Túlbecsüljük magunkat: torzítunk, hogy jól legyünk

Az amerikaiak 65 százaléka úgy gondolja, intelligensebb az átlagnál. A képességeink túlbecsülése, több vizsgálat szerint is általános emberi tulajdonság.

Lake Wobegon-hatásnak nevezik a pszichológusok azt a jelenséget, amikor az emberek hajlamosak túlbecsülni a hozzáértésüket, rátermettségüket, jó tulajdonságaikat. Egy kutatás már 1981-ben arra az eredményre vezetett, hogy az emberek többsége azt gondolja magáról, hogy jobban vezet autót, mint a többiek. Egy friss felmérés pedig azt mutatta meg, több ezer amerikai ember válaszadó 65 százaléka az átlagnál intelligensebbnek tartja magát - írta a Dívány.

Egy másik vizsgálatból azt derült ki, erkölcsösebbnek, igazságosabbnak, erényesebbnek is gondoljuk magunkat a többieknél. A kutatók szerint ennek lehet oka az is, hogy a megélt tapasztalataink miatt önmagunkat differenciáltabban tudjuk látni, míg másokhoz a középértékeket rendeljük, de az is lehet, hogy önvédelemből vagyunk bizalmatlanok a többi emberrel.

Életveszélyes is lehet

A Lake Wobegon-hatás a fegyverhasználatban való jártassággal kapcsolatos hiedelmekre is kiterjed: felmérések szerint az emberek többsége a biztonságtechnikai ismereteit illetően is túlbecsüli a képességeit. Ez pedig akár életveszélyes is lehet. Erőszakos bűncselekményt, illetve rablást elkövető fiatal felnőtteket vizsgálva az derült ki, kedvesebbnek, őszintébbnek, fegyelmezettebbnek, könyörületesebbnek, nagylelkűbbnek, megbízhatóbbnak, törvénytisztelőbbnek tartották magukat, mint amilyennek az átlagos fogvatartottakat, illetve a kinti közösség tagjait.

Egy 1999-es, négy tanulmány eredményeit közlő cikk szerint leginkább azok becsülték túl a teljesítményüket, akik a teszteken humorban, logikában, nyelvtanban legrosszabbul teljesítettek. A kutatók szerint ugyanis a hiányos ismereteik abban is meggátolták őket, hogy reálisan lássák a képességeik szintjét, és meg tudják különböztetni a helyes válaszokat a tévesektől. Ez megfelel annak a hétköznapi tapasztalatnak, amely szerint

Kicsit mindenki csal

Egy, a 80-as évek végén megjelent, rendszerező tanulmány szerint a lelki jóllétünk növelése érdekében szinte mindannyian rendszeresen csalunk egy kicsit. Szisztematikusan torzítjuk az önmagunkról, a másokról és a világról alkotott elképzeléseinket, hogy jobban érezzük magunkat: hajlamosak vagyunk az átlagnál magasabbra értékelni képességeinket. Ráadásul a pozitív vonásainkat jellemzőbbnek ítéljük meg, mint a negatívakat. A gyengeségeinket általános emberi gyarlóságnak igyekszünk beállítani, míg az erősségeinket különleges, csak ránk jellemző egyedi sajátosságoknak. Mindazt pedig, amiben jártasak vagyunk, sokkal fontosabbnak tartjuk, mint azt, ahol valójában még ránk férne némi gyakorlat. A sikereinkkel kapcsolatos élményeinket rendszerint részletesebben tudjuk felidézni, mint a kudarcainkat. A legtöbben pedig pozitívabban látják magukat, mint ahogy mások látják őket.

A legtöbb ember szerint a jelen jobb, mint a múlt, a jövő pedig még a jelennél is jobb lesz. Sokan úgy vélekednek, hogy kevesebb az esélye, hogy megbetegszenek, még akkor is, ha éppen annyit dohányoznak, isznak, mozognak, mint a szomszédjuk.

És ez baj?

A betegségközpontú pszichológiában azt tekintették egészségesnek, ha valaki minél pontosabban látja önmagát, másokat és a világot. Idővel azonban kiderült, hogy a pszichés panaszokat nem mutató emberek is rendszeresen torzítanak. Baj akkor van, ha a reális értékelést igénylő helyzetekben is illúziók csapdájába esünk, vagy lenézünk másokat, és ellenségessé válunk velük - olvasható a Dívány cikkében.