225 millió éves ősdinoszauruszt találtak Brazíliában

Publikálás dátuma
2018.11.26. 17:17

Fotó: SWNS
A későbbi gigászi dinoszauruszok egy eddig ismeretlen, 225 millió évvel ezelőtt élt korai ősének maradványait tárták fel a régészek Brazília déli részén.
Az Universidade Federal de Santa Maria és a Sao Paulói Egyetem kutatói a késő triász korban élt faj három egyedének rendkívül jó állapotban fennmaradt, teljes csontvázát tárták fel - írta az MTI a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál alapján. A Biology Letters című folyóiratban publikált tanulmány készítői a Macrocollum itaquii tudományos nevet adták az újonnan azonosított fajnak, amelynek egyedei jóval kisebbek voltak mint későbbi gigászi leszármazottjaik.
A mindössze másfél méter magas és csaknem 90 kilogrammot nyomó Macrocollum itaquii feje olyan kicsi volt, hogy elfért volna egy ember kezében. A növényevő, két lábon járó és nagyon hosszú nyakú dinoszaurusz akkor élt, amikor a mai Brazília területe még a Pangaea szuperkontinenshez tartozott.
A három egyed maradványait egymáshoz nagyon közel fedezték fel a kutatók. Az, hogy az állatok együtt haltak meg azt sugallja, hogy valószínűleg együtt is éltek, amiből az következik, hogy a korai dinoszauruszok társas teremtmények voltak.
A Macrocollum itaquii csontmaradványainak felfedezése révén egy újabb láncszemmel bővült a dinoszauruszok és azon belül is a sauropodomorphák - hosszú nyakú növényevő dinoszauruszok - evolúciós története. A kutatók szerint a késő triász kor nori korszakának hajnalából származó fosszíliák nagyon ritkák, ezért a mostani eredményeket minden bizonnyal nagy érdeklőssel fogadja majd a tudományos közösség.

Elhunyt Tuschák Róbert

Publikálás dátuma
2018.11.26. 14:27

Fotó: bss.sch.bme.hu
A Széchenyi-díjas gépész- és villamosmérnök életének 92. évében, november 22-én halt meg.
Életének 92. évében meghalt Tuschák Róbert Széchenyi-díjas gépész- és villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem professor emeritusa – közölte az akadémia hétfőn az MTI-vel. Az akadémikust november 22-én érte a halál. Tuschák Róbert 1927-ben született Salgótarjánban. Szakmai életútja a Budapesti Műszaki Egyetemen tanársegédjeként indult. Ipari praxisát a Ganz Villamossági Művek tervezőjeként, majd az Automatizálási Osztály vezetőjeként alapozta meg. A Ganzban töltött másfél évtized alatt a tömör forgórészű villamos gépek indukciós és örvényáram-eloszlásának meghatározásában ért el új eredményeket, valamint szinkron gépek indító és csillapító kalickájának tulajdonságait tárta fel. Az eredményei alapján kialakított méretezési eljárásokat évtizedeken keresztül használta a tervezőiroda. A későbbiekben megszervezte és vezette a gyár automatizálási laboratóriumát. A laboratórium legnagyobb jelentőségű fejlesztése a nagy szinkron gépek gerjesztő rendszerének kialakítása és a mozgó alkatrész nélküli feszültség-gyorsszabályozó létrehozása volt. 1966-ban egyetemi tanárnak nevezték ki a Folyamatszabályozási Tanszékre, majd 1979-től kezdődően az Automatizálási Tanszéket vezette 17 éven át. Hat éven keresztül szolgálta dékánként a Villamosmérnöki Kart, majd hat évig volt a BME tudományos rektorhelyettese. 1998 óta professor emeritusként vett részt a tanszék munkájában. Több publikációja is megjelent, köztük a Frigyes Andorral, Szita Ivánnal és Schnell Lászlóval közösen jegyzett Elektrotechnika című mű, amely széles rétegek számára bírt reveláló erővel. Dékánként fő kezdeményezője volt a C képzés bevezetésének, ami a PhD-képzés közvetlen előfutára volt. Állami támogatást szerzett a BME számára kutatási célprogramokban való részvételre. Aktív nemzetközi tudományos és felsőoktatási együttműködési kapcsolatokat ápolt. 1982-ben az MTA levelező, majd 1990-ben rendes tagjává választották. Elnöke és tagja volt az MTA számos bizottságának. Elnökké választotta az IFAC Magyar Nemzeti Bizottsága is. Több tisztséget viselt a Magyar Elektrotechnikai és a Magyar Méréstechnikai, Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesületben. Tagja volt az Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és a Kutatásért Kuratóriumoknak, ezenkívül a Pro Renovanda vendégoktatókat támogató alapítvány kuratóriumának is. 1987-ben a Munkaérdemrend arany fokozatával, 1991-ben a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 1995-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki. 1957-ben Zipernowszky-díjat vehetett át, 1969-ben megkapta az Akadémiai Díj I. fokozatát, 1989-ben elnyerte a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) Csáki-díját. Mint írják, egész munkásságával a gyakorlati alkalmazások igényei szerint alkotó, ismereteit folyamatosan gyarapító, tudását rendszerezetten továbbadó, mérnökgenerációk szemléletét alakító tudóstípust valósította meg. Ipari és tudományos grémiumokban egyaránt mértékadó jelenlétével, vezetőként végzett irányító- és szervezőmunkájával, több mint 25 szabadalom kidolgozásában való részvételével hozzájárulása kiemelkedőnek minősül a technikai alkalmazások létrehozásában.
Szerző
Frissítve: 2018.11.26. 15:03

Túlbecsüljük magunkat: torzítunk, hogy jól legyünk

Publikálás dátuma
2018.11.26. 14:14
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az amerikaiak 65 százaléka úgy gondolja, intelligensebb az átlagnál. A képességeink túlbecsülése, több vizsgálat szerint is általános emberi tulajdonság.
Lake Wobegon-hatásnak nevezik a pszichológusok azt a jelenséget, amikor az emberek hajlamosak túlbecsülni a hozzáértésüket, rátermettségüket, jó tulajdonságaikat. Egy kutatás már 1981-ben arra az eredményre vezetett, hogy az emberek többsége azt gondolja magáról, hogy jobban vezet autót, mint a többiek. Egy friss felmérés pedig azt mutatta meg, több ezer amerikai ember válaszadó 65 százaléka az átlagnál intelligensebbnek tartja magát - írta a Dívány.
Egy másik vizsgálatból azt derült ki, erkölcsösebbnek, igazságosabbnak, erényesebbnek is gondoljuk magunkat a többieknél. A kutatók szerint ennek lehet oka az is, hogy a megélt tapasztalataink miatt önmagunkat differenciáltabban tudjuk látni, míg másokhoz a középértékeket rendeljük, de az is lehet, hogy önvédelemből vagyunk bizalmatlanok a többi emberrel. 
A kutatást végzők szerint az, ha mindenki ennyire meg van győződve a saját igazáról, az hosszú távon a kompromisszumos megoldások hiányához, szűklátókörűséghez, illetve agresszív cselekedetekhez vezethet.

Életveszélyes is lehet

A Lake Wobegon-hatás a fegyverhasználatban való jártassággal kapcsolatos hiedelmekre is kiterjed: felmérések szerint az emberek többsége a biztonságtechnikai ismereteit illetően is túlbecsüli a képességeit. Ez pedig akár életveszélyes is lehet. Erőszakos bűncselekményt, illetve rablást elkövető fiatal felnőtteket vizsgálva az derült ki, kedvesebbnek, őszintébbnek, fegyelmezettebbnek, könyörületesebbnek, nagylelkűbbnek, megbízhatóbbnak, törvénytisztelőbbnek tartották magukat, mint amilyennek az átlagos fogvatartottakat, illetve a kinti közösség tagjait.
Egy 1999-es, négy tanulmány eredményeit közlő cikk szerint leginkább azok becsülték túl a teljesítményüket, akik a teszteken humorban, logikában, nyelvtanban legrosszabbul teljesítettek. A kutatók szerint ugyanis a hiányos ismereteik abban is meggátolták őket, hogy reálisan lássák a képességeik szintjét, és meg tudják különböztetni a helyes válaszokat a tévesektől. Ez megfelel annak a hétköznapi tapasztalatnak, amely szerint 
ahhoz is tudás kell, hogy fel tudjuk mérni, mennyi mindent nem tudunk még.

Kicsit mindenki csal

Egy, a 80-as évek végén megjelent, rendszerező tanulmány szerint a lelki jóllétünk növelése érdekében szinte mindannyian rendszeresen csalunk egy kicsit. Szisztematikusan torzítjuk az önmagunkról, a másokról és a világról alkotott elképzeléseinket, hogy jobban érezzük magunkat: hajlamosak vagyunk az átlagnál magasabbra értékelni képességeinket. Ráadásul a pozitív vonásainkat jellemzőbbnek ítéljük meg, mint a negatívakat. A gyengeségeinket általános emberi gyarlóságnak igyekszünk beállítani, míg az erősségeinket különleges, csak ránk jellemző egyedi sajátosságoknak. Mindazt pedig, amiben jártasak vagyunk, sokkal fontosabbnak tartjuk, mint azt, ahol valójában még ránk férne némi gyakorlat. A sikereinkkel kapcsolatos élményeinket rendszerint részletesebben tudjuk felidézni, mint a kudarcainkat. A legtöbben pedig pozitívabban látják magukat, mint ahogy mások látják őket.
A legtöbb ember szerint a jelen jobb, mint a múlt, a jövő pedig még a jelennél is jobb lesz. Sokan úgy vélekednek, hogy kevesebb az esélye, hogy megbetegszenek, még akkor is, ha éppen annyit dohányoznak, isznak, mozognak, mint a szomszédjuk.

És ez baj?

A betegségközpontú pszichológiában azt tekintették egészségesnek, ha valaki minél pontosabban látja önmagát, másokat és a világot. Idővel azonban kiderült, hogy a pszichés panaszokat nem mutató emberek is rendszeresen torzítanak. Baj akkor van, ha a reális értékelést igénylő helyzetekben is illúziók csapdájába esünk, vagy lenézünk másokat, és ellenségessé válunk velük - olvasható a Dívány cikkében. 
Szerző
Frissítve: 2018.11.26. 14:32