Elhunyt Tuschák Róbert

Publikálás dátuma
2018.11.26. 14:27

Fotó: bss.sch.bme.hu
A Széchenyi-díjas gépész- és villamosmérnök életének 92. évében, november 22-én halt meg.
Életének 92. évében meghalt Tuschák Róbert Széchenyi-díjas gépész- és villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem professor emeritusa – közölte az akadémia hétfőn az MTI-vel. Az akadémikust november 22-én érte a halál. Tuschák Róbert 1927-ben született Salgótarjánban. Szakmai életútja a Budapesti Műszaki Egyetemen tanársegédjeként indult. Ipari praxisát a Ganz Villamossági Művek tervezőjeként, majd az Automatizálási Osztály vezetőjeként alapozta meg. A Ganzban töltött másfél évtized alatt a tömör forgórészű villamos gépek indukciós és örvényáram-eloszlásának meghatározásában ért el új eredményeket, valamint szinkron gépek indító és csillapító kalickájának tulajdonságait tárta fel. Az eredményei alapján kialakított méretezési eljárásokat évtizedeken keresztül használta a tervezőiroda. A későbbiekben megszervezte és vezette a gyár automatizálási laboratóriumát. A laboratórium legnagyobb jelentőségű fejlesztése a nagy szinkron gépek gerjesztő rendszerének kialakítása és a mozgó alkatrész nélküli feszültség-gyorsszabályozó létrehozása volt. 1966-ban egyetemi tanárnak nevezték ki a Folyamatszabályozási Tanszékre, majd 1979-től kezdődően az Automatizálási Tanszéket vezette 17 éven át. Hat éven keresztül szolgálta dékánként a Villamosmérnöki Kart, majd hat évig volt a BME tudományos rektorhelyettese. 1998 óta professor emeritusként vett részt a tanszék munkájában. Több publikációja is megjelent, köztük a Frigyes Andorral, Szita Ivánnal és Schnell Lászlóval közösen jegyzett Elektrotechnika című mű, amely széles rétegek számára bírt reveláló erővel. Dékánként fő kezdeményezője volt a C képzés bevezetésének, ami a PhD-képzés közvetlen előfutára volt. Állami támogatást szerzett a BME számára kutatási célprogramokban való részvételre. Aktív nemzetközi tudományos és felsőoktatási együttműködési kapcsolatokat ápolt. 1982-ben az MTA levelező, majd 1990-ben rendes tagjává választották. Elnöke és tagja volt az MTA számos bizottságának. Elnökké választotta az IFAC Magyar Nemzeti Bizottsága is. Több tisztséget viselt a Magyar Elektrotechnikai és a Magyar Méréstechnikai, Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesületben. Tagja volt az Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és a Kutatásért Kuratóriumoknak, ezenkívül a Pro Renovanda vendégoktatókat támogató alapítvány kuratóriumának is. 1987-ben a Munkaérdemrend arany fokozatával, 1991-ben a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 1995-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki. 1957-ben Zipernowszky-díjat vehetett át, 1969-ben megkapta az Akadémiai Díj I. fokozatát, 1989-ben elnyerte a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) Csáki-díját. Mint írják, egész munkásságával a gyakorlati alkalmazások igényei szerint alkotó, ismereteit folyamatosan gyarapító, tudását rendszerezetten továbbadó, mérnökgenerációk szemléletét alakító tudóstípust valósította meg. Ipari és tudományos grémiumokban egyaránt mértékadó jelenlétével, vezetőként végzett irányító- és szervezőmunkájával, több mint 25 szabadalom kidolgozásában való részvételével hozzájárulása kiemelkedőnek minősül a technikai alkalmazások létrehozásában.
Szerző
Frissítve: 2018.11.26. 15:03

Túlbecsüljük magunkat: torzítunk, hogy jól legyünk

Publikálás dátuma
2018.11.26. 14:14
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az amerikaiak 65 százaléka úgy gondolja, intelligensebb az átlagnál. A képességeink túlbecsülése, több vizsgálat szerint is általános emberi tulajdonság.
Lake Wobegon-hatásnak nevezik a pszichológusok azt a jelenséget, amikor az emberek hajlamosak túlbecsülni a hozzáértésüket, rátermettségüket, jó tulajdonságaikat. Egy kutatás már 1981-ben arra az eredményre vezetett, hogy az emberek többsége azt gondolja magáról, hogy jobban vezet autót, mint a többiek. Egy friss felmérés pedig azt mutatta meg, több ezer amerikai ember válaszadó 65 százaléka az átlagnál intelligensebbnek tartja magát - írta a Dívány.
Egy másik vizsgálatból azt derült ki, erkölcsösebbnek, igazságosabbnak, erényesebbnek is gondoljuk magunkat a többieknél. A kutatók szerint ennek lehet oka az is, hogy a megélt tapasztalataink miatt önmagunkat differenciáltabban tudjuk látni, míg másokhoz a középértékeket rendeljük, de az is lehet, hogy önvédelemből vagyunk bizalmatlanok a többi emberrel. 
A kutatást végzők szerint az, ha mindenki ennyire meg van győződve a saját igazáról, az hosszú távon a kompromisszumos megoldások hiányához, szűklátókörűséghez, illetve agresszív cselekedetekhez vezethet.

Életveszélyes is lehet

A Lake Wobegon-hatás a fegyverhasználatban való jártassággal kapcsolatos hiedelmekre is kiterjed: felmérések szerint az emberek többsége a biztonságtechnikai ismereteit illetően is túlbecsüli a képességeit. Ez pedig akár életveszélyes is lehet. Erőszakos bűncselekményt, illetve rablást elkövető fiatal felnőtteket vizsgálva az derült ki, kedvesebbnek, őszintébbnek, fegyelmezettebbnek, könyörületesebbnek, nagylelkűbbnek, megbízhatóbbnak, törvénytisztelőbbnek tartották magukat, mint amilyennek az átlagos fogvatartottakat, illetve a kinti közösség tagjait.
Egy 1999-es, négy tanulmány eredményeit közlő cikk szerint leginkább azok becsülték túl a teljesítményüket, akik a teszteken humorban, logikában, nyelvtanban legrosszabbul teljesítettek. A kutatók szerint ugyanis a hiányos ismereteik abban is meggátolták őket, hogy reálisan lássák a képességeik szintjét, és meg tudják különböztetni a helyes válaszokat a tévesektől. Ez megfelel annak a hétköznapi tapasztalatnak, amely szerint 
ahhoz is tudás kell, hogy fel tudjuk mérni, mennyi mindent nem tudunk még.

Kicsit mindenki csal

Egy, a 80-as évek végén megjelent, rendszerező tanulmány szerint a lelki jóllétünk növelése érdekében szinte mindannyian rendszeresen csalunk egy kicsit. Szisztematikusan torzítjuk az önmagunkról, a másokról és a világról alkotott elképzeléseinket, hogy jobban érezzük magunkat: hajlamosak vagyunk az átlagnál magasabbra értékelni képességeinket. Ráadásul a pozitív vonásainkat jellemzőbbnek ítéljük meg, mint a negatívakat. A gyengeségeinket általános emberi gyarlóságnak igyekszünk beállítani, míg az erősségeinket különleges, csak ránk jellemző egyedi sajátosságoknak. Mindazt pedig, amiben jártasak vagyunk, sokkal fontosabbnak tartjuk, mint azt, ahol valójában még ránk férne némi gyakorlat. A sikereinkkel kapcsolatos élményeinket rendszerint részletesebben tudjuk felidézni, mint a kudarcainkat. A legtöbben pedig pozitívabban látják magukat, mint ahogy mások látják őket.
A legtöbb ember szerint a jelen jobb, mint a múlt, a jövő pedig még a jelennél is jobb lesz. Sokan úgy vélekednek, hogy kevesebb az esélye, hogy megbetegszenek, még akkor is, ha éppen annyit dohányoznak, isznak, mozognak, mint a szomszédjuk.

És ez baj?

A betegségközpontú pszichológiában azt tekintették egészségesnek, ha valaki minél pontosabban látja önmagát, másokat és a világot. Idővel azonban kiderült, hogy a pszichés panaszokat nem mutató emberek is rendszeresen torzítanak. Baj akkor van, ha a reális értékelést igénylő helyzetekben is illúziók csapdájába esünk, vagy lenézünk másokat, és ellenségessé válunk velük - olvasható a Dívány cikkében. 
Szerző
Frissítve: 2018.11.26. 14:32

Senki többet, harmadszor!

Publikálás dátuma
2018.11.24. 18:55
A Christie's aukciós ház munkatársa Hawking 1988-ból származó kerekes székével
Fotó: DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP
Az, hogy egy árverésen néha meglehetősen furcsa ereklyék is borsos áron kerülnek kalapács alá, talán nem lep meg senkit. Na, de hogy valaki több mint 100 millió forintnyi összeget áldozzon egy kerekes székre? És még csak nem is ez a legfurább vétel az aukciótörténelemben…
Csodálkozásunk egy fokkal alábbhagyhat, ha hozzátesszük, kié is volt az a bizonyos – amúgy motorizált – kerekes szék. Az idén márciusban 76 évesen elhunyt brit elméleti fizikus, Stephen Hawking használta még az 1980-as években, mielőtt állapota tovább romlott, és még modernebb segédeszközre lett szüksége. Az elsősorban az 1988-ban kiadott Az idő rövid története című könyv óta világszerte népszerű tudósnál 22 éves korában diagnosztizálták a gyógyíthatatlan amiotrófiás laterálszklerózist, amely 5 év alatt végleg tolókocsiba kényszerítette, élete utolsó évtizedében pedig már csak beszédszintetizátor segítségével tudott kommunikálni. A testét megbénító kór az elméjét épen hagyta, így – a többi közt az univerzum keletkezésével vagy épp a fekete lyukakkal foglalkozó – munkáival elérte, hogy a világ (egyik) legokosabb embereként tartsák számon. Hagyatéka egy részét most bocsátotta árverésre a híres londoni Christie’s aukciósház, az említett kerekes szék esetén pedig 296,5 ezer fonton, azaz átszámítva nagyjából 107 millió forinton állt meg a licit. Az összeg a szervezőket is meglepte, hisz a kikiáltási ár „csak” 10 ezer font volt. És lehet ugyan, hogy a vevő kissé bogaras, de legalább jó célra ment a vagyona: a bevétel nagy részét ugyanis a Stephen Hawking Alapítvány és a Mozgató Neuron Betegségek Egyesület kapja – írja a Vasárnapi Hírek.

A boldogság drága titka

Akadt egy darab, amely még a fentinél is drágábban kelt el ezen az aukción, méghozzá Hawking 1965-ös doktori értekezése, amely A táguló univerzumok tulajdonságai címet viseli: ezért 585 ezer fontot (211 millió forintot) tettek le az asztalra. Messze nem ez a legnagyobb összeg azonban, amelyet egy tudós papírra vetett gondolataiért fizettek. Ha most arra kérnénk az olvasót, tippelje meg, vajon melyik akadémikus irománya érhetett még ennél is többet, sokan bizonyára sikerrel járnának. Igen, Albert Einsteinről van szó. Ha most azt is ki kellene találni, mi állhatott a papírokon, a legtöbben alighanem már sötétben tapogatóznának. Nem egy nagyívű tudományos értekezésről van ugyanis szó, olyannyira nem, hogy a feljegyzés mindössze 2 mondatból áll, és egy nem kevésbé bonyolult téma, a boldogság titkát tartalmazza. A „művet” a német születésű fizikus egy 1922-es japán előadókörútján nyomta egy küldönc kezébe, majd hozzátette, egy napon sokkal többet ér majd, mint ha szimpla borravalót adna neki. Nos, (ebben is) igaza lett, 2017-ben 1,56 millió dollárt (440 millió forintot) adtak a „fecniért” egy jeruzsálemi árverésen. Most jöhetnénk azzal, hogy milyen igazságtalan az élet, hogy Einstein megannyi korszakos munkája helyett az utókor számára az a legértékesebb, mikor csak odafirkantott valamit egy sajtpapírra, de valahol megnyugtató is, hogy miközben bonyolult jelenségek hátterét kutatva oldalakat írt tele képletekkel, addig úgy vélte, a boldogság kulcsa két mondatban is összegezhető. De nem akarunk senkit tovább csigázni, íme tehát a 2 gondolat: „a nyugodt, szerény élet több örömet hoz, mint az állandó izgalommal járó siker hajszolása”, valamint „ahol akarat van, ott út is van”. Hát, ha a történelem talán legnagyobb koponyája mondja, biztos így is van. De ha ettől most mégsem világosodott meg senki, legalább örülhetünk, hogy nekünk nem került másfél millió dollárba.

Casanova nyomában

Könnyen lehet egyébként, hogy a fenti papírka is már csak néhány napig lesz a legdrágább Einsteinhez kötődő tárgy, december 4-én ugyanis New Yorkban ismét elárverezik azt a kézzel írott levelét, amelyben Istenről és a vallásról alkotott nézeteit fejtette ki. Az Isten-levélként emlegetett dokumentum, amelyet Einstein egy évvel a halála előtt, 1954-ben írt, tíz éve 400 ezer dollárért cserélt gazdát, de az új tulajdonosa azóta a hírek szerint 3 milliós ajánlatot is kapott rá, így könnyen lehet, hogy ezúttal még ennél is följebb kúszik az ár. Mélyen vallásos milliárdosoknak nem ajánlatos a részvétel, a híres fizikus soraiból ugyanis meglehetős szkepticizmus olvasható ki Isten létét és a Bibliát illetően. Ha a licitháború nagyon eldurvul, Einstein levelének még arra is lehet esélye, hogy minden idők legdrágábban elárverezett kézzel írt szövege legyen. Ezt a címet jelenleg az ismert 18. századi olasz kalandor, Giacomo Casanova emlékiratainak tulajdonítják, amelyért néhány éve 4,4 millió dollárt (1,24 milliárd forintot) szurkoltak le. A 4000(!) oldalas, meglehetősen jó korrajznak számító műben a szerző nagyjából 120 nevet említ, köztük számos férjes asszonyt, sőt apácát is, akik így örülhetnek, hogy a kötet teljes körű megjelenésére csak mintegy 200 évvel a benne szereplők halála után került sor.

Bármit el lehet adni

Az, hogy Casanova árfolyama – jelenleg – még magasabb, mint Einsteiné, elvezet minket napjaink aukciós világának egyik nagy tanulságához: a tudomány vagy épp a történelem nagy alakjai is keresettek, de igazán a „celebek” azok, akik mindent visznek. Pontosabban, akiknek mindenüket viszik. De szó szerint mindenüket. Az utóbbi években olyan abszurd árverésekről érkeztek hírek, mint az, ahol 5300 dollárt (1,5 millió forintot) adtak Scarlett Johansson használt zsebkendőjéért, amelybe a színésznő egy televíziós show-ban fújta az orrát. Ez az ár még akciósnak számít Britney Spears kiköpött rágógumijához képest, amely 14 ezer dollárt (4 millió forintot) is megért az énekesnő egy – talán nem túlzás – őrült rajongójának. Más kérdés, hogy ezek legalább kézzel fogható dolgok (már akinek van hozzá gusztusa), miközben valaki azért a dunsztos üvegnyi levegőért is 530 dollárt (150 ezer forintot) adott, amelyet az eladó Brad Pitt-tel és Angelina Jolie-val egy szobában tartózkodva „gyűjtött be”. És hogy ne maradjunk magyar vonatkozás nélkül, említsük meg II. Erzsébet brit királynő alsóneműjét is. Nem, „olyan” magyar vonatkozásról nem tudunk beszámolni, pusztán arról van szó, hogy a királynő még 1968-ban a magánrepülőgépén felejtette a bugyogóját, ahonnan a pilóta közvetítésével a magyar származású báró Joseph de Bicske Dobronyihoz került. Az ő 2010-es halála után a ruhadarab egy online árverésen kötött ki, és kelt el 18 ezer dollárért (5 millió forintért). Őfelsége ezzel a fasorban sincs a toplistán, Michael Jackson egy alsónadrágjáért például 1 millió dollárt is megadtak. Reméljük, ez nem számít felségsértésnek, de úgy fest, ha aukciókról van szó, a pop királya több mint hússzor annyit ér, mint a britek királynője.
Témák
árverés London