züllik.

A megoldásban nincs újdonság. Elsősorban komoly mértékű bérlakás programot kell indítani. Ebben jelentős hányadot az önkormányzat kell tulajdonoljon és üzemeltessen. Azért, hogy a lakásárakat és a lakbéreket tisztességes szinten lehessen tartani. Nem könnyű megmondani, mi a tisztességes, de legjobb azt az adózott jövedelmekhez viszonyítani. Azt hiszem, a családi jövedelem egynegyede, maximum egyharmada tekinthető a lakhatási költség olyan mértékének, amely lehetővé teszi, hogy a maradékból „polgári” életszínvonalat lehessen fenntartani. Természetesen ez az egyharmad egyénenként és családonként más, de ez az a takaró-méret, ameddig nyújtózkodni ajánlott és „támogatott”.

Az idősek és a keresőképtelenek juttatása Magyarországon rendkívül csekély. És sokan vannak közöttük a család nélküliek. Részükre csak a szociális bérlakás építési program jelenti a megmenekülést a fizikai nyomortól és a hajléktalanná válástól.

Mindez természetesen igen sokba kerül. Budapestnek azonban bőven van bevétele. Például a magántulajdonba kerülő lakások építéséből. Ha nem Mészáros Lőrinc és a másik kötélbarát pénztárcáját töltenénk, és nem vidéki stadionokra, nyolcvan centis kilátótornyokra, kisvasutakra lopná el a kormány, akkor Budapestnek jutna is, és maradna is.